Idő: kilencvenes évek. Helyszín: magyar kisváros. Szereplők: néhány kamasz. És látszólag nem történik semmi. Télen körbekorcsolyázzák a befagyott holtágat, nyáron csónakkal indulnak halrajok után. A szülők elérhetetlen távolságban. A nagy kilátástalanságban a fiúknak folyton valami balhén jár az eszük… Hartay Csaba kisregényén hol könnyesre röhögi magát az ember, hol gombóc gyűlik a torkában. És végigizgulja a könyvet: ki lehet-e törni a reménytelenségből?
Hartay Csaba: Lerepül a hülye fejetek
Hulla az iszapban
1993 márciusa. Ákosék alkonyatkor kimennek a nyúlzugi kanyarba, hogy egy mólóról valami megdöbbentőt mutassanak Shadónak.
– Ne idegesítsetek már. Mi az ott az iszapban? – kérdi döbbenten Shado.
– Az, aminek látod. A Körös nem hazudik. Az ott egy halott öregasszony. Most, hogy leengedték a vizet, ezek a régi gyilkosságok mind láthatóvá válnak. Te ölted meg, még a nyáron, nem emlékszel? – kérdi Norbi.
– Semmi ilyesmire nem emlékszem. Nyáron megöltem egy nénit?
– Nyugi, mind öltünk már embert, de ez a tied. – Ákos beleköp a vízbe.
– A kurva életbe. Tényleg? A kalapja viszont most is szép. És hogy szorítja a táskáját még mindig. Mi lehet benne? – kérdi tőlük Shado.
– Kagylók, mi más. Ezeknek a halott embereknek a táskáiba mindig beköltöznek rákok, kagylók. De gyere csak be a telketekre, nézd meg, mit műveltek a betörők odabent a faházatokkal.
A döbbenettől lassú léptekkel csoszogó Shadót Ákos és Norbi bekíséri a telkükre. A kerítésen túl szétvágott ágyneműk bolyhos belei püffedeznek, mellettük kidőlt pozdorjafalak és szemét mindenütt.
Zacskók, frissen ásott gödrök, madártollak, hátul egy ló fekszik.
– Ezek mindent szétvertek itt. És az a ló?
– Ezzel jöttél ki, elfáradt. Belehalt az útba – mondja neki Ákos.
– Uramisten, ti is látjátok? Azok ott mind törpeharcsák. Hogy kerülnek a veteményesbe?
– Ott élnek, a föld alatt, de naplementekor előjönnek. Nem bántanak, csak éjjel. Ilyenkor még aránylag nyugodtan futkároznak.
– De Norbi, ez hogy lehet? Lábuk van? A törpéknek?
– Sok kis apró lábon járnak. Ezek azok a törpék, amiket nem fogtatok ki Ákossal. Kijöttek utánatok, és most itt élnek a földben. Ne beszélj róluk, mert hallják.
A kert mögött a nap vízszintes sávban megy le.
Illetve nem akar lemenni, nem tud, csak halad a horizonton. Minden narancsfényben tocsog. Hátul, túl a kerítésen sötétlő alakok hajladoznak, mintha kapálnának vagy keresnének valamit a földben.
– Kik dolgoznak ott, a szomszédban? Nem látom az arcukat az ellenfényben. – Shado hunyorogva néz körül.
– A kerítésen túl, az ott egy film. Nagyon hosszú, nem érdemes végignézned. Ők a szereplők. Statiszták, akik már egyszer meghaltak valami régi háborúban. Akár a rokonaid is lehetnek – sorolják neki Ákosék.
– És meddig esteledik itt szerintetek? Már egy ideje csak alkonyul, de nincs változás – mondja Shado.
– Addig esteledik, ameddig izzadsz. Itt egy törölköző, töröld meg az arcodat. – Ákos leakaszt egy vérfoltos rongyot a meggyfáról, majd Shado felé nyújtja.
– Kösz, de ez nedves. Vér?
– A néni vére. Amikor meg akartad ölni, fázni kezdett.
De már hiába terítetted rá a törölközőt.
