A boszorkányok mindenki számára ismerősek, a gyerekmeséktől kezdve a könyveken át a hollywoodi filmekig mindenhol ott vannak, de nemcsak karakterek, hanem jelmezek, díszek, festmények formájában is. Nagy orrú, bibircsókos, mogorva, öreg nők kalapban és seprűvel, akik legtöbbször gonoszak. Abba viszont ritkán gondolunk bele, hogy ez az ártatlannak tűnő mesei karakter igazából a nőgyilkosságokat és az elnyomást szimbolizálja.
Silvia Federici olasz-amerikai filozófus elsősorban feminista és marxista gondolkodó, illetve aktivista. Tanított New York-i és nigériai egyetemeken, 1972-ben társalapítója volt a Nemzetközi Feminista Kollektívának, több írása is foglalkozik a nők jogaival és társadalmi szerepével. Legismertebb művei a boszorkányüldözés témáját járják körül, mint például a nemrég megjelent A boszorkányüldözésektől a nőgyilkosságokig című könyve.
Ebben Federici egy átfogóbb megközelítést ad a boszorkányok értelmezéshez. Ugyanis szerinte azért terjedt el a boszorkány alakja, mivel a korai kapitalizmusban a beilleszkedni nem képes nőket – sokszor az öregeket és az özvegyeket – el kellett távolítani az útból. Az új világrendben ugyanis nem volt szükség sem „buja”, sem „egyedülálló” nőkre, csakis háziasszonyokra és feleségekre. Ez az elnyomás pedig ma is tart.
Anglia a kapitalizmus hajnalán
Federici arra hívja fel a figyelmet, hogy a nők helyzetét nagyban meghatározta, hogy milyen gazdasági és társadalmi átalakuláson ment át Anglia a 15. századot követően. Az elszegényedett vagy egyedülálló nők nem tudtak megfelelően pénzhez jutni, a kialakuló családmodellbe nem illettek bele, és sokszor hasznos, kihasználatlan földeket birtokoltak. Vagy éppen azért, mert kisemmizték őket, hangot adtak a tiltakozásuknak.
Ezzel pedig kialakult egy közös ellenségkép, a „hasztalan, mérges nő”, aki hamarosan egyenlő lett a boszorkánnyal.
Ekkoriban Európa elkezdett pénzközpontúvá válni, Angliában nagy változások mentek végbe, az addig szabadon használható földek magánkézbe kerültek, adókat és bérleti díjat vetettek ki, a szegények segélyezését korlátozták, a gyarmatosítás miatt pedig megjelent a globális kereskedelem – vagyis elindult a kapitalizmus. A földekből származó pénz a földesuraknál és a kereskedőknél halmozódott fel, és kialakult egy új elit, ez pedig tovább növelte a társadalmi egyenlőtlenséget és kiszolgáltatottságot.
A társadalom szegényebb rétegeinek a megélhetése romlott, ez pedig legnagyobb részben az egyedülálló és szegény emberekre volt hatással, azon belül is a nőkre.
De Federici szerint a termelés fontossá válásával a társadalom és a gondolkodás is átalakult.
A család és a munka felértékelődött: a nők anyák és feleségek, a férfiak pénzkeresők lettek, a gyerekekben pedig a munkaerő-utánpótlást látták. A biztonságot pedig az jelentette, ha az emberek megfeleltek a társadalmi normálnak. Így nehéz helyzet várt azokra, akik megözvegyültek, elszegényedtek, vagy akiknek nem voltak utódaik.
A női szexualitás mint hatalom
De miért éppen a nők lettek a boszorkányok? A könyv szerint ennek két alapja van: a szexualitás és a társadalomban betöltött szerep. A boszorkányok sokszor olyan nők közül kerültek ki, akik „erkölcstelen életet folytattak”, azaz több férfival is lefeküdtek, házasságon kívüli gyerekeik születtek, „kicsapongó” és „buja” életet éltek, vagy éppen gyógyítóként tevékenykedtek, növényekkel és „varázsigékkel” segítettek az embereken, és ez nagy népszerűséget jelentett nekik a közösségekben.
