A megbocsátás megköveteli a másik jelenlétét

A megbocsátás megköveteli a másik jelenlétét

„Bűntudat, megbocsátás, mit tehettem volna másképp, mit várhatunk el attól az embertől, aki a legnagyobb fájdalmat okozza másoknak?” Cecilie Enger legújabb, Lélegezz című regénye három különböző generációhoz tartozó nő összetartozásának, sebezhetőségének és bizonytalanságának lírai története. Mutatunk belőle egy részletet.

Könyves Magazin | 2021. május 29. |

Carla Ruud, az elismert aneszteziológus és felnőtt gyermekek édesanyja, Oslóból éppen a szülőfalujába utazik, hogy meglátogassa a helyi otthonban élő édesanyját, amikor útitársa lesz egy ismeretlen fiatal nő, Synne, aki ugyanabba az irányba tart. Amikor egy jeges kanyarban Carla elveszíti uralmát az autó felett, és felborulnak, Synne megsérül, Carla pedig nem tudja megmenteni az életét. A baleset után fel kellene dolgoznia magában a tragédiát, de vajon képes lesz-e visszatérni élete megszokott ritmusához? Megbirkózhat-e a történtek miatt érzett bűntudattal, és szembe tud-e nézni a halott lány családjával?

Cecilie Enger (1963) a norvég Asker városában él. Szükség című első, öt kisregényből álló műve 1994-ben elnyerte a norvég Nota Bene Díjat. Az Anyám ajándékait 2013-ban Norvég Könyvkereskedők Díjjal ismerték el.

cecilie enger
Lélegezz
Ford.: Petrikovics Edit, TYPOTEX Kiadó, 2021. 212 oldal. 
-

Cecilie Enger: Lélegezz 

Nyolc óra is elmúlt, amikor felébredtem. Ettem egy sajtos szendvicset a konyhapultnál állva, majd a nappaliban álló étkezőasztalt kissé távolabb húztam a veranda ajtajától. Levettem az asztallap közepéről a szőtt futót, és lecipeltem az irodai széket az egykori gyerekszobámból. Azután az asztalra helyeztem a laptopot, úgy fordítottam, hogy a napfény ne essen közvetlenül a képernyőre. Henrik Aass-szal abban maradtunk, hogy először egy vázlatot készítek, és írok egy előszót a könyvhöz, és néhány héten belül elküldöm neki.

A munkahely előkészítése után egy ideig a házban járkáltam, és megérintettem a tárgyakat. Amikor a közvetlenül a baleset után itt töltött napokra gondoltam, már nem tudtam megmondani, hogy az idő előre vagy visszafelé halad-e. Úgy éreztem, mintha a temetés miatti kétségbeesés és a kórházban jelentkező remegés uralta volna a tudatomat, amikor utoljára itt voltam.

Ez volt a második alkalom, hogy egyedül tartózkodtam itt felnőttként.

Anya mindig itt volt valamelyik helyiségben, vagy lent a juhoknál, apa kint a kertben, Ingrid és Johannes pedig hallható távolságban. Nem emlékszem az érzésre, hogy milyen Vindskeid, amikor csak a saját magam keltette zajokat hallom. Még anya utolsó macskája sem lakik már itt. Amikor a Bergheimbe költözött, a barátnője, Elsa vette a gondjaiba a cicát. Anya barátnője még mindig jó erőben volt és a saját házában lakott.

Odamentem a konyhaajtó melletti falhoz, ahol mindig a család képei lógtak. A két fénykép, amelyeket anya magával vitt az otthonba, tisztán kivehető sötétebb négyzetet hagyott maga után az egyébként halványkék színű tapétán.

Tudtam, hogy az itt álldogálás emlékekkel teli percek kezdete lesz. Vajon mit gondoltak a tavaly ősszel itt élő lengyelek, amikor meglátták a tizennyolc éves kori, magabiztos mosolyú portrémat a végzős középiskolások piros sapkájában?

