Miért 1989-ben fog játszódni a cselekmény? Hogyan kapcsolódsz ehhez az időszakhoz?
A szüleim gimiben találkoztak, és apukám azóta is nagyon jóban van a régi osztálytársaival, azóta megvannak közöttük a kapcsolatok, én pedig ezeket a régi sztorikat hallgatva nőttem fel, emiatt nagyon közel áll a szívemhez ez az időszak. A saját könyvem (A Vigyázat, törékeny! a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díj shortlistjére került, a Szívünk rajta program a hónap könyvének választotta meg, korábbi interjúink itt és itt olvashatók - a szerk.) után először úgy gondoltam, hogy legközelebb felnőtteknek szóló könyvet szeretnék írni, de aztán rájöttem, hogy még mindig inkább az ifjúsági irodalom vonz művészetileg. Lehet, hogy egy idő után ez változni fog, de egyelőre még ez a műfaj áll hozzám a legközelebb. Nagyon sok paralellt láttam a szüleim és a saját generációm között, abból a szempontból, hogy ők is egy olyan világban nőttek fel a rendszerváltás körül, amiben egy olyan világra készítették fel őket egész életükben, ami nem volt valószínű, hogy létezni fog mire ők felnőnek.
Ez érdekes kapocs a saját és apukámék generációja között, mert mi is tele vagyunk bizonytalansággal, legyen szó akár a covidról vagy a globális felmelegedésről.
Fogalmunk sincs, hogyan fog kinézni a jövőnk, annyira gyorsan változik a világ.
Náluk is az történt, hogy mire felnőttek, összeomlotta rendszer, amiben nevelkedtek és amiben fiatalok voltak.
Szóval ez a kettő találkozott: a meg nem élt nosztalgiám egy meg nem élt korszak felé, amiben még nem is léteztem, de éreztem egy kapcsolatot a saját generációmmal.
A sorozat hét kamasz életét fogja bemutatni. Honnan inspirálódsz, amikor ezeket a karaktereket írod?
Formátumként számomra ikonikus a Skins című sorozat abból a szempontból, hogy ott is egy-egy karakterre fókuszáltak részenként. Mindig egy ember nézőpontját látjuk, és ez szerintem jó lehetőség arra, hogy sok szempontból mutassuk be a kamaszkort. Nem minden kamasznak ugyanaz a problémája. Az utóbbi időben nagyon sok ifjúsági sorozatot néztem, hogy inspirálódjak, és sokszor láttam, hogy mindenféle problémát egyetlen karakterre, a főszereplőre húznak rá, hogy sokan tudjanak együttérezni és azonosulni vele. De ha több karakter van, ezt jól el lehet osztani, így mindegyik nagyon más lesz. Az a szándékom, hogy minél többféle nézőpontot, hátteret és személyiséget beépítsek, mindegyik karakternek megvan a saját kis története. Vannak érzelmi fókuszú szálak, szerelmek, barátságok, de a társadalmi helyzettel, a történelmi kontextussal jobban eljátszó sztorik is. Így jól meg lehet majd vizsgálni a korszakot és a kamaszkort is. Mindig jobban szerettem a több nézőpontos dolgokat, mert így remélhetőleg mindenki tud találni olyan karaktert, amivel tud azonosulni.
Hogyan képzeld el a sorozat megvalósítását? Elindultak már a forgatások?
Az ötlet körülbelül két éve jött és fél éve írtam meg a sztorit. Annyira benne vagyok a történetben, hogy már a befejezését is látom, és szívem szerint két évadosra csinálnám. A social mediában azért kezdtem el csöpögtetni az információt, mert rájöttem, hogy már elérek olyan embereket, akiknek ez esetleg tetszhet. Pályázatokra szerettem volna beküldeni, de akkor nyolc hónapig állna, amit nem szeretnék. Beszéltünk több producerrel, de azt a megkötést kaptuk, hogy helyezzük át a történetet jelenbe, azt meg nem szerettük volna.
Fontos, hogy ebben az időszakban játszódjon, még úgy is, hogy így sokkal nehezebb támogatókat találni hozzá. Sajnos rohadt drága period piece sorozatot gyártani, mert ki kell üríteni hozzá egy egész utcát, olyan kocsikat kell szerezni, amik anno voltak. Sok ikonikus helyszínt azóta felújítottak. Ezért döntöttünk úgy, hogy szeptembertől indítunk egy social media kampányt, amihez augusztusban teasereket forgatunk, honlapot készítünk. Reméljük, hogy jelentkezik valaki, akinek ebben a formában tetszik a sorozat, mert nem szeretnénk a mába áthelyezni. Olyanokat keresünk, akik nemcsak egy tinisorozatot látnak benne, hanem értik a kontextust és a korszak varázsát.
