Szoktál néha olyat csinálni, hogy megállsz az ablakban vagy leülsz valahol egy padra és csak figyeled a körülötted lévőket? Mintha egy nézőtéren lennél, ahol már pár perc leforgása alatt is számtalan jelenet játszódik le előtted. Szavak nélkül elmesélt rövid kis novellák, amiket igazából te írsz.

Olyan, a saját élmények és gesztuskészlet alapján dekódolt életképek, történetek, amikről ugyan nem derül ki, hogy valósak-e, de attól még nagyon is érvényesek, mert a tieid.

Ezt az élményt adta nekem az Eiffel Műhelyház legújabb bemutatója, a Kon-takt(s) kortárs balettest Chroma című darabja.

A brit Wayne McGregor kontrasztokkal játszó koreográfiája 2006-ban mutatkozott be a Royal Opera House előadásaként Londonban, majd a rákövetkező évben el is nyerte a legjobb táncprodukciót megillető Olivier-díjat. Az azóta eltelt másfél évtizedben az előadást az Egyesült Államoktól, Franciaországon, Hollandián, Lengyelországon és Oroszországon át Ausztráliáig, a világ számos nagy táncszínháza műsorára tűzte, igazi kortárs klasszikussá nőtte ki magát. Idén pedig megérkezett Budapestre is, a Magyar Nemzeti Balett táncosainak előadásában.

Chroma - Okajima Takaaki és Yamamoto Riku (Fotó: Nagy Attila)

A görög eredetű chroma szó a színek tisztaságának, a fehér hiányának (freedom from white) definíciója, az előadás címeként pedig már eleve ironikus, hiszen látszólag semmi szín nincs a színpadon: csupán egy végtelennek ható fehér teret látunk, amibe hol jobbról, hol balról, hol középről lépnek ki és be a szintén színtelennek tűnő táncosok. De pont ez benne a játék: szakítva a minket körülvevő világ CMYK és Pantone-paletta színkódokkal leírható látványával, Wayne McGregor koncepciója kiemeli az addig észrevétlent, és egy teljesen új nézőpontra, figyelemre kényszerít. A rendező-koreográfus elmondása szerint a darab az emberi test drámáját helyezi középpontba, az abban rejlő szélsőséges kifejezési lehetőségeket, legyen szó érzelmekről vagy gondolatokról, aminek az eredménye: rendkívül gyors, éles váltásokkal szabdalt, tűpontos mozdulatsorok, csupa szenvedéllyel, geggel, intenzitással.

A koreográfia úgy feszegeti a test határait, hogy közben végig játszik az esztétikával, egyik pillanatról a másikra vált át torzból kecsesbe, erőszakosból lágyba, viccesből komolyba, káoszból csendbe.

A majd 30 perces darab a disszonáns hangok dacára, vagy tán éppen ezért is, folyamatos flow-élményt ad: hol épít, hol rombol, sosem lekerekítve, hanem minduntalan függőben hagyva hangulatokat.

Chroma - Lee Yourim (Fotó: Nagy Attila)

McGregor számára fontos inspirációs forrás volt John Pawson építész 1996-ban megjelent Minimum című könyve, amiben az évekig Japánban élő Pawson az egyszerűség eszméjének történetén vezet végig, építészeti, design- és művészettörténeti példákkal igazolva állítását: a minimalizmus egy olyan szabadságérzetet kínál, ami lehetőséget ad a lényegi dolgok észrevételére és megértésére. Az előadás színpadképét is maga Pawson tervezte. A minimalista díszlet és a bőr színének különféle tónusaiban játszó jelmezek visszafogottsága tökéletes kontrasztban áll a Chroma zenei világával. Az inkább filmes, mintsem klasszikus zeneszerző Joby Talbot saját szerzeményeit ötvözte a The White Stripes amerikai rockduó számainak feldolgozásával, amiből egy csupa lendület, de nagyon is nyugtalanító, zsigeri hangzásvilág lett:

harmónia és anarchia feleselgetett egymással, csakúgy, mint a koreográfiában.

Mivel nincsenek színek, tárgyak, feltűnő jelmezek, a mozdulatok és az azokkal kifejezett érzelmek rapszodikus intenzitása lesz maga a látvány. És nincs történet sem, viszont az, hogy a színpadon látott találkozások miként hatnak ránk, számos narratívát ihlet, de ez már a mi saját rendezésünk, játék az érzetekkel, emlékekkel, tapasztalatokkal.

Chroma - Omarova Adema és Kovács Noel Ágoston (Fotó: Kummer János)

A Chroma két másik kortárs produkcióval – az izraeli Sharon Eyal és Gai Behar Bedroom Folk, valamint a svéd Alexander Ekman Episode 31 című darabjával – szerepel közös programban 2021. október 29-től a Magyar Nemzeti Balett Kon-takt(s) című modern balettestjén, a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.