Vagy azt a fényképet, amelyen szintén én vagyok tízévesen a megejtően fiatal anyámmal.

Apa nagyon szerette azt a fotót, én azonban némi megbántottsággal emlékszem vissza rá. Teljesen egyforma, piros, bő, tradicionális tengerészinget vásárolt mindkettőnknek, és le akart fényképezni minket. Én azonnal belebújtam az enyémbe, gyönyörű volt, és az, hogy ugyanolyan volt, mint anyáé, még külön tetszett. Ám amikor apa megjelent a fényképezőgéppel, anya nem akarta felvenni az övét. Azt mondta, nagyon tetszik neki, de nem rajong azért, hogy anya és lánya egyformán öltözik. Apának rá kellett beszélnie, hogy hagyja magát lefényképezni. A képen leengedett karral állunk, de mindketten mosolygunk.

A piros sapkás fotó alatt Ingrid és Johannes óvodai képei lógtak, piros és kék anorákban ülve, professzionálisan eligazított vödörrel és lapáttal a kezükben, homályosan szétfolyó színekkel a háttérben. Egy kisebb fénykép keret nélküli, kapcsos képtartóban Torsteinről, rólam és a gyerekekről egy sítúrán. A válásunk előtti húsvétkor készült. A síbotoknak támaszkodva pihenek a napfényben hunyorogva, a homlokomra tolt, kicsi kerek keretű napszemüveggel. Torstein a kék sapkában, amelyet én kötöttem neki.

Aztán ott volt a két idősebb városi unokatestvérem, Beate és Elisabeth, fekete-fehérben, az 1960-as évek végén. Az az unokatestvérem, akivel a legközelebbi kapcsolatot ápoltam, Agnes, tíz és hét évvel volt fiatalabb a nővéreinél. A képen tinédzserek, éppen nálunk vannak látogatóban. A garázs mellett ülnek a nagy kövön. Szépek, ahogy szinte mindenki szép ilyen idős korában. Feszes arc, kiengedett, életerős haj.

Házilag varrott, csíkos nadrág, rövid ujjú, garbónyakú pulóver.

Az a rengeteg dolog kavargott a fejemben, ami már elmúlt és soha többé nem tér vissza, Ingrid és Johannes gyerekkora, a sajátom és Synne gyerekkora, melyről semmit sem tudtam, de minden bizonnyal egy olyan falon volt dokumentálva, amelyhez most senki sem volt képes odalépni.

Beate és Elisabeth fotójától balra a szüleim szintén fekete-fehér esküvői képe lógott egy ovális, fekete keretben. Egész életemben láttam ezt a képet.

Apa anya mögött áll, aki egy egyszerű széken ül. Apa büszkének és nagyon fiatalnak tűnik a sötét öltönyben és a pomádéval hátrasimított sűrű hajával, amely olyan fényes, mint egy fekete úszósapka. Nagy, ismerős kezét anya fehér ruhás vállán nyugtatja. Zárt szájjal mosolyog, mintha egy erkölcsileg némileg kifogásolható viccet hallott volna az imént. Egy kis világos virág kandikál ki a gomblyukából. Talán réti boglárka. Anya komoly pillantással néz a fotós felé, összekulcsolt keze az ölében pihen. Huszonhat éves volt, amikor 1951-ben összeházasodtak.

A fehér ruhának csipkével szegett trombitaujja volt. Gyerekként mindig azt gondoltam, hogy anya nagyon felnőttnek tűnik a képen, jóval idősebbnek hat huszonhat évesnél. Még mindig idősebbnek tűnt, mint Ingrid és Silje. Az arca sminktelen. A hosszú, feltűzött hajába erősített merev menyasszonyi fátyol a könyökéig lógott.

Egy, a hetvenes évek elején készült színes fotón anya egy nagy juh háta fölé hajolva, egyenesen a kamerába néz. Kék kendőt visel a fején, az overálja kopott, a mosolya széles.

Három vagy négy évvel a házasságkötésük után kezdett juhokkal foglalkozni.

