Eredetileg 2007-ben, németül jelent meg, de most már magyar nyelven is olvasható Nádas Péter Helyszínelés című kötete, ami több, korábban már publikált szöveget tartalmaz (itt beleolvashatsz). A legkorábbi, A ló vak, 1967-es, a Tegnap a legkésőbb publikált, ez 2007-ben jelent meg.
A kötetben szereplő írások azzal vetnek számot, hogy a két nagy diktatórikus rezsim, a rákosizmus és a kádárizmus a hatalmas szovjet befolyási övezet részeként miként kényszeríti a kollektív amnézia egyéni és közösségi stratégiáiba a magyar társadalmat. Nádas Péter elemzései gazdag fénykép- és dokumentