Költészet és punk Budapesten: ezért nagy dolog, hogy Patti Smith fellép nálunk

Költészet és punk Budapesten: ezért nagy dolog, hogy Patti Smith fellép nálunk

Smith október 13-án a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben az első ízben megszervezett Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében ad koncertet, írta az MTI. Az amerikai énekes-dalszerző nemcsak a könnyűzene történetének egyik legfontosabb női előadója, hanem író, költő, képzőművész is, aki fellép a társadalmi igazságtalanságok és problémák ellen is. És nem mellesleg Krasznahorkai László barátja, aki Kosztolányit is olvas.

sa | 2021. szeptember 29. |

Versei mellett Smith talán legszebb irodalmi munkája a National Book Award-díjas Kölykök című, 2012-es önéletrajzi könyve, amiben lírai szépséggel mesélt a kultikus fotóssal, Robert Mapplethorpe-pal való szerelmi, majd baráti kapcsolatáról. Ugyanez a könyv érzékeny beszámolója két művész születésének a hetvenes évek első felében, amikor a hatvanas évek virággyermekeinek álmai elkezdtek széttörni, Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morrison már halott volt, Bob Dylan pedig megírta legismertebb dalát, a Knockin' on Heaven's Doort Sam Peckinpah melankolikus westernjéhez. New Yorkban mindeközben a Stonewall Inn-zavargások után az LMBTQ-közösségek egyre látványosabban álltak ki a hatósági zaklatások ellen és a jogaikért. 

"Akkori közös életük nem a nyilvánosság előtt zajlott, mindketten még csak áhították a sikert és az elismertséget, miközben szegények voltak, sokszor egyik napról a másikra éltek. A könyvben Patti Smith felidézi, miként lökdöste Mapplethorpe-ot a fényképezés felé, szinte előbb, mint ahogy a férfi sejthette volna, hogy ezzel fog foglalkozni, nem pedig kollázsokkal. És ugyanúgy látta Mapplethorpe is jó előre, hogy Patti Smith-nek énekelnie kell, nem pedig festenie vagy rajzolnia" - mondta Turi Tímea a Magvető kiadótól a Kölykök kapcsán, amit mi az évtized könyvei közé soroltunk.

Mapplethorpe is nyíltan vállalta homoszexualitását, de Smith-szel ekkor is lakó- és alkotótársak maradtak. Mapplethorpe készítette például Smith debütáló lemeze, a Horses borítóját, ami egyébként szándékosan Arthur Rimbaud halálának évfordulóján jelent meg 1975-ben.

A Horses minden idők 100 legfontosabb lemeze közé tartozik, és emblematikus példája annak, ahogy Smith folyamatosan keresi a könnyűzene és a költészet találkozási pontjait.

A Horses jelentőségéről számos kritikus emelte ki, hogy Smith a punk addigi alapvetésének számító három perc/három akkordos hozzáállást elhagyta, az akár önálló versként is helytálló dalszövegeket pedig zsigeri tehetséggel ötvözte a minimalistán egyszerű hangszereléssel.

Az eredetileg is költőnek induló Smith az énekesi/dalszövegírói pálya mellett nem hagyott fel a verseléssel, a hetvenes évektől kezdve folyamatosan jelennek meg kötetei, a legutóbbi 2005-ben, ami a William Blake előtti tisztelgésként Az ártatlanság jövendölései címet viseli. Több interjúban is utalt rá, mekkora hatással volt életére Arthur Rimbaud költészete, akinek gyerekkori otthonát néhány évvel ezelőtt meg is vásárolta Franciaországban.

Íróként Smith a Kölykök után sem engedte el a személyességet, a 2015-ös M Trainben Patti Smith térképet rajzol az életéhez, és megmutatja kedvenc kávézóit. A kötet 18 megállójában szó esik például az elkerülhetetlen veszteségekről, amikkel az életünk során szembesülünk, a vigaszról és az irodalmi megszállottságról.