– Ilyen gonoszak vagyunk? – kérdi tőlük Shado.
– Á, ez nem gonoszság, ezek csínytevések. Mindenkinek van valami apró bűne. És ha leengedik a Köröst, akkor ott lesz az iszapban. Csontok, táskák, bármi. Ákosék mólója előtt egy kisfiú alszik a mélyben. Lehet, hogy Asztalos Pesztike hullája vagy másé. A biciklije kormányát fogja. Szorítja. Ha csendben maradunk, hallani, ahogy csenget. Ott van az iszapban. A bűnöd. A te bűnöd is. De ne vedd a szívedre túlságosan – sorolja Norbi.
– Ezért büntetést fogok kapni. Biztosan. Ezért engem megbüntetnek.
– Soha nem derül ki. Elévült. Pár hónap alatt elévülnek ezek a nyári viccek. Nevessél már! A néni régóta készült a halálra, te pedig megviccelted. Felfogás kérdése – mondja Ákos.
– Mitől vagytok ilyen magabiztosak?
– Mert végre megmutattuk neked a bűneidet. Hiába nem emlékszel, hogy néniket öltél, itt van a teste, te tetted.
Akkor boldog voltál, és ez a lényeg – mutat Shadóra Norbi.
– Mintha valami derengene. De nem én öltem meg, csak láttam a tévében, ahogy megfojtják vagy lelövik. Tényleg nem én voltam. De ki kell onnan szedni, vagy mi lesz? Mi lesz velünk, ha kiderül? Mi lesz velem? Mi lesz, ha kiderül? És ez ki? Ki lökdös? Valaki van még rajtunk kívül a telken?
– Csak anyukád. Időben el kell indulnod, hogy beérj a városba. Ne mondd el neki, mi van itt kint, ne sopánkodj, ne okozz neki csalódást – suttogja Ákos.
– Kisfiam! Attila! Keljél, mert nem fogom még egyszer meghallgatni az osztályfőnöködtől, hogy megint nem jársz be, keljél, tanköteles vagy, érted? Keljél, ott a pirítósod és a teád. Na, ne hozz ki a sodromból.
Kígyófa
1987 áprilisa. Shado és csapata elcsavarognak a tiltott fához.
– Mit akartok? Nem mehetek messzire, ha kinéz az erkélyen a faterom, és nem lát sehol, nekem annyi – próbálja menteni magát Shado.
– Gyere már, te kis pöcs, mit akadékoskodsz folyton?
Vagy akkor menjél szépen fel apucikádhoz, oszt nézzetek ki a buzi erkélyeteken mindketten. Megyünk a kígyófához, jössz, és kész – mondja ki a vezényszavakat Vándor.
A lakótelepi gyerekek elindulnak a főutca túloldalára. Zoli, Ákos, Vándor, Norbi, Bence, Pepe és Shado. Zsebükben gyufa, szotyola, autóskártya. Shado lohol a többiek után. Szombat délután van. Autók alig járnak. Minden bolt zárva.
Mintha szellemvárosban portyáznának.
Elmennek az ABC előtt, Shado megáll, megnézi magát a kirakat tükrében, majd trappolva rohan a többiek után.
– Ki mászik először? Pepe? Na gyere!
Pepe felugrik, belekapaszkodik a kígyófa bütykébe, majd nyöszörögve próbálja magát felhúzni. A többiek megtolják a fenekét, már fent is van.
– Shado? Gyere, téged is felnyomunk – röhögnek a fiúk.
Shado lihegve erőlködik, neki is csak segítséggel sikerül feljutnia. Pár perces idétlen kínlódás után elhelyezkedik egy vastag ágon, onnan nézi, ahogy a többiek gond nélkül felkapaszkodnak a kígyófa lombkoronája alá. Mindenki elfoglalja az „állását”. Csámcsogva szotyiznak, köpködnek lefelé.
