Sokszor csak úgy gondolunk a klímaváltozásra, mint egy természetes vagy éppen tőlünk nagyon távoli jelenségre, pedig a kérdés égetőbb, mint valaha. A Dumaszínház és a Könyves Magazin podcastjében Litkai Gergely a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseit járja körül szakemberekkel.
Az első részben Greta Thunberg svéd klímaaktivista által összeállított Klímakönyv című kötet kerül a középpontba, a meghívott vendég pedig Pribéli Levente biológus és humánökológus, aki egyben a Fridays for Future egykori aktivistája és a Greenpeace Magyarország jelenlegi biodiverzitás kampányfelelőse. A beszélgetésben szóba kerül a társadalmi szerepvállalás és a klímaváltozás, a kis lépések szerepe a gondolkodásban, az alkalmazkodás nehézségei, illetve hogy miért a média a legnagyobb bűnös, ha klímaváltozásról van szó.
A greenwashing-gép kora
A beszélgetés egyből a közepébe vág és egy részletet hallhatunk a könyvből: „Ez az éghajlati és ökológiai válság a legnagyobb veszély, amivel az emberiségnek valaha is szembe kellett néznie. Kétség sem férhet hozzá, hogy ez a probléma minden eddiginél nagyobb hatással lesz a mindennapi életünkre és a jövőnkre. Ez fájdalmasan egyértelmű”. Az idézett rész szerint mai napig nem fogjuk fel, hogy mennyire komoly probléma is a klímaváltozás. De nemcsak a társadalmi felelősség hiányáról van szó, hanem hogy azok a kormányok, akik a legtöbb fosszilis üzemanyagot állítják elő, klímavédőknek nevezik magukat, miközben semmilyen zöld politikát nem folytatnak.
Ez a nagy zöldre festő greenwashing-gép kora”
– halljuk a könyvből idézet részletben.
Pribéli Levente, biológus szerint azért is fontos ezt hangsúlyozni, mert a klímaváltozás nem egy tőlünk független problémahalmaz, hanem pontosan kijelölhető emberi tevékenységek következménye. Ezt pedig a hétköznapokban könnyű azzal elkendőzni, hogy az éghajlat mindig is változott, viszont Pribéli szerint:
éghajlatváltozáson túl igazából egy tágabb ökológiai válságról beszélünk”.
Ez pedig Thunberg könyvében is fontos szerepet kap.
A szakértő szerint a klímaváltozás három legfontosabb aspektusa:
- Az üvegházhatású gázok kibocsátásának folyamatos növekedése, annak ellenére, hogy az érintett országokban széleskörű médiafigyelem és tudományos érdeklődés övezi a problémát;
- Az alkalmazkodás hiánya, amely inkább a meglévő, környezetszennyező rendszerekhez ragaszkodik;
- A kis, mérsékelt lépések hiánya, amellyel hosszú távon és egyszerűen nagyobb folyamatok is megelőzhetőek lennének.
A legfontosabb mégis ezeknek az ötvözetében keresendő.
Pribéli árnyaltan ragadja meg a témát, és szerinte érdemesebb rendszerben látnunk ezt a kérdést. Az ökológiai válság az élővilág pusztulásán keresztül közvetlenül hatással van a gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai folyamatokra, tehát ha csak nem akarjuk, hogy a világ szó szerint a feje tetejére álljon, változtatnunk kell a környezethez való hozzáállásunkon.
A személyes viszonyítás nem egyenlő a valósággal
Ahogyan Thunberg könyve, úgy Litkai Gergely, a műsor vezetője is az aktív cselekvésre hívja fel a figyelmet: „Nagyon távol vagyunk a természettől. Most is
sokan rácsodálkoztak, hogy az Alföldön aszály van, mert a városi lakosság nagy része nem megy el az Alföldre megtekinteni az aszályt, maximum, ha Hajdúszoboszlóra tartanak a fürdőbe,
látják, hogy nem úgy néz ki, ahogy egy kukoricaföldnek vagy egy búzatáblának ki kéne néznie. Arról pedig már végképp nincsen képünk szerintem, hogy hogyan nézett ki a természet.”
Pedig nem jó minderre csak legyinteni, hiszen a klímaváltozás az itt és a most kihívása. Pribéli szerint pedig nagyon fontos, hogy ezzel egy olyan probléma is felmerül, amit a szaknyelv csak úgy hív, hogy „shifting baseline problem”, azaz változó viszonyítási alap, amely szerint
folyamatosan romlik az a környezet, amihez képest változásokat tudunk megállapítani.
„Tehát amikor én arra gondolok, hogy a személyes életemben milyen tapasztalatom volt arról, hogy hogy néz ki egy rét, azon mennyi rovar van, az egyáltalán nem az, mint ahogy évszázadokkal ezelőtt kinéztek a rétek. Ez azért veszélyes, mert bár ezek a folyamatok földtörténeti léptékben rendkívül gyorsak, az egyéni élet szempontjából eddig azért nem tűntek annyira gyorsnak” – mondta Pribéli.
Ez pedig azt jelenti, hogy még súlyosabb lehet a probléma, mint ahogy észlelni tudjuk.
Rossz helyre folyik el a pénzünk
A beszélgetésből az is kiderült, hogy a környezetszennyezés egyik fő eleme, hogy
a már meglévő rendszerek fenntartása több energiát és pénzt nyel el, mintha új rendszereket vezetnénk be.