Vindskeiddel nem járt együtt erdő, legelő vagy szántóföld, de évről évre két melléképületet és többezer négyzetméternyi legelőt bérelt, amelyek a szomszédos telekhez, egy Vindskeidtől valamivel délebbre eső kis gazdasághoz tartoztak. Kai Arne Bakkentől vette bérbe, aki ácsként dolgozott, és Gretét vette feleségül, aki banktisztviselő volt. Azt hiszem, ez az egyezség mindannyiuk javát szolgálta.

Tavasszal és nyáron anyát teljesen lefoglalták az állatai, apa féltékenynek tettette magát, de tudtam, mennyire imádja, hogy anya ennyire elkötelezett a munkája iránt. Ellés idején a melléképületben aludt, és nyáron minden reggel hatkor kelt, hogy megnézze a nyáját. Amikor a kisbárányok legelni kezdtek, gondoskodott róla, hogy ne akadjanak bele a legelőt körülvevő kerítésbe. Ellenőrizte, hogy nem sántítanak-e, nincs-e gond a patájukkal, amelyet maga vágott, ahogy a bundájukat is ő nyírta, minden egyes állatot ismert. Akárcsak a szüleiket és a nagyszüleiket. Mérhetetlenül büszke volt a juhaira, a gyapjújukra. A mintegy húsz állatot maga nyírta meg, a levágásukat azonban nem vállalta. Cserébe gondoskodott róla, hogy minden idők legjobb füvét termessze. Anya mindig azt mondta, hogy annyi különböző fűfajtát tud megkülönböztetni, ahány szavuk az inuitoknak van a hóra.

Ha valamelyik állatnak némi extra felügyeletre volt szüksége, hazavitte őket magával Vindskeidbe, a kis melléképületbe és a kőkerítéssel határolt telekre, amelyet apa épített.

Hat-hét éves lehettem, amikor egyszer egy nagy, csúf szálka fúródott az ujjamba.

Kirohantam a kapun, és lementem anyához, aki éppen az egyik birka sérülését látta el a mező közepén. Felé nyújtottam az ujjamat, és segítséget kértem, vagy inkább egy kis vigasztalást, de anya azt mondta, hogy valami fontos dolgot csinál.

– Ugye, nem gondolod komolyan, hogy abbahagyom, amit csinálok, csak mert egy szálka van az ujjadban?

Sarkon fordultam, és csalódottan távoztam.

Este anya megkérdezte, hogy sikerült-e kiszedni a szálkát az ujjamból, vagy meg kell-e néznie. Elmeséltem, hogy a szomszédban kértem segítséget, mert sem nagyapa, sem apa nem volt otthon.

Csak felnőttként értettem meg, miért fakadt sírva.

Miután végignéztem a fényképeket, felmentem az emeletre, és kivettem a ládából a diplomatatáskát, Synne naplójával. Habozás nélkül. Mintha a konyhaajtó mögötti képek és az általuk felidézett emlékek közvetlen kapcsolatban álltak volna azzal, amit Synne írt.

Végül is korábban átlapoztam már a naplót, néhány bejegyzést el is olvastam, mégis bele akartam nézni megint. Azt mondtam magamnak, hogy amikor először olvastam, akkor még nem voltam a temetésén. Nem hallottam beszélni a testvéreit, és nem láttam az anyja merev testét, a fekete kabát hátuljára omló fényes, szőke haját.

A kanapéra ültem a kézirattal, valamint a lelkes és olykor gyerekes naplóbejegyzéseivel. Azzal nyugtatgattam magamat, hogy nincs más választásom, ami természetesen helytelen és megalázó volt.

2006 júniusának egyik estéjén Synne egy megdöbbentő eseményről írt.

Az anyja nem volt otthon, amikor hazaért az iskolából, és az öccse azt mondta, hogy már akkor is üres volt a lakás, amikor néhány órával korábban a fiú hazaért. Láthatóan ez gyakran előfordult, ezért nem is aggódtak különösebben, hisz az anyjuk korábban is eltűnt már.

