Sanam Mahloudji Teheránban született, de Los Angelesben nőtt fel, miután családja az iráni forradalom után az Egyesült Államokba költözött. Debütáló regénye, a Perzsák Teherán egyik dúsgazdag, befolyásos dinasztiájáról szól, akik a sah 1979-es bukása után menekülniük kellett Iránból. A regény a 2025-ös Women's Prize for Fiction díj döntőjébe került. A könyv a család nőtagjain keresztül mutatja be a száműzetés, az elfojtás, a transzgenerációs traumák és a titkok hatását.
Elizabeth matriarcha Iránban marad és súlyos titkot őriz, amellyel romba döntheti azt a keveset is, ami a család jó híréből megmaradt. Fiatalabb lánya, Sirin Houstonban öli alkoholba és drogokba a frusztrációját, és szókimondása végzetes következményekkel jár. Bita ügyvédként, Manhattanben próbál boldogulni, Niaz pedig, akit kisgyerekként egy félreértés miatt Teheránban hagytak Elizabethnél, az Iráni Iszlám Köztársaságban próbál túlélni, ahol a lázadás minden formája életveszélyes.
Sanam Mahloudji: Perzsák (részlet)
Fordította: Neset Adrienn
BITA
Egy héten keresztül éjjel-nappal drogoztunk és rajzfilmeket bámultunk, de a parti egy órával ezelőtt véget ért; ekkor hoztam ki Sirin nénikémet óvadék ellenében az aspeni börtönből, ahová prostitúció kísérletéért került.
Kidugta a fejét a hepehupás, latyakos utcákat felszántó fehér Suburban taxi hátsó ablakán, és ügyet sem vetett a kérdéseimre. Aztán csak megfordult, és kipirult, eleven arccal azt kiabálta fársziul, hogy törődjek a magam dolgával:
– Fuzúli nákon!*
A szállodában Sirin néni végigmasírozott a harmadik szint folyosóján. A 3E szoba mellett le sem lassított.
– Nem érdekel Húman drogos kumbaya** szarsága! Bita, kedvesem, dzsúnom, hozzád megyek!
Végighúztam a műanyag kártyát a zár előtt, és kinyílt az ajtó.
Fél óra múlva egy bő, fehér szállodai köntösben, törölközővel a fején lépett ki a fürdőszobából. Az ajtónál gomolygó gőzbe illatszerek édes illata keveredett.
Sirin letekerte a törölközőt, és kirázta a haját. Arccal a franciaágyra vetette magát, a felhőpuha paplanra. A szobámat Club 3M-nek neveztük el. Én, Sirin fia, Mo, és a szüleink barátainak minden hülye gyereke. Nem azért buliztak az én szobámban, mert akkora partiarc vagyok, éppen ellenkezőleg: anya halála után tavaly kihagytuk ezt a kirándulást, ők meg úgy gondolták, kell egy kis biztatás, hogy megjöjjön a kedvem. Immár tizenegy éve, vagyis 1994 óta a család és a barátok Aspenbe repülnek New Yorkból, Los Angelesből és Houstonból, mintha 1979 és az iszlám forradalom meg sem történt volna.
Úgy teszünk, mintha még mindig Irán egyik legbefolyásosabb családja lennénk, híres ősök leszármazottai; pedig ez Amerika, itt senkit sem érdekel.
A helyiek utálnak. Nem nyíltan, de határozottan. Úgy képzelem őket, mint a Pace Picante csípős szósz reklámjában; ők a cowboyok, akik azt morogják, hogy „Hozzátok a kötelet!”, amikor azt látják, hogy fekete ruháinkban ezer dollárt költünk kaviárra és pezsgőre a sarki boltban.
– Bita dzsún, hozzál csak egy Fijit és egy Marlboro Lightot! – Sirin néni oldalra fordította a fejét, arca a fehér párnán nyugodott. Felemelte a karját, és csettintett. – Legyél jó kislány, és tedd, amit a nénikéd kér!
– Rendben, jól van – mondtam, és bosszúsan a mennyezetre pillantottam. Iránban, 1979 előtt, Sirin néninek sofőrje és szolgái voltak. Egyszer azt mesélte, fikarcnyi önreflexió nélkül, hogy „Bita, még a sofőrök is arról beszéltek, hogy a királyt meg kell buktatni. Ők vittek el a tüntetésekre. Ugyanúgy utálták a Pahlavi családot, mint én.”
Vastag szálú, sötét haja beborította a fehér huzatot, ahogyan a tinta szétömlik egy papírlapon. Teljesen szétcsúszott, egyszerre gyűlöltem és imádtam.