Reménykedek, hogy jövő nyáron már forgathatjuk. Az időpont is fontos, mert a történet nyáron játszódik, és vannak olyan szereplők, akik 16-17 évesek, velük csak nyáron lehet forgatni, mivel évközben iskolába járnak. Nagyon örülök, hogy sikerült ennyi idős színészeket találni, mert fontos, hogy realisztikus legyen, mert zavar a tinisorozatokban, ha 25 éves kigyúrt színészek játszanak gimiseket.
Honnan jött az ötlet, hogy sorozatot készíts?
Nagyon szeretek könyveket írni, de az magányos meló. A filmnél viszont jó látni, hogy az írásomhoz egy csomó ember még hozzáteszi a munkáját és a végén összeáll a teljes kép. De az is szerepet játszott, hogy át akartam kicsit nyergelni a filmezésre.
Hol, milyen platformon lesz látható?
Egyelőre mi is erre a kérdésre keressük a választ, de biztos sok meló lesz még abban, hogy otthont találjunk neki. Sajnos az LMBTQ törvény miatt most kicsit aggódom. Kereskedelmi tévében nem gondolkodunk, mert nagyon biztonságosan játszanak, ki kellene tenniük a 18-as karikát. Az online formátumot tartom valószínűnek, mert ez alapján lesz benne olyan, ami törvénybe ütközne, és egyébként is egy ifjúsági sorozat. Erről a szálról viszont semmiképpen sem mondanék le, mert baromi fontosnak tartom a reprezentációt.
Amikor nekem problémáim voltak, én is könyvekből, filmekből tudtam táplálkozni.
Nyilatkoztad, hogy számodra a legjobb önkifejezési mód az írás, de közben mégis úgy képzeled el a jeleneteket, mintha egy filmben lenne. Másképp írsz annak tudatában, hogy valóban megjelenik majd előtted a cselekmény?
Ez furcsa, mert a saját könyvemben is egy csomó minden, mint egy filmben, jelenetszerűen volt meg. Tudom, hogy a filmnél nincs lehetőségem arra, hogy ami a fejemben él egy karakterről, azt több száz oldalon keresztül bemutassam és kifejtsem. Nem mondhatok el mindent, meg kell mutatnom. A lényeg, hogy meg kell találni azt a módot, ahogyan vizuálisan ki tudom fejezni azt, ami a fejemben van. Az például nagyon ciki, amikor meg kell magyarázni egy filmben az expozíciót.
Néha lehet látni, és olyan idegesítő, amikor teljesen életszerűtlenül sok információt mondanak egymásnak a szereplők, amit elvileg a másik karakter már tud.
Apukám mindig azzal példálózik, hogy látott egyszer egy darabot, amiben a szereplő kiállt a színpadra, és valami ilyesmit mondott: mint jól tudod testvérem, apánk gabonakereskedő volt Kalkuttában. Szóval az ilyen bakikat próbálom elkerülni, mert hozzászoktam, hogy egy könyvben el lehet mesélni egy karakter belső monológját, de ezt most itt nem lehet.
Mit szeretnél megmutatni a kamaszkorból? Mit tartasz szem előtt, amikor ifjúsági könyvet, vagy mint most, épp sorozatot írsz?
A modern tinisorozatokban sokszor zavart, hogy az internet nagyon megváltoztatta és felgyorsította a kamaszkort, ami szinte ki is marad az életünkből, már 13 évesen elkezdünk felnőttként öltözködni, viselkedni, és nem is akarunk keresztülmenni a kamaszkoron. Azokban az alkotásokban, ahol viszont ezek nincsenek, az esszenciájáig le tudták bontani ezt az életciklust, nekem ez pedig mindig jobban tetszett. Illetve az is közrejátszott például az időszak kiválasztásakor, hogy jobban szeretem azokat a filmeket, amik még az internet és a hatalmas információáradat előtt játszódnak. Olyan korban szerettem volna, hogy játszódjon a történet, amikor még ez nem volt, mert azt veszem észre, hogy mostanában erre építik az ifjúsági sorozatokat, ami engem zavar.
A sorozatot történelmi szemszögből látjuk majd, vagy inkább társadalomkritikának szánod? Sokszor hangoztatod, hogy fontos a környezetvédelem, és az előző generációk nemtörődömsége miatt a fiatalok feladata élhetővé tenni a bolygót.