Patti Smith verset írt Greta Thunberg születésnapjára
Tovább olvasok

"Patti Smith megmutatta, mennyi rock and roll van a költészetben, és mennyi költészet van a rock and rollban. Patti Smith egy Rimbaud, Marshall erősítővel"

mondta XVI. Károly Gusztáv svéd király, amikor 2011 augusztusában átadta neki a svéd Polar Zenei Díjat. 2016-ban Smith ismét Svédországban járt: Bob Dylan helyett ment el az irodalmi Nobel-díj átadójára. Itt azt szokták kiemelni, hogy kétszer is belebakizott az előadott Dylan-számba, pedig tulajdonképpen megejtő látni, hogy egy ekkora művész, mint Smith, is tud ennyire izgulni, és az is példaértékű, ahogy elnézést kér és végigcsinálja a fellépését.

A punk keresztanyjaként is emlegetett legendás amerikai előadó első magyarországi koncertjét 1998-ban adta a Sziget fesztiválon.

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál programjáról és eseményeiről a www.lisztunnep.hu oldalon találhatók további információk.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Krasznahorkaitól kapott könyvet Patti Smith

A punk keresztanyja éppen Velencében időz, az olasz városban pedig nem mással kávézott, mint Krasznahorkai Lászlóval, akitől még egy könyvet is kapott.

...

Patti Smith Kosztolányit olvas

Olvasott már Krasznahorkait is, viszont most egy másik magyar könyv van soron - Patti Smith az Instagramon mutatta meg, mit olvas éppen.

...

Patti Smith a Kölykök folytatását tervezi

A hét könyve
Kritika
Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot
„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

Valuska Gábor fotói Nádas Péterről.

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Esterházy Péter és az anyahalál – Sipos Balázs esszéje

Mit jelent az anya halála az Esterházy-életműben? Sipos Balázs esszéje.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

Létezik olyan barátság, amely képes kizárni a valóságot? – Narine Abgarjan: Manyunya

Bakó Sára
Bakó Sára

Károlyi Csaba: Nádas Pétert Thomas Mann-i magaslatokban emlegették

Kiemeltek
...

Bakó Sára: Mindannyiunknak kell idén elengednie olyan könyvet, amiért fájni fog a szíve

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj előzsűrijének tagjait, ezúttal Bakó Sárát.

...

„A terveim végére értem, amit tudtam, elvégeztem” – a Könyves Magazin dokumentumfilmje Nádas Péterről

A 83 éves korában elhunyt Nádas Péterre emlékezünk.

...

Ő írta „korunk legnagyobb regényét” – Nádas Pétertől búcsúzik a világsajtó

Susan Sontag „korunk legnagyobb regényének” nevezte az Emlékiratok könyvét.

Hírek
...

Kritizálta a filmet, most újrafordítja az Odüsszeiát – Emily Wilson bejelentése

...

„Egy időszak, amelyre nem szívesen emlékszem” – Szentesi Éva új novelláskötettel készül

...

Bak Róbert verseskötete Merítés-díjat nyert

...

„Magda a körtefa alatt olvasott, Péter meg állt mellette” – Valuska Gábor fotós Nádas Péterre emlékezik

...

Apja nem tudott írni-olvasni, ezért Dolly Parton könyvekkel változtatta meg gyerekek millióinak életét

...

Ott Anna, Sasvári Edit és Mácsai Pál az NKA Bizottságának tagja lett

SZÓRAKOZÁS
...

Folytatást kap a Stephen King-thriller, amiben különleges gyerekeken kísérleteznek

Lehet esélyük a hatalommal szemben?

...

Havas Jon is csatlakozik a Harry Potter-sorozathoz

Kit Harington egy korábban bejelentett színész helyére érkezik.

...

Új feldolgozást kap Agatha Christie ikonikus nyomozója

Hercule Poirot új köntösben. 

Olvass!
...

Ki ölte meg a vikingek vezetőjét? Olvass bele A viking fiai – Bosszú című könyvbe!

Ragnar Lodbrok, a legendás viking fiai bosszúra szomjaznak apjuk halála után. De ki volt a gyilkos?

...

Emberi fenevadak és ősi átkok: Olvass bele az „az orosz Stephen King” fantasy regényébe!

Mindenre elszánt katonai vezetők, csempészek és hipnotizőrök, holt lelkek és állattá változó emberek várják a főhőst, aki elvesztette az emlékezetét. 

...

Jézus Krisztust nem más mentette meg, mint egy csökönyös szamár – Olvass bele Zalka Csenge Virág mesegyűjteményébe!

Mesék kicsiknek, nagyoknak, mesélni vágyóknak. Olvass bele!