A szövegből kicsit nehéz volt kihámozni az összefüggést, de úgy tűnt, Synne édesanyja egy korábbi alkalommal nagyon hosszú ideig távol maradt, kegyetlen napokat okozva a családnak, mert azt hitték, hogy meghalt. Synne akkor megfogadta, hogy mindennap el fogja mondani anyjának, hogy mennyire szereti, csak térjen vissza. Egyre többen vettek részt a keresésben, és amikor az anyja három nap után végre az ajtóban állt, ingerülten azt állította, hogy természetesen szólt nekik az utazásról. És ez is csak annak a bizonyítéka, hogy a család soha nem figyel oda rá, amikor beszél.

Ezért nem aggódott Synne, amikor az anyja nem volt otthon azon a júniusi napon. Annak ellenére sem, hogy nem vette fel a telefont és üzenetet sem hagyott. Az apjuk nyilvánvalóan elutazott.

Este végighívták a rokonokat és a barátokat, hogy megkérdezzék, hátha velük van. Azután megkezdték a szisztematikus keresést: Synne és a két fivér. Synne átfésülte az utcákat, végigjárt egy parkot, és végül az otthonuk közelében lévő régi trafik mögé ért. Ekkor megpillantotta az épület mögött bujkáló anyját. Synne a trafik mögött állva figyelte őt, mert tudta, hogy az öccse hamarosan felbukkan a park másik szélén. Amikor megérkezett, Synne hallotta, ahogy vékony hangján az anyja után kiabál: „Anya, hol vagy?” Miközben a kisfiú a trafikhoz közeledett, Synne látta, amint az anyjuk egyre beljebb préseli magát a trafik és a szemetesbódé közé.

Arról semmit sem írt, hogy mit mondott ekkor az anyjuk, vagy hogy szembesítették-e egyáltalán a tettével.

Elborzasztott a gondolat, hogy most Synne tűnt el, és az anyja van kétségbeesve. Hogy boldogan mondaná el minden áldott nap a lányának, mennyire szereti, ha újra láthatná.

Úgy döntöttem, később felhívom Ingridet és Johannest, és elmondom nekik, mennyire szeretem őket.

Egy pótkocsis teherautó vagy egy tartálykocsi haladt el odalent az országúton. A zúgás felkúszott az erdőn át, majd eltűnt felfelé a kanyarokban.

Lapozgatni kezdtem A Karamazov testvérek dramaturgiáját.

Az első oldalon újra ott állt A Karamazov testvérek cím, ám a Karamazov nevet áthúzták, és ezt írták fölé: „Karoliussen”.

A következő négy oldalon négy férfit, a testvéreket és féltestvéreket ábrázoló rajzok következtek, erősen szimbolikus jelmezekkel. A rajzok lenyűgözőek és igen részletesek voltak, mindegyik fölött ott állt a szereplő neve és a jellemző vonásaik. Aljosa, érzékeny, istenfélő. Ivan cinikus és lázadó, de a morális változások és a modern világ foglalkoztatja. A féltestvérük, Dimitrij, katona, szigorú becsületkódex szerint él, dicsekvő, félig-meddig régimódi. A másik féltestvér, Pavel Szmergyakov mellett ez állt: „A pletykák szerint az anyja egy »féleszű kolduslány«. Pavel felnéz Ivánra, de nem érti a társadalmi és erkölcsi normákat. Megölte az apjukat.”

Több oldalt dátummal látott el.

A legtöbb bejegyzés tavaly húsvétkor keletkezett. A rajzokon a testvérek modern norvég ruhákat és egyértelmű szimbólumokat viseltek. Kereszt a nyakban, félhold formájú kitűző a dzsekin, egy katonai sapka, begombolt fehér ing, nyitott hawaii ing. Fényes csizma, kopott cipő, dandy cipő, edzőcipő.

„Milyen erők irányítanak bennünket?”, írta a rajzok alatt.

