Patti Smith National Book Award-díjas

.:Benedek:. | 2010. november 23. |

Patti Smith önéletrajzi regényéről megjelenésekor írtunk, most pedig arról számolhatunk be, hogy az idei National Book Award tényirodalmi kategóriájában a Just Kids győzött.


Forrás: The New York Times 

A hatvanas-hetvenes években játszódó Just Kids Smith első New York-i tapasztalatait és a kor legendás művészvilágát mutatja be, középpontba állítva az énekesnő és a kultikus fotós, Robert Mapplethorpe kapcsolatát. Mielőtt utóbbi nyíltan vállalta homoszexualitását, egy párt alkottak, de később is szoros viszonyt ápoltak, lakó-és alkotótársak maradtak. Mapplethorpe készítette például Smith debütáló lemeze, a Horses borítóját, ami egyébként szándékosan Arthur Rimbaud halálának évfordulóján jelent meg 1975-ben. Az eredetileg is költőnek induló Smith az énekesi/dalszövegírói pálya mellett nem hagyott fel a verseléssel, a hetvenes évektől kezdve folyamatosan jelennek meg kötetei, a legutóbbi 2005-ben, ami a William Blake előtti tisztelgésként Az ártatlanság jövendölései címet viseli.

Köszönőbeszédében a meghatott Patti Smith kiállt a könyvek léte mellett, és visszaemlékezett azokra az időkre, amikor még egy könyvesboltban dolgozott, és arról ábrándozott, hogy ő is díjnyertes író lesz egyszer.

Az alábbi videón egy idei májusi beszélgetés látható Patti Smith és Jonathan Lethem között. Szóba kerül a Just Kids, az irodalom, a képzőművészet, és kettejük közös szenvedélyei, mint például Roberto Bolaño.
 

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.

...

Húsbányászat az űrben és kapitalizmuskritika: Markovics Botond mesél új sci-fi regényéről!

Jó hírünk van: a Flair még mindig nem ért véget!