Szczerek a Gazeta Wyborcza és a Polityka munkatársa, aki jog- és politológus hallgatóként az európai szeparatizmusokat és regionalizmusokat vizsgálta, majd a kelet-európai térség felé fordult, és szakértője lett a régió geopolitikai, történelmi és kulturális “különlegességeinek”. Magyarul eddig a Jön Mordor, és felfal minket, avagy a szlávok titkos történetét olvashattuk tőle, az Ampersand (&) gondozásában viszont most megjelent az új könyve, ami Magyarországra és a magyarokra koncentrál.
Szczerek a könyvhöz 2015 és 2019 között keresztül-kasul bejárta a Kárpát-medencét, hogy feltérképezze, kik vagyunk. Elment Felcsútra, és elsétált egy bizonyos ház előtt, próbált utazni a kisvasúton, magyartanuláshoz nemzeti rockot hallgatott, és nyomozásba kezdett, milyen identitásképző ereje van Trianon traumájának. Végigjárta a szlovák-magyar határt, és befüvezve körbesétált egy Makovecz-templomot, a tatabányai turult maga mögött hagyva pedig hosszasan várakozott Oroszlányban, míg helyrepofozták a lerobbant kocsiját.
Fotó: Mikołaj Starzyński
A Via Carpatia egy nagyon személyes és élénk élménybeszámoló, egy riport és egy politológiai esszé sajátos keveréke, amiben a kíméletlen és gunyoros meglátások mellett legalább olyan erős az empátia és a szeretetteljes érdeklődés is. Szczerek bárkivel szóba állt, hogy árnyalja a képet, beszélgetett politikusokkal, értelmiségi figurákkal, de szemlátomást a legjobban a nép egyszerű gyermekei érdekelték, akik újra és újra megválasztják Orbán Viktort és ezzel hozzájárulnak a NER működéséhez.
Szczerek nézőpontja különleges, hiszen lengyel (és mint tudjuk, két jó barát), viszont meglehetősen kritikus mind a hazai, mind a magyar politikai elittel. A meglátásai és következtetései pedig, bár többnyire elég pontosak, magyarként olvasva követelnek némi öniróniát és önkritikát - tulajdonképpen az egyéni és nemzeti identitás érettségének próbája is, hogy sértőnek vagy elgondolkodtatónak találjuk-e, ahogy egy minket nagyon ismerő és szerető, de kívülálló ember lát minket.
A Via Carpatia a választásokhoz közeledve nagyon aktuális, még ha a benne szereplő Wichmann kocsma azóta be is zárt. Szczereket e-mailben kérdezhettük.
Hogy halad a magyartanulás?
Abszolút szarul, sajnos, és gyakorlás nélkül hajlamos vagyok elfelejteni azt is, amit már megtanultam.
Honnan ered ez a szinte megszállott kíváncsiság, amivel Magyarország felé fordulsz?
Magyarország a régió részeként lenyűgöző. A magyarok nem szláv, nem német, nem újlatin nyelvet beszélnek. Úgy helyiek, hogy semmi máshoz nem köthetők. A nyelv Ázsiából jött, de túl rég ahhoz, hogy ezt komolyan lehessen venni, és őszintén, ez így fair: a Kárpát-medence mindig is az ázsiai nomádok fogadószobája volt: hunok, avarok, kunok. A magyarok csak az utolsók a sorban. De ez már történelem, a magyarok az őket megelőzően itt élő népek és a nomádok leszármazottai. Ahogy mi mind ráadásul, hiszen az indoeurópaiak többé-kevésbé ugyanarról a helyről jöttek Európába, csak a magyarok erre még emlékeznek, mi meg nem. Emellett a magyarok a leginkább centrális európai nemzet, aminek nem két külső központtal, Kelettel és Nyugattal van dolga, mint nekünk, lengyeleknek, hanem egy harmadikkal is: Törökországgal.