Egy másik oldalon ez állt:

„Ivan háttal Pavelnek: Ha Isten halott, akkor a gyilkosság is megengedett.”

„Ivan vállalja a felelősséget az apa haláláért, és modern elektronikus lábbilinccsel bűnhődik, mégis Pavel az, aki eldobja magától életét.”

„Az ateista szabadsága borzasztó súly Ivan számára. Tönkremegy. Heroin?”

„Zárójelenet: Ivan megháborodik, meglátogatja az exkluzív, modern öltönyt viselő ördög. A háta mögött piros, digitális tőzsdei árfolyamok a falon. Sikerül teljesen kiirtania az emberségességet a világból.”

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Nyolcvanéves nyomozók fejtik meg a nyugdíjasotthon gyilkossági ügyét

Az utóbbi idők egyik legnagyobb krimi szenzációja Richard Osman könyve, A csütörtöki nyomozóklub. A regény csak Angliában több mint egymillió példányban kelt el, Steven Spielberg pedig már le is csapott a filmjogokra. Olvass bele! 

...
Beleolvasó

Törpeceruzák, csorba csészék, számemberek – Üdvözlet Mezítlábországból!

Mezítlábország egy képzeletbeli világ törpeceruzákkal, csorba csészékkel, számemberkékkel, egy olyan ország, ahol végre nincsenek előítéletek, félelmek, komplexusok, bárki menedékre talál. Olvass bele Ana María Matute spanyol író gyerekeknek és kamaszoknak szóló könyvébe!

...
Beleolvasó

54 000 év genetikai öröksége

Karin Bojs elhatározta, hogy a DNS-elemzések segítségével az őskori emberekkel való rokonságát fogja feltárni. A kőkorszaktól egészen napjainkig ívelő munkájában elénk tárja azokat az összefüggéseket, amelyek a töredékeket átfogó és izgalmas képpé olvasztják egybe – az európai emberek genetikai örökségének történetévé. Olvass bele!

...

Színt vall a Könyves: így olvastuk mi a kötelező olvasmányokat! [podcast]

...

Závada Péter átiratában Rómeó első szerelme a drog [Kötelező]

...

A mansfieldi kastélyban Austen nem félt egy unortodox hősnőt a középpontba tenni [Az Austen-projekt]

...

Knausgård, Sally Rooney és A Zöld Lovag [10 perc Könyves]

Hírek
...
Nagy

Irene Solá: Mindig az van fölényben, aki elmondhatja a történetét

...
Nagy

Csányi Vilmos: Sokszor kell felállni azért, hogy az ember szabad maradjon

...
Nagy

Családi anekdota és fikció mosódik össze Kollár-Klemencz László új könyvében

...
Hírek

Ők a 2. Budapesti Illusztrációs Fesztivál díjazottjai!

...
Hírek

Zilahi Anna kapja a 2021-es Hazai Attila Irodalmi Díjat

...
Nagy

Szántó T. Gábor regényében az áldozatok és az államvédelemben szerepet vállalók is zsidók

...
Nagy

Bödőcs Tibor: Szerzőként barokkosabb, manieristább vagyok

...
Nagy

Jennifer Teege: Tanulnunk kell a múltból

...
Promóció

Kozma Lilla Rita - Utcamesék történetek hajléktalanságról

...
Nagy

Az utolsó párbaj didaktikus tanmesébe fojt egy középkori botrányt

Két francia nemes úr esett egymásnak a bosszú és a becsület nevében királyi külsőségek közepette az 1300-as évek végén, miközben lángokban állt az ország. Küzdelmük épp a lényeget takarta ki: egy nő becsületén esett foltot. Eric Jager történelmi könyvéből Ridley Scott készített nagyszabású mozifilmet.

Szerzőink

...
Rezek Bori

Művészet, anyaság és patriarchátus: beleshettünk Elena Ferrante és Marina Abramović privát levelezésébe 

...
Sándor Anna

Irene Solà: A történetmondás egyfajta DNS, ami korokon át öröklődik

...
Kolozsi Orsolya

Kreatív Európa: Azért, mert egy gyerek beszél, ez a te történeted is

A hét könyve
Kritika
A kisfiúk, akik páncélt öltöttek, hogy túléljék a gyerekkorukat
...
Nagy

Halász Rita kapta a 2021-es Margó-díjat!

