kollázs
– Hot tubs aren’t really my thing.
– What is your thing, then?
– Complex female characters.
„Ha Maeve Wileyval járhatnék egyszer, az lenne találka az igaz szerelemmel…”, dúdolgatja magában minden koravén gimnazista Moordale-ben, Middlemarch-ban, tábortűznél, Sárváron, Kóspallagon. Ifjú szívekben élsz. Százhuszat verő ifjú szívekben. A teremtéskor a te mellkasodba hány szívverés jutott? Mennyivel gazdálkodhatsz? Kire fogyatkozhatna óhajod szerint az összes el? „Nem baj magának, ha én nagyon szeretem?” Ezt a nagy szerelmet talán mégis magadtól kaptad, tartottad becsben, rettegtél és beletörődtél, hogy beléd penészedik minden, ami jóság, minden szeretet. Az önfeladó, szép szomorúság. I’m a teenager, I’m always sad. Van különbség viszonzatlanság és viszonzatlanság között. Utóbbi gyönyörködtet. Hm, how fabulous. Soft boyok kíméljenek, főleg ha költők, és ne hagyják nálam a pulcsijukat. (Lehet költő, ha a pulcsi nem kapucnis.)
Van egy lány. A szomszédban lakik. Alice Maeve már nem lakik itt. Saját szoba. I love you, but this trailer’s got to go. „Ha megmagyarázná bánatait, azokat jobban megérteném, mint csúfolódásait? Rám támad, órákat tölt azzal, hogy megszégyenítsen mindazzal, ami engem a világon megindíthat, és aztán méltatlankodik, ha sírok.” Trubadúr vagy te is, Monsieur Arthur. Sur le Lac pihenőhely, valahol a pikárdiai régióban, mindentől messze, a szívhez közel. Az Alain Delon ilyenkor biztos rágyújtott volna. Egy párizsi erkélyen Egyiptomra gondolsz néha a csípős hajnalban, állsz mezítláb a nyirkos kövön. Standing on your mama’s porch. Még fullasztóan sok szívveréssel vagy tele akkoriban.
Rábízni mindent az ültetési rendre, a szaktanári csoportbeosztásra, a gólyabálra, rábízni az osztálykirándulásokra, aztán bízni a promban szalagavatókban, bízni, hogy egy irányba mentek végre hazafelé, át a hídon, bízni a véletlenben, az érettségi bankettben bízni legvégül. Nem bízni semmit az osztálytalálkozókra. Ki kell tudni várni (You waited). Eleget mondani a legnehezebb (No word). Moziban ülni minden este. Örökmozgó filmklub, álmodozások kora. Aludni kéne súlyos évekig. So wake me up when it's all over, when I'm wiser and I'm older. Egész életedben abból állapítottad meg magadról, hogy szerelmes vagy, ha mély igazságokat kezdtél felfedezni a slágerszövegekben. Aztán tíz év telne el. In 10 years' time, I want to live in a house with big windows. I want the house to be large enough to have a kitchen table with four chairs but not too roomy to ever feel the depth of my aloneness. Because I'll probably be alone. But I think aloneness won't feel so all-consuming with windows that protect me from the world but still let me watch it. Válaszesszét a szerkesztőség címére küldj, mert bárcsak többen tudnák, hogy talán mégis a könyvek. A falba tiplizett pozdorja könyvespolcokon a kéttucatnyi, legfontosabb alapművön kívül nem fér el semmi. Plusz éjjeliszekrény, persze. Mindez nem magányt oldani van, hanem azt elviselni. Mert szeretünk magányosak lenni, de nem szeretünk egyedül lenni. I think we’re alone now. Az ember legalább kettő. Legalább két fél és sosem egy egész. Megbékélhetnének a törött feleink? I don’t shine, if you don’t shine.
Minden írás le dur désir de durer-ből (a maradandóság maradandó vágyából) ered, az alkotás hatalmával kijátszani – vagy legalább esélyt kapni visszanyerni – az időt. Farkasvakság helyett farkasszemet nézni. Arcot adni annak a régi teledobogott tátongásnak. Hogy ne kelljen már többé elszédülni azoktól az évektől, az emlékezéstől. Emlékszel Maeve-re? Nem emlékezhetsz. Rá nem emlékezhetsz, nem járt oda. Hello, Darkness, my old friend. Hello, Stranger. Tejköd volt mindvégig az iskolaudvaron. Szakadozik fel. Mint Janis Joplin nevetése a Mercedes Benz végén. See you soon.
(Mindezt az egykori idézetes spirálfüzetemből hordtam össze, mielőtt olvashatatlanná mállott.)
