Bózsó Gyula erdész és kollégái tulajdonképpen digitális kanonizálást végeztek, amikor az erdészek között évszázadok óta szájhagyomány útján öröklődő tudást összegyűjtötték és elérhetővé tették könyv formájában, illetve már az interneten is. Litkai Gergely kérdésére Bózsó Gyula hamar leszögezte, hogy a könyvben összefoglalt tudás nem az ő és szerzőtársa, Megyeri Sára „fejében volt, hanem erdészgenerációk adták át egymásnak”.

„A nagyszüleink még ismerték ezeket az erdőből származó alapanyagokat, viszont még sosem írták le. Ezt a nagyon törékeny, szinte elfelejtett tudást szerettük volna a könyvben megmenteni, akár divatba hozni” – fogalmazott. Szavai szerint úgy gyűjtögette össze az idős kollégáitól az információkat, ahogy annak idején Kodály a népdalokat.

Az Ehető erdő egyfajta előzménykötete az Erdő finom című könyvüknek, amelyben az etnobotanikát, a tiszta forrásból származó alapanyag kultúrát emelték be a magas gasztronómiába. Az alapanyagokat az erdész, a recepteket pedig a Michelin-csillagos külföldi éttermekben dolgozó séf, Várvizi Péter szolgáltatta. A népszerűségében a Covid idején tapasztalható önellátás és a természet felé fordulás divatja is a kezükre játszott. A már a negyedik kiadásánál járó könyv kapcsán merült fel, hogy az alapanyagok beszerzéséhez, azonosításához jól jönne egy külön útmutató. Ezekre az igényre reagálva született meg a mostani kötet.

„Kiegészítettük, és nemcsak egy növényhatározót állítottunk össze, hanem segítünk abban is, hogy ezekből a növényekből hogyan lehet egyszerűbb ételeket készíteni.

Olyan receptek kerültek bele, amik egy átlagember számára is megugorhatóak, például lekvár, csatni, különböző fűszersók” – világította meg a vezérelvet Bózsó.

Az erdész azt is elárulta, hogy az impozáns köteteket nem feltétlenül arra tervezték, hogy túrázás közben a hónunk alatt cipeljük, hanem inkább inspirációnak, hogy más szemmel nézzük a növényeket az erdőben járva, hogy visszataláljunk ahhoz a szemlélethez, ami alapanyagot is lát az erdő növényeiben.

Az ehető növényekről Bózsó Gyula erdei iskolában is tart foglalkozásokat, illetve túrákat is vezet, ahol a résztvevők minden érzékszervükkel megtapasztalhatják a levelek, bogyók vagy rügyek tulajdonságait. Az erdész úgy véli, ezek az élmények semmivel sem pótolhatóak: „Ha valaki egyszer megérezte a zamatos turbolya ánizsos illatát, amiről azt szoktam mondani, hogy olyan, mintha Negrót dugott volna az orrába, az utána máskor is felismeri.”

A podcastban számos, a környezetünkben megtalálható növény tulajdonságairól és felhasználásáról esik szó részletesebben, a csalántól a kánya bangitán át a podagrafűig.

Bózsó magával ragadó lelkesedéssel és könnyed szakértelemmel dobálózik olyan nevekkel, amikről inkább feltételeznénk, hogy Lázár Ervin-mesehősök, minthogy az aljnövényzet részei. Célja, hogy ne rekedjünk meg a növények ismeretében és felhasználásában a gombák, a csipke, a kökény vagy a csalán szintjén, hanem kalandozzunk új terepre: ezekhez ad új megközelítést, mint a csalán ravioli vagy a madársóska sorbet példájával. De a haladók a lucpúderrel, egy mogyorós hólyagfa humusszal is megpróbálkozhatnak.

A könyv minden erénye mellett azonban Bózsó nem tagadhatja, hogy erdészként ő a saját tapasztalatokban és a személyes élményekben hisz. „Szuper, ha ez a könyv ott van a polcon, de mégis arra biztatok mindenkit, hogy húzza fel a bakancsot, és induljon el alapanyagot gyűjteni az erdőbe!” – biztatott.