Mély levegő című könyvével Halász Rita nyerte el idén a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. Az elismerést, amelynek célja a legerősebb pályakezdők bemutatása, ma délután adták át a Várkert Bazárban a Margó Irodalmi Fesztiválon. 

Gyerekirodalom
...
Gyerekirodalom

Catarina Sobral a felnőtteket is meg akarja szólítani a gyerekkönyveivel

Catarina Sobral portugál illusztrátor és animációs rendező azt mondja, valahol még mindig él benne egy gyerek, képeskönyvei ugyanakkor nemcsak a legkisebbeknek szólnak. Budapesti látogatása alatt a színek dialógusáról, a szükséges kompromisszumokról és Lisszabon fényeiről beszélgettünk vele.

...
Gyerekirodalom

Megjelent J. K. Rowling új könyve, A karácsonyi malac

Megérkezett J. K. Rowling új könyve, A karácsonyi malac. A Harry Potter-sorozat óta ez az első történet, amelyet az író kifejezetten gyerekeknek írt. 

...
Gyerekirodalom

Piotr Socha: Olyan könyvet akarok csinálni, amit nem lehet otthagyni a boltban

A Méhek és a Fák című képeskönyvek lengyel illusztrátora, Piotr Socha viszonylag későn kezdett könyveket rajzolni, a döntő lépés megtételében pedig egy másik könyvsiker inspirálta. Interjúnkban elárulta, mit kellett a nyomdába adás előtt átrajzolnia az egyik könyvben, és beszélt arról is, milyen tanácsokkal látná el azokat a gyerekeket, akik komolyan gondolják a rajzolást.

Olvass!
...
Beleolvasó

Karafiáth Orsolya hősei a halál árnyékában is egymás mellett maradnak

Az Egymás könyve felkavaró hullámvasút, amely az elmúlásról, a barátságról és a bátorságról szól. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Milyen okok állhatnak a háttérben, ha egy fiatal nő eltűnik az otthonából?

Az izlandi Sigrídur Hagalín Björnsdóttir könyvében egy fiatal nő, Edda eltűnik az otthonából, újszülött gyermeke mellől. A rendőrség tanácstalan, és a család a nő öccsét kéri meg, hogy keresse meg Eddát. Olvass bele a Szent Szóba!

...
Beleolvasó

Bödőcs új könyvében harmincéves jubileumot ünnepel a Cirkuszhaza

Bödőcs Tibor új könyvének Luigi King a főszereplője, aki fura keveréke Berlusconinak, Trumpnak, Orbánnak, Castrónak. A Mulat a Manézs megmutatja, milyen egy Cirkuszhazában élni. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Ebben a családi legendáriumban nem a portyázó farkasok a legveszélyesebbek

Sepsi László új regényében Höksring városát emberöltők óta az alapító Ergot család tartja kézben, a rendőrség hallgatólagos beleegyezésével irányítja a kizárólag itt honos hallucinogén gomba termesztését és terjesztését. Miután egy robbanás elpusztítja a békésen vacsorázó Ergot családot és otthonukat, felbolydul a helyi alvilág. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nem maradt azokból, akik a boszorkánybélyeget keresték rajtunk

A fiatal katalán irodalom legfontosabb szerzője gyönyörű, de nagyon zárt világot mutat be első magyarul megjelenő regényében: a Pireneusok világát, ahol az emberek elszórt hegyi tanyákon élnek, és nemcsak a távolság, de a saját feloldhatatlan magányuk is elválasztja őket egymástól. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Tisza Kata új könyve az élet második felének dilemmáihoz ad útmutatást

Az Egyedül a gyászról, az öregedésről, a túlélésről és a megbékélésről szól. Olvass bele!