A sokszor szárazsággal vagy éppen árvízzel sújtott területek kármentesítése és kártérítése sokkal több pénzt igényel, mint például ha a változásokhoz alkalmazkodó mezőgazdasági rendszereket alakítanánk ki.
Így van ez a hazai erdőgazdálkodásban is: „A hazai erdők ökológiai állapota tragikus. Elképesztően leromlottak már ezek az erdők, és alig van olyan erdőnk, amiben nem zajlik valamilyen vágásos gazdálkodás, vagy valami olyan tarvágás, végvágás vagy véghasználat, ami azt eredményezi, hogy ott egy ideig egyáltalán semmi nem lesz, ami erdőszerű” – fogalmazott a biológus.
Viszont Pribéli szerint
azok a megoldások se előremutatóak, amelyek az erdők visszatelepítését írják elő:
„Ahogy mondtam, ezeken a kivágott területeken egy ideig egyáltalán nem lesz semmi erdőszerű, sovány vigasz, hogy majd évszázados távlatban ott vissza fognak nőni a fák. Amit ráadásul nagyon megkérdőjelez az éghajlatváltozás is, az, hogy ilyen mértékű a szárazodás.”
A szakértő szerint ez újabb problémákat vet fel, és arra mutat rá, hogy nem alkalmazkodunk eléggé ezekhez a változásokhoz, és nem vesszük észre, hogy nem lehet mindent ugyanúgy csinálni, mint korábban.
Már csak azzal is szennyezzük a bolygót, hogy eszünk
A könyv egy újabb idézete felvezette, hogy „az
élelmiszertermelés bocsátja ki az üvegházgázok 30 százalékát, a mezőgazdaság foglalja el a bolygó szárazföldi területeinek 40 százalékát,
és erre fordítjuk a Föld édesvízkészleteinek legalább 70 százalékát. Mindezek miatt az élelmiszertermelés a biodiverzitás csökkenésének és a tápanyagfeldúsulásnak a legfőbb okozója”. A saját magunk ellátása tehát olyan környezetromboló hatásokat okoz, amivel sokszor nem számolunk.
Litkai hozzáfűzte, hogy az élelmiszerelőállítás és környezetszennyezés kapcsolata sokkal bonyolultabb ennél. A mezőgazdaság a klímaváltozás miatt átalakulóban van, egyszerre vannak jelen a kísérleti jellegű eljárások, mint például a regeneratív gazdálkodás, az invazív fajok növekedése és az azokból fakadó problémák, illetve a szegényebb országok támogatása élelmiszerekkel.
A biológus szerint a probléma egyrészt az elavult módszerekben keresendő: „Van egy elképesztően fenntarthatatlan és természetpusztító élelmezési rendszerünk. Ennek van egy csomó aspektusa, kezdve onnan, hogy mik a termelési gyakorlatok, hogy a monokultúrás termelés, a növényvédőszerek, a műtrágyák alkalmazása mennyire súlyos környezeti károkat okoz, egészen odáig, hogy valóban
nagyon sokszor egészségügyi károkat is okoz az élelem, amit elfogyasztunk.”.
Ezekben a károkban pedig benne van az ásványi anyagok hiánya, a fertőző betegségek terjedése, a specifikus élelmiszerek térnyerése (pl. őserdők kiirtása a hústermelés érdekében), de még a globális járványok is ide tartoznak Pribéli meglátásában.
De mit tehetünk azért, hogy csökkentsük az étkezésből származó környezetszennyezést?
A beszélgetés egyik legfontosabb üzenete a mérsékelt változtatás, azaz valószínűleg egyikünk se tud egyik napról a másikra megdönteni egy olajmágnás céget, de tehetünk olyan lépéseket, amik viszont segíthetnek a környezeten.
Ennek alapja pedig, hogy változtatunk az étkezésünkön:
- Kerüljük a nagyüzemi állattartásból származó termékeket
- Ne együnk túlzott mennyiségű húst;
- Igyekezzünk helyi és szezonális termékeket fogyasztani;
- Kerüljük azt, hogy sokkal több ételt együnk, mit amire szükségünk van;
- Ne vegyünk import termékeket;
- Minél több és változatosabb zöldséget és gyümölcsöt fogyasszunk (persze, olyat ami éppen terem!).
Ezzel máris csökkenteni tudjuk a megtermelt szemetet, plusz az importálásból és túlzott fogyasztásból származó ökológiai lábnyomot.
A legnagyobb bűnös a média
Ahhoz, hogy egy jobb jövőt alakítsunk ki, el kell kezdenünk utópiákban gondolkodni. „Itt az egyik dolog, amire tényleg óriási nagy szükség, hogy egyáltalán el tudjuk képzelni, hogy lehet másmilyen a világ. Lehet, hogy ennek vannak olyan aspektusai, amik gyakran vannak emlegetve, és inkább megszorításra vagy lemondásra emlékeztetnek, de rengeteget is nyerhetünk ezekkel a dolgokkal. Egy ilyen másfajta társadalomban javulhat az életminőségünk, az egészségünk, az emberi kapcsolataink és a természethez való viszonyunk is” – mondta Pribéli.
Ennek alapja pedig szerinte az, hogy az emberekhez eljusson az üzenet, hogy mit és mikor kell változtatni. A média felelőssége, hogy a rombolásról és pusztításról jelentsen, de ugyanakkor küldetése, hogy kijelölje az emberek számára a jövőt, amit követniük kell.
Pribéli szerint ez az első és legfontosabb, amit el kell érnünk, hogy a média is beszálljon ebbe a harcba, méghozzá a jó oldalon.