Kivettem egy hűvös, kék üveget a minibárból, a földön heverő pufidzsekimből előhalásztam egy szál cigarettát, a számba dugtam, és meggyújtottam a Caribou Clubból elemelt leveles gyufával. Az izmos címerállat arannyal nyomott szarva kidomborodott a fekete kartonon. Ebben a klubban tartóztatták le a nénikémet prostitúció kísérletéért.
Mélyen beleszívtam a cigarettába, és néztem, ahogyan a szürke hamu elparázslik, aztán odanyújtottam neki a cigit.
– Tessék! – mondtam, és kifújtam a füstöt.
– Jó kislány! – felelte Sirin néni.
Az arca elé emelte, vörösesbarna körmei csillogtak. Az éjjeliszekrényre pislantott, mintha azt mondaná: „Tedd oda a vizet!” Odatettem.
Hajnali négy óra volt, és már elmúlt a drogok hatása. Ki is józanodtam.
Csak fáradt és bosszús voltam.
Tízezer dolláromba került Sirin nénit kiváltani, ő meg csak annyit mondott, amikor a rendőr kikísérte mezítláb az üres váróterembe, hogy „Köszönöm, Bita dzsún”,
meg „Tudtam, hogy rád számíthatok. Egyszerűen zseni vagyok, hogy téged hívtalak először, kis ügyvédjelöltem! Neked jó gyakorlás volt. Húman felrobbant volna!” Aztán a zsaru a kezembe nyomott egy nejlonzacskót és a nénikém csizmáját; még ő is tudta, hogy a lábbelit nem csomagolhatja a néni táskája mellé.
Sirin néni hanyatt feküdt, mint egy talajba lassan beszivárgó pocsolya.
A füst felemelkedett a szája elől.
– Ne merészelj bekopogni hozzá! – mondta, és ez alatt a harmadik emelet egyik szobájában ájultan fekvő férjét értette.
Leültem az ágy melletti rojtos, virágmintás karosszékbe. A televízióban a fekete kabátos tudósító kint állt a hóviharban, és fehér párát lélegzett ki. Elnémítottam.
– Úgy bántak velem, mint egy közönséges bűnözővel. Felháborító – jegyezte meg Sirin néni, és újra beleslukkolt a cigarettába.
– Felolvasták a jogaidat? Megmotoztak? – kérdeztem.
– Viccelsz? Egy borzalmas, nyáladzó alak a seggembe dugta a kezét. Be fogom perelni őket, jobb, ha tudod.
– Miért nem arra összpontosítunk egyelőre, hogy ejtsék a vádakat, nénikém? Ez nem vicc. Be akarsz kerülni a bűnügyi nyilvántartásba? Esetleg börtönbe? Ezek komoly vádak. Gondolj a cégedre! Te vagy a Valiát Rendezvényszervezés arca, nem? – Egyre emeltebb hangom kissé megreszketett.
Kikerekedett a szeme, a cigarettája egyre hosszabban leégett.
– Másálláh,*** Bita – mondta. – Egy Borostyán Ligában tanuló joghallgatóhoz képest kibaszott nagy mamlasz vagy.
Az elnémított televízió képernyőjére néztem, még mindig a hírek mentek. Arra gondoltam, hogy elég kétszínű dolog Allah nevét megidézni, tekintve, hogy a köreinkben senki sem vallotta magát hithű muszlimnak. Bár az egyik ősünk elment a hádzsra,**** és megkerülte azt a nagy fekete dobozt; erről volt híres.
– Tartozol nekem! – válaszoltam. – Ott is hagyhattalak volna dideregni azon a vékony matracon, míg a többi perzsa meg nem jelenik érted, te meg éghetsz, mint a pillecukor.
– Bravó, kislány! – felelte, és elmosolyodott.
A mennyezetre függesztettem a tekintetemet.
– Gyökér vagy, nénikém! Ez még tőled is túlzás volt. De ugye nem csináltad végig? Ugye nem? – Elképzeltem Sirint egy hájpacni alatt, amint odaadja magát neki.
– Hogy történhetett ilyesmi? Nem ő közeledett hozzád? Nem értem.
– Az a disznó! Az az ostoba faszfej rendőr dallasi playboynak adta ki magát! – kiáltotta Sirin néni, és a padlóra hamuzott.
– Szerinted direkt rád szálltak?
– Miért? Mert gyönyörű vagyok?
Felkacagtam, és a fejemet csóváltam.
