Édouard Louis új könyvében saját anyját szabadítja fel

Édouard Louis új könyvében saját anyját szabadítja fel

Hamarosan érkezik Édouard Louis új regénye, amelyben egy anya menekülés- és felszabadulástörténete tárul majd elénk. A kötet a könyvfesztiválon már kapható lesz.

sza | 2025. szeptember 22. |

Édouard Louis hamarosan megjelenő regénye, a Monique szökése egy anya szenvedés- és meneküléstörténetét dolgozza fel, de a szabadság és a felszabadulás sem marad el belőle. A mindössze 32 éves szerző a 2020-as években lett igazán felkapott, amikor az Akik megölték apámat és az Egy asszony küzdelmei és átváltozásai című könyvei megjelentek. A társadalmi egyenlőtlenségeket, a szégyent és a politikát feldolgozó szerző ezúttal saját anyjának felszabadítástörténet tárja elénk.

Édouard Louis
Monique szökése
Ford. Pataki Pál, Napvilág, 2025, 184 oldal.

Louis első regénye még 2014-ben jelent meg franciául, ami egy évre rá magyar fordítást is kapott, ez volt a Leszámolás Eddyvel. Bár már ekkor is nagy figyelmnek örvendett, az igazi siker a 2020-as években jött el, amikor a szülei történeteit dolgozta fel egy-egy kisregényben.

Az Akik megölték az apámat a hét könyve volt nálunk tavaly, és az év legjobb könyvei listára is felkerült. Emellett a szerzőnek több más regénye is született, amik egyelőre nem kaptak magyar fordítást, illetve rendszeresen publikál szociográfiai és politikai írásokat.

Mennyibe kerül felszabadítani valakit?

A Monique szökése szintén autobiografikus regény, Louis saját anyjának történetét dolgozza fel benne. Ebben elsősorban a gyerekkori emlékek mellett a két különböző férj és egy párkapcsolat kudarcos, sokszor alkoholizmussal vagy családon belüli erőszakkal végződő történeteit mutatja meg. Természetesen, az író stílusához mérten most sem egy klasszikus regénnyel lesz dolgunk, hanem egy filozófikus, provokatív és a társadalmi kérdésekre rávilágító elbeszéléssel.

Mikor elkezdtem írni ezt a könyvet, az volt a tervem, hogy a szöveg mellett a lap szélén feltüntetem azokat az összegeket, amelyek anyám meneküléséhez kellettek. Ezzel szerettem volna provokálni az irodalmat.”

– idézet a könyvből.

A kötet várhatóan a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik majd meg.

(Újegyenlőség)

Fotó: Wikipédia

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Vádirat egy apáért – Olvass bele a francia Édouard Louis regényébe!

Édouard Louis a gazdag hagyományokkal rendelkező francia irodalom egyik legújabb, egyedi hangú felfedezettje. Akik megölték apámat című regénye saját édesapjának a hatalom és a politika által ellopott életét mutatja be. Olvass el egy részletet a könyvből!

...

A politika megöli az apát, a fiút, a szeretetet, a jövőt

Rövid, néha melankolikus, de mégis dühös regényben írta meg a még csak 31 éves francia író, Édouard Louis egy apa és egy fiú kapcsolatát. Az Akik megölték az apámat című regény a hét könyve.

...

Hiába menekülsz otthonról, utolér a szégyen – Didier Eribon könyvéről

Nem a szüleid határozzák meg a jövődet, hanem a társadalmi lehetőségeid. A Visszatérés Reimsbe egy őszinte és fájdalmas szembenézés az osztályváltás nehézségeivel. 

TAVASZI MARGÓ
...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

...

drMáriás: Ha kicsúszok a kanonizációból, akkor sem olyan nagy a baj

Milyen a rendszerhez alkalmazkodó ember tudatállapota? És ki az a Szabó Rozália? 

...

Emlékezés és AI – Németh Gábor korai művei új jegyzetekkel térnek vissza

Bemutatták a Tavaszi Margón Németh Gábor Elnézhető látkép című kötetét, amely az életmű első három kiadványát foglalja egybe. 

...

Böszörményi Márton: Az első gyerekem születésekor indult be ez a félelem

Hogyan lehet ábrázolni egy regényben a pedofíliát? Böszörményi Márton Fenevad című kötetének bemutatóján jártunk.

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Bakó Sára
Bakó Sára

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

SZÓRAKOZÁS
...

A Harry Potter-univerzum új Dumbledore-ja megszólalt J. K. Rowling nézeteiről

John Lithgow nem osztja  J. K. Rowling genderrel kapcsolatos nézeteit.

...

Nézz Tarr Béla-filmeket a Cirkóban május elején!

Az ötnapos esemény során Tarr Béle teljes nagyjátékfilmes életművét műsorra tűzik. Ne hagyd ki!

...

„Irdatlan állapotok vannak” – itt a Bödőcs-regényből készült animáció előzetese!

„Mik a legszebb szavaink? Édesanya és éleslőszer!” – hangzik el a Bödőcs Tibor szövege alapján készült animációban.

A hét könyve
Kritika
Száz év háború és béke: Terék Anna családregénye visszaadja a szavak súlyát
Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Vida Kamilla: Nem tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy lemondjunk a hazánkról

Választásról, anyaságról és reményről beszélgettünk Vida Kamillával a Memento Parkban.