Szeretnék reflektálni a történelmi korszakra, szeretném, ha hiteles lenne. A karakterek gondolkodását befolyásolja a korszak, de őket mégis jobban érdekli a saját életük, szóval nem mondanám elsősorban társadalomkritikának. Apukámékat is az érdekelte a legjobban, hogy ki kinek tetszik, jobban lefoglalta őket a saját életük, amire nyilván hatással volt a korszak. Nekem ez elsősorban inkább egy felnövéstörténet, amiben szeretnék az időszakra jellemző dolgokat bemutatni. Az egyik karakternek például a sorkatonai szolgálat miatt kell elválnia a testvérétől, a másiknak a 80-90-es évek nagy cigánymozgalmaihoz van köze. Szóval, van, akinek jobban, van, akinek kevésbé lesz benne a sztorijában a történelem.
Milyen hatással van a generációdra 1989? Érzékelhető a mindennapi életedben?
Mindenképp, mégiscsak az a generáció az, ami felnevelte a miénket. Az, ahogyan akkor ők látták a világot, a mai napig hatással van a viselkedésünkre.
Az, hogy a volt szocialista országok hirtelen belekerültek a hatalmas fogyasztási lázba, ami most is körülvesz minket. Nem volt bennük mértéktartás, hiszen annyira megörültek annak, hogy a boltokban hirtelen sokkal több terméket lehetett vásárolni. A mi generációink már sokkal mértéktartóbban gondolkozik. Ez is egy jó összekapcsolás, hogy azok a változások, amik akkor végbementek, milyen hatással vannak a mi életünkre.
Minden generációnak megvan a maga sérülése. A szüleid generációs problémáiból érzékelsz valamit, ami rád maradt abból a rendszerből?
Ez egy még régebbi probléma. A saját családomban is látom, hogyan visszük tovább az érzelmi csomagunkat generációról generációra. Bár próbálkozunk, nem volt időnk megtanulni kifejezni az érzelmeinket. Mi vagyunk az első generáció, amelyik már elég nyugodt körülmények között nőtt fel ahhoz, hogy ezzel foglalkozzon. Apukámék annyira hozzászoktak a hazugsághoz, hogy sokkal gyanakvóbbak másokkal szemben. Hozzászoktak, hogy egy olyan rendszerben éltek, amelyikben az embereknek nem volt érdeke őszintének lenni, ők sem tanultak meg annak lenni egy csomó helyzetben. Mi kevésbé félünk attól, hogy becsapnak minket.
Sokat hallhatunk téged fontos társadalmi témák mellett kiállni, legyen szó akár a feminizmusról, környezetvédelemről, de a saját sérülékenységedet is nyíltan vállalod. Ezek szerint ez annak köszönhető, hogy a te generációd már nem fél attól, hogy kifejezze az érzelmeit?
Sokat foglalkozom mentális betegségekkel, az aktivizmus is nagyon fontos nekem. Az, hogy régen ezzel nem igazán foglalkoztak, amiatt lehetett, mert nem volt olyan szociális rendszer, ami segíthetett volna az ebben érintetteknek. Sajnos most sem ideális a helyzet, de legalább a stigma kezd elengedni egy kicsit. Magyarországon volt az egyik legtöbb öngyilkos a 20. század második felében és a mai napig magas itthon az öngyilkossági ráta. Még mindig benne van a kultúránkban, hogy nem tudunk beszélni ezekről a problémákról, mert annak a generációnak nem volt lehetősége rá. Ezt például még hordozzuk abból a generációból. Vannak olyan barátaim, akiknek a szülei nem fogadják el, hogy ők már tudnának segítséget kérni. Mivel ők nem tudtak, meg sem fordul a fejükben, hogy nekünk már lehetne. Apukám a mai napig nem tud beszélni az érzelmeiről, mert nem volt hozzászokva, hogy erről tud valakivel beszélgetni. Mi azért vagyunk szerencsésebbek mert van platformunk felszólalni, hiszen itt van az Instagram. Hozzá vagyunk szokva, hogy van hangunk. Nekik nem volt meg a motivációjuk, hogy változást tudjanak elérni. Bennünk ezért most nagy a hajlandóság, hogy felszólaljunk. Mi már nem tartunk magunkban dolgokat, mert nem félünk tőle, hogy nincs értelme beszélnünk.
Miért vonzódik a Z generáció kollektíven az 1970-es 1980-as évekhez? Mi vonzó a szüleik fiatalságában?
Szerintem ez is egy generációs dolog.
Mindenki ahhoz a múlthoz vonzódik, ami még a legkönnyebben megemészthető. Nekünk ez az időszak még közel áll a saját életünkhöz.