– Az irániakkal csak a baj van. Egyszer túszejtő, szőrös terroristák vagyunk, máskor nukleáris fenyegetést jelentünk a világra, aztán jön egy könnyűvérű nő.
Rám bámult, a tekintetével biztatott, hogy folytassam, de nem feleltem semmit.
– Azt mondta, hogy „Bébi, legyél a Kleopátrám ma éjjel! A sejked akarok lenni!” Már a tököm tele volt ezzel az egésszel. Így aztán az mondtam neki, hogy
„Jól van, muci, leszek a Jázmin hercegnőd, de az sokba kerül. Adjál ötvenezret!” Szarházi.
– Sirin összehúzta a szemét, fényes fekete szempillái összeakadtak.
Felkacagtam.
– Hogy jutott eszedbe ez az összeg?
– Minimum kétszer annyit érek – felelte. Ásítva kinyújtotta a karját, a cigarettát tartó kezét az ágytámlához nyomta.
– Vigyázz! – kértem. A feje mögött hamu szóródott szét.
Sirin néni elfintorodott, és a teli vizesüvegbe pottyantotta a csikket.
– Annyira műveletlenek! – panaszkodott. – Ezeknek mindenki kibaszott arab. A perzsákról semmit sem tudnak, nem tudják, hogy mi voltunk a világ legnagyszerűbb civilizációja. Azt meg pláne nem, hogy a családunk különösen figyelemre méltó. Utána meg azt mondta: „Oké, bébi, de gyere ki velem az automatához!” Nem vagyok hülye. Tudom én, hogy automatából nem lehet ekkora összeget kivenni. Tehát közöltem vele, hogy „Ne akarj átbaszni!” Erre elővette a csekkfüzetét, írt egy csekket, és járulékos veszteségként az erszényét is nekem adta. Megtettem volna, remélem, tudod.
– Csapda volt – feleltem. – De igazad van. Ők csak egy sötét bőrű nőt láttak.
– Miféle sötét bőr? – Először az egyik, majd a másik karjára nézett.
– Nem, nem.
– Ahogy gondolod – feleltem.
– Az a pasas csak meg akart alázni. Gyűlöli a szép nőket.
Az étkezőasztalra pillantottam. Ketel One vodkásüvegek, egy tükör a falról, összetekert bankjegyek, síkesztyűk, szakadt síbérletek összeakadt csíptetőkkel, zöld szójaszószos tasakok, használt evőpálcikák a Sushi Oléból. A szőnyegen síbakancsok, fényesek, kemények. Dombornyomott fekete Prada bevásárlótáskák. Félig üres Fiji palackok, nyakukon vörös rúzsfoltokkal.
– Azok az ópiummániás barmok! – folytatta Sirin. – Nem fogják megtudni. Hadd szórakozzanak az ostoba játékaikkal! A férfiakra gondolt, a férjére, Húmanra, és apámra, Tejmúrra, akik egy kerek asztalnál kártyáztak; a filcrátétet összetekerve hozták valaki csomagjában. A szobájukban mindenféle füst illata keveredik ilyenkor – édes, földes, virágos –, a skót whiskyvel teli kristálypoharak csillagként ragyognak a puha, zöld égen.
– Amíg tusoltál, felhívtam Pattyt, tud-e segíteni. Az egyik tanára ismer ügyvédeket Denverben. Diszkréciót kértem tőle. Tudom, nem szeretnéd, hogy kitudódjon – mondtam.
– Nekem nem kell ügyvéd, de rendben van, ha ragaszkodsz hozzá, beszélhetnek velem.
– Ne tegyél nekem szívességet, nénikém! – jegyeztem meg.
– És ki az a Patty? Miért zavarod fel ilyen korán? Szégyelld magad!
– Egy barátnőm – feleltem, és fejemet hátrahajtva a mennyezeti szellőzőnyílást kémleltem. A rácson úgy függtek a szürke porcicák, mint a Petri-csészékben kiszőrösödött penész.
* A fárszi/perzsa nyelvű szavak, kifejezések jelentései a könyv végén közölt szószedetben találhatók. (A magyar kiadás lábjegyzetei minden esetben a fordító és a szerkesztő megjegyzései.)
** Célzás a rabszolga afroamerikaiak spirituális, az Egyesült Államokban is elterjedt hitvilágára, konkrétan a „Kum ba yah” – Gyere hozzám, [Uram]! – kezdetű dalra.
*** Allahra! (arab)
**** Mekkai zarándoklatra (az iszlám ötödik pillére).
Nyitókép: a szerző honlapja, Amaal Said