A két nőalakban, azaz a csábítóban és gyógyítóban közös, hogy kívül helyezkednek el a társadalmon. Nem köti őket a házasság, a gazdasági (férjtől való) függés, a templomba járás stb.
A kapitalizmus megjelenésével a buja nő hasztalanná, a füvesasszony pedig veszélyessé vált.
Az előbbi azért, mert nem vesz részt a kialakult gazdasági körforgásban, az utóbbi pedig mert alternatív megoldásokat kínált a fennálló rendszerrel szemben.
A kapitalizmus előtt a szülés képessége miatt az emberek úgy tekintettek a nőkre, mint akik állandó kapcsolatban vannak a természetfelettivel. Azaz az élet és halál ismerőinek hitték őket. Ez olyan hatalmat adott a kezükbe, amellyel füvesasszonyként, bábaként vagy nevelőként nagy befolyással bírtak. Ezt pedig a kapitalizmus fegyelmet és rendet követelő struktúrája nem engedhette meg magának.
A boszorkányok nem mások, mint a kitagadott nők
A boszorkányüldözés valójában nem más, mint a társadalom szélére szorult nők büntetése és eltüntetése.
A „boszorkányként” való megbélyegzéssel (és elégetéssel) ezek a nők morális és társadalmi alapon is elítélhetővé váltak. Azaz: ha nem akarsz elégni, akkor be kell illeszkedned. Kapóra jött, hogy a „rossz” nő, azaz aki nem családanya vagy feleség volt, az akkori hagyományok és vallás szerint egyenlővé vált az ördöggel. Ezzel pedig erkölcsi példát jelentett a többi nő számára.
A változások miatt rengeteg nő elszegényedett és egyedülállóvá vált, továbbá dühös volt azért, mert a társadalom cserben hagyta. Innen ered a ma is ismert boszorkányképünk, azaz egy vén, visszataszító, dühös nő, aki bántani akar mindenkit. Pedig ezzel mi is bedőlünk annak, hogy ezek a nők nem emberek voltak, hanem maga a gonosz.
„Perbefogóik azzal vádolták őket, hogy veszekedősek, rossznyelvűek, viszályt szítanak a szomszédok között – és ezeket a vádakat a történészek sokszor elfogadták. De vajon a fenyegetésekből és a rosszindulatú szavakból nem az elszenvedett igazságtalanságok kiváltotta haragot és az abból fakadó sértettséget, a kirekesztés elutasítását kellene kiolvasnunk?” – írja Federici a könyvben.
Azok a nők, akik nem égtek el a máglyán, átalakultak. A női szerep a család alapja lett, ahol a munkásember képes levezetni a feszültséget, egyúttal pedig a szüléssel az utánpótlást is biztosította. Az ettől eltérő viselkedést pedig démonizálni kellett, hogy a munkások fegyelmezettek maradjanak. Mert a „buja nő” alakja – akárcsak Kirké vagy Lilith – elveszi a férfiak figyelmét, és ezzel eltávolítja őket a munkából.
A kapitalizmus működéséhez tehát a nők társadalmi hatalmát semmissé kellett tenni.
Aki nincs velünk, az ellenünk van
Silvia Federici tehát arra mutat rá, hogy a gazdasági változások hosszú távon társadalmi következményekkel járnak, akárcsak a boszorkányok esetében.
Ez pedig mind a mai napig tart, hiszen a patriarchális társadalom miatt a nők megkülönböztetett szerepe ugyanúgy hozzájárul az ellenük irányuló erőszak gyakoriságához, sőt annak enyhébb megítéléséhez is.
Az elnyomás problémája viszont nem ért véget a múltban. A kapitalizmus egy olyan gondolkodást hozott létre, ami ma is elfogadja a nők elleni erőszakot, sőt a modern boszorkányüldözést is.
Indiában, Nepálban, Pápua Új-Guineában és Afrikában ma is van boszorkányüldözés, utóbbinál pedig igen gyakori, sőt külön boszorkányvadászok is léteznek. Az ok pedig igen „hétköznapi”, sokszor csak azért üldözik el vagy ölik meg a „boszorkánysággal vádolt” idős nőket, hogy a földjüket megszerezzék. Pont úgy, ahogy 500 évvel ezelőtt.
Fotó: Youtube / Wikipédia Commons