Nagyon érdekes, ahogy a magyarok és Magyarország a környező népeket és saját magát kezeli, hogy a magyarok hogyan magyarázzák maguknak a világot.
A szöveg egy elemző riport és a gonzó szerelemgyereke. Mit szeretsz a gonzóban?
Őszintén - a gonzó Hunter S. Thompson, és őt különösebben nem szeretem. Oké, valamennyire bírom, de elég sekélyes és nem eredeti. A gonzó a gonzó előtt is létezett már, az emberek mindig is írtak ebben a rendkívül személyes, kommentáló stílusban. Ott van Jaroslav Hašek például. Vagy mondjuk Mikszáth Kálmán. Én is az igazi dolgokról írtam “a valóság variációi” helyett. Több itteni példánk is van erre a műfajra, nincs igazán szükségünk Thompsonra. Ő csak egy amerikai verziója annak, ami nálunk Közép-Európában mindig is volt. Ez olyan, mint a pizza és a hamburger: ezek európai ételek, de az amerikaiak új brandet teremtettek köréjük és eladták az egész világnak.
Rengeteget írsz Trianonról. Szerinted ez egy olyan fordulat, amiből megérthető a mai Magyarország?
Lengyelországból is lehasítottak keleten területet, de nyugaton megkaptuk a megfelelőjét, ami igazából jót tett nekünk, mert kihúzott minket a kelet-európai közegből, és visszatolt középkoriba, amikor sokkal inkább Dániával, Németországgal és Csehországgal volt dolgunk, kevésbé Oroszországgal, a ruténokkal, Moldovával és így tovább. És az ország egy viszonylag nagy közép-európai állam maradt, amilyen régen volt. Magyarországot viszont csak lefokozták: egy közepes súlyú játékosból a kiskrapekká, mint Csehországot. Ez egyfajta trauma lehet. Bár nem a személyes perspektívából. Ahogy én látom,
az ország csupán egy platform, aminek az állampolgárt kell szolgálnia és biztosítania számára, hogy a kívánságai és a szükségletei szerint élhesse az életét.
Ez lenne az állam célja: elég hatékonynak lenni ahhoz, hogy megadhassa az állampolgárainak mindazt, amire szükségük van ahhoz, hogy sikeresek lehessenek. Ám ha nacionalista kategóriákban gondolkodsz, akkor bajban vagy, mert a lefokozás problémájára nincs megoldás.
A tájak és benne az épületek és az emberek az a hármas, amikből kibontod a közéleti, történelmi értelmezéseidet. Az építészetben a népléleknek egyfajta lenyomatát látod? Már ha hiszel olyasmiben, mint néplélek.
Attól függ, hogy arról a “népies” építészetről beszélünk-e, ami vicces és inspiráló, de leginkább nem túl népi, vagy az igazi építészetről, ami minden Magyarországra érkező hatást magán hordoz: kezdve azokkal, amik Németországból jöttek, addig, amik a Balkánról. Azt mondanám, Magyarország nagyon közép-európai, de ennek a középeurópaiságnak nagyon egyértelmű balkáni és német jellegzetességei vannak. Ti, srácok, vagytok a Balkán németjei, de sem balkániak, sem németek nem vagytok :D
Meglátásod szerint miben hasonlít és miben különbözik a lengyel és a magyar közélet?
Van ez a neofeudális rendszer az uralkodóval, a nemesekkel és a közemberekkel, akik szart sem tudnak ezzel a helyzettel csinálni. Vannak, akik szeretik az uralkodót, amikor némi aranyat ad nekik és könyörületes, de ha ennél többet szeretnél, akkor vagy csatlakozol az uralkodó testőrségéhez, vagy lekophatsz és élhetsz politikai vagy társadalmi kívülállóként.
Szerinted mi a kelet/közép-európai jövő kihívása és lehetősége?
Továbblépni ebből a neofeudalizmusból. Nem vissza.
