Őszinte regény egy spanyol szerzőtől házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről – már év eleji világirodalmi ajánlónkba is beválogattuk. Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad.
Cristina Campos Barcelonában született. Író, forgatókönyvíró, casting director. Ez a második regénye, a magyar olvasóközönség azonban ezt ismerheti meg először. Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen módon mégis egy másik férfira vágyik, akinek karjában szenvedélyre talál. Silvia és Cósima, akikkel egy női magazin szerkesztőségében dolgozik, ugyancsak titkokat rejtegetnek a férjük elől. A Történetek házas nőkről erőteljes regény, amely a női intimitás mélységeit tárja fel, és olyan asszonyok hétköznapi valóságáról mesél, akik a saját életük csapdájába estek.
Cristina Campos: Történetek férjes nőkről (részlet)
Fordította Mester Yvonne
Meztelen vagyok. A szeretőm mellkasán pihentetem a fejem. Annak a férfinak a mellkasán, akit szeretek. Lábam az övébe fonom, s ő biztonságot árasztó, erős kezével a hajamat simogatja.
Ma ő volt az, aki szépen, lassan kényeztetett engem. Máskor én teszem vele ugyanezt. De szinte mindig mindkettőnknek jó.
Sűrű csend borul ránk. Sűrű, mély csend. Mindketten tudjuk, hogy ennek a történetnek vége. Ez a tiltott szerelem, amelyet egy éve űzünk, a végéhez közeleg. Felfokozott év volt. Élettel teli. Szexszel teli. Szerelemmel teli. Gyengédséggel teli. S mindenekfelett egyfajta tudatlan állapotban voltunk. Háromszázhatvanöt nap hosszú idő.
Túl sok napon át szerettük egymást titokban.
Folytathatnánk így, ahogy most vagyunk. Hogy én megcsalom a férjem, Pablo pedig a feleségét. Ő ezt szeretné. Pablo képes rá, hogy két nőt szeressen egyszerre, de én nem. Én nem vagyok képes egyszerre két férfit szeretni. Talán, mert sosem tudtam különválasztani a szexet a szerelemtől, a szexet az érzelmektől.
– Miért szenvedsz ennyire, Gabriela? Csak azért, mert nem élhetsz velem? – Pablo vár néhány másodpercet, mielőtt folytatná. – Biztos, hogy fel akarod dúlni a családodat miattam? Azt akarod, hogy én is feldúljam a sajátomat?
Csöndben hallgatom, mert nem igazán tudom, mit is akarok.
– Te szereted a férjed. Én jól megvagyok a feleségemmel.
Tudom, azért nem mondja azt, hogy „szeretem a feleségem”, nehogy megbántson. Tudom. Valahányszor a feleségéről beszél, elhal a lelkem egy darabkája. Azt hiszem, Pablo nem érzi, milyen drámai hatással bír minden egyes szava az életemre.
– Azt akarod, hogy havi két héten át ne láthasd a fiad? Hogy két hetet töltsön az apjával, és két hetet énvelem? És hogy te neveld az én lányaimat? Tényleg ezt akarod?
Nem válaszolok a kérdéseire. Pablo tudja, mennyire fáj nekem az egész, és csak simogatja a hajam.
– Gabi, ráadásul, ha megteszem, amit kérsz tőlem, akkor is csak az leszek, aki már így is vagyok neked.
Elismétlem magamban a mondatát: „Akkor is csak az leszek, aki már így is vagyok neked”.
– Egy éven belül nem kívánsz már engem, és semmi sem lesz a régi.
Hallom, amit mond, de én elképzelhetetlennek tartom, hogy valaha is lelohadjon az őiránta – Pablo, a szeretőm iránt – érzett vágyam. Mert olyan nagyon kívánom őt… Olyan nagyon... Negyvenöt évesen nem értem, hogyan is tölthetnek el efféle intenzív érzések. Magam sem értem a vágyam erejét; mert nem emlékszem, hogy valaha is éreztem volna hasonlót. Vagy talán mégis. Talán a férjem iránt is hasonlóképp éreztem, csak már nagyon régen. Túl régen. Nem is emlékszem, vajon tizenkilenc vagy húsz éve vagyunk-e házasok, mert az életem egy olyan férfihoz kötődik, akit a társamként, a fiam apjaként, a barátomként, a legjobb barátomként szeretek. Egy olyan férfihoz, akit mélységesen szeretek, de akibe nem vagyok szerelmes. Akit már nem kívánok.
Néha, magányomban, erre a mély érzelemre gondolok, amelyre újból rátaláltam, és nem találok jobb szót rá az újjászületésnél. Talán feléledés. Vagy feltámadás.
Olykor, ha egyedül vagyok, halkan ismételgetem a rövid szót: V-Á-GY.
Mert a vágy véget vetett a nyugodt életemnek. A kellemes, békés életemnek a férjem mellett.
A vágy megtörte az érzelmi stabilitásomat. A vágy elárult engem.
Gyakran elgondolkodom, vajon miért. Miért is tettem meg? És nagyon egyszerű választ adok önmagamnak: kalandvágyból. Igen, úrrá lett rajtam a kalandvágy. Húsz év házasság után. Mialatt minden csupa derű és stabilitás volt.
Szórakoztató játéknak indult az egész; átadtam a testem, és meggyőztem magam, hogy csakis a testem adom át. De nem kellett több egy hónapnál, a lelkem is beleadtam.
– Gabi, tényleg fel akarod bontani miattam a házasságod? – kérdezi újból.
Mindig késlekedem kicsit a válasszal, ha egyenes kérdéseket szegez nekem.
– Nem tudom. Nem tudom, mit feleljek neked. Mindenesetre nem bírok tovább így élni. Nem bírok. Én nem ilyen vagyok. Pedig az első naptól fogva próbálkozom, amióta csak beléptem ebbe a padlásszobába. Néha... – várok néhány másodpercet, mielőtt folytatnám –; néha arra gondolok, hogy sosem lett volna szabad belépnem ide.
Tudom, hogy Pablót bántják a szavaim.
Mert annak ellenére, hogy a szeretője vagyok, és nem a felesége, Pablo szeret engem.
![Biró Zsombor Aurél: Az első könyvemet szerettem írni, a másodikat is szeretni akarom [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/42337/fe_580_320_birozsombor_konyvesmagazinhu.png)