Volt TV, telefon, kocsi, lehetett bulizni, nincs annyira távol a mostani életünktől, csak nincs annyira felgyorsulva, nem olyan bonyolult, mint az, amiben most élünk. Amerikában a 70-es években volt egy baromi nagy 50-es évek nosztalgia. Ezek így 20 évente visszatérnek, mert az emberek mindig az eggyel korábbi, kicsit egyszerűbbnek tűnő korba vágynak vissza, mert zavarja őket, hogy gyorsul a világ.
A barátaimnak, akikkel ezen a projekten dolgozom, mintha öreg lelkük lenne, és ezért vágynak vissza abba a korszakba: lassabban gondolkodó, nyugodt emberek, nem passzolnak ebbe a korba, hiába 20 évesek.
Ahogy mondod, sokat foglalkozol most a múltbeli eseményekkel, egy idősebb korosztály fiatalságával. Közben a barátaid öreg lelkéről beszélsz. Egyszer majd te leszel az, aki mesél a fiataloknak és a te jelened lesz a múlt. Nincsenek rossz érzéseid az öregedéssel kapcsolatban?
Zavar, hogy foglalkoznom kell azzal, hogyan nézek ki, különösen közszereplőként, mert amúgy nem érdekel másokban és magamban sem. Azt látom, hogy a nőknek még mindig ahhoz kötik az értékét, hogy hogyan néznek ki. A szépségideálunkhoz hozzátartozik a fiatalság, szóval az megijeszt, hogy mennyire fog visszavetni az életben, ha majd már ezért nem tartanak vonzónak.
Az világos, hogy vannak szakadékok közted és a rendszerváltás éveiben élő fiatalok között. Mekkora különbségek vannak a saját generációdon belül?
A sorozatban olyan emberekkel dolgozom, akikkel a szüleink egy közösségben voltak fiatalon, ugyanazokat az underground zenekarokat szerették, mindenki művészcsaládból jött. Ennek a rétegnek a gyerekei hasonlóan nevelkedtek, hasonló iskolába jártak - ezért értjük egymást. Tehát olyan emberekkel barátkozom, akik hasonló értékeket vettek át a szüleiktől, mint amiket én is. Ilyen értelemben megvannak még a különbségek.
Hasonló neveltetés miatt könnyebb kapcsolódni, főleg, amikor még kevesen formálnak saját konklúziókat a világról, a személyiség még nagyban ahhoz köthető, amit otthonról hozunk. Közös értékek, közös kapcsolódási pontok.
Érdekes volt, hogy a saját generációmon belül eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk. Olyanoktól is, akikkel például nem feltétlen barátkoznék, mert mások vagyunk. A kamaszkornak vannak olyan alapvető aspektusai, amelyekhez mindenki tud kapcsolódni. Figyeltem rá, hogy ne csak a budapesti értelmiségi vonal legyen benne, hanem olyan karaktereket, családi helyzeteket is megmutassak, ami nem olyan, mint az enyém. Ezért is szeretek ilyenkor segítséget kérni másoktól, mert azt gondolom, hogy nem mindenről van elég tapasztalatom ahhoz, hogy hitelesen tudjak írni róla. Vannak olyan karakterek, akiknek a megírásához muszáj beszélnem olyan közösségek, kisebbségek tagjaival, akik tényleg megélték ezt a korszakot, mert egyszerűen nem lehet az ő bevonásuk nélkül hitelesen és hozzájuk méltón beszélni róluk.
Apukád vagy az ő kortársai mennyire folynak bele az írásba?
Sokat beszélgetünk a témáról, mesélnek és segítenek pontosítani az apró részleteket. Apáék fiatalkori élményei, történetei is benne vannak, szerencsére nagyon érdekesen éltek. Apróságokban belejavítanak, hogy autentikus legyen. A szereplők szülei is sok helyről jöttek, sok nézőpontból tudunk táplálkozni, így remélhetőleg hiteles lesz. Olyan producereket, alkotótársakat is keresek, akik akkor voltak fiatalok.
Ezek szerint nem lesz benne semmiféle kortárs vonatkozás?
Az nagyon fontos, hogy hiteles legyen, a színek, ruhák, azok a stíluselemek, helyszínek, úgy legyenek megjelenítve, ahogyan akkor voltak. De ha egy olyan generáció próbál meg bemutatni egy olyan korszakot, amit nem élt át, az tökéletesen nem fog sikerülni. Sokat olvasunk erről az időszakról, próbálunk minél több olyan emberrel beszélni, aki átélte azt, amiről szól a történet, de mégis a mi lencsénken keresztül nézünk rá a korra.