– Apám mit mondott, gyerekek! Jövünk haza a fóliából, és ilyen kék munkaruhás faszik lapátolnak az út szélén, ilyen piás manusok, tudjátok, melós alkoholisták. Aszongya apám, hogy Zoli, ha nem tanulsz, melós lesz belőled. Szart fogsz lapátolni éhbérért. Ilyet mondott apu, alig hittem el. Mi van? Hogy én melós? Szerintem, aki ilyen melós, az sík hülye, megbukik az iskolában, és elküldik gürcölni kis pénzért. A városban is csak két kukás van, náluk nincs hülyébb. Mindig a riogatás, a suliban is, itthon is. Ráadásul négyesekkel lesz tele a félévim, az tuti. Shado, neked hány kettesed lesz? Vándor, megbuksz? Pepe, kirúgnak? Ákos, a hármasok? – piszkálja nevetve a többieket Zoli.
Zoltán a legidősebb a csapatban, az apja az általánosban tanít, elvárja, hogy a gyerekei ne hozzanak szégyent a fejére.
– Én kimegyek külföldre egy kamionnal, behozok húsz doboz Rin Tin Tin rágót, és eladom nektek – vigyorog Vándor.
Vándor nemrég költözött a lakótelepre, a szomszéd faluból jöttek, de hamar beilleszkedett a csapatba, neki van a legmocskosabb szája. A többiek mindig röhögnek, ha a köszönöm helyett is kurvaanyádat mond.
– Szarnom kell. Rám jött a szarás, komolyan. – Pepe mocorogni kezd a vastag ágon ülve. A többiek hangos röhögésben törnek ki.
– Ne röhögjetek már! – inti le a fiúkat Zoli. – Tényleg szarnod kell? Ha igen, akkor lemászol, és szépen hazamész. Ha a szüleid megkérdik, hol voltál, vagy hogy mi hol vagyunk, akkor nem tudsz semmit, értem?
– Mit vannak úgy betojva a szüleink ettől a kígyófától? Mert a könyvtár kertjében van? Nincs is messze. Vagy hogy valamelyikünk leesik? Nem értem, miért nem lehet elhagynunk az unalmas játszóteret – értetlenkedik Ákos, Zoli öccse.
– Apu mindig aggódik, ha nem lát az erkélyről – sóhajtozik Shado.
– Pollák Petiék szülei nem aggódnak. A két kis szarházi nem is jár le hozzánk. Látszik, hogy nincsenek barátaik. Focizni se járnak le. Na, Pepe, húzzál haza, ne szenvedjél itt nekünk, haladjál! – küldi Norbi Pepét.
– De én nem akarok hazamenni, csak kakálnom kell – mondja halkan, szenvedő arccal Pepe.
A többiek egyre jobban röhögnek.
– Ha leugrasz a fáról, még egyszer nem nyomunk fel, ezért én nem mászom le, az fix. Szarjál le a fáról, itt pont úgy állnak az ágak, hogy a kis keszeg seggedet megtartják – tanácsolja neki Zoli. Pepét kivéve mindenki nevet a lehetetlen helyzeten.
Pepe komolyan veszi Zoli tanácsát. Addig mocorog, helyezkedik, amíg végre sikerül letolnia a gatyáját.
– Ne mondjátok már el senkinek – kéri a fiúkat hazafelé Pepe.
– Jól van, kis pöcs, hallgatunk, mint a sír. De azért egy lapulevéllel letakarhattad volna a művedet, baszki – röhögnek Pepén a többiek.
A fiúk átrohannak az úton, Pepe úgy meg van szeppenve, hogy elköszönni is elfelejt, csak berohan a lépcsőházukba. Shado faterja épp kijön cigizni az erkélyre, majd integet Shadónak, hogy haladjon felfelé.
– Holnap lejöttök? Délután jelezzen, aki lent lesz – búcsúznak egymástól a fiúk.
A garázssoron autók tűnnek fel.
Elöl Pollák Petiék faterja bőgeti a Zaporozsecet, most ért haza a telekről. Trabantok, Wartburgok állnak le sorban. Ajtók nyílnak, csapódnak. Fények gyúlnak az emeleti konyhákban, nappalikban. Shado apja kipöcköli a csikket. A pontnyi parázs kialszik a nyirkos fűben. Esteledik. Kihal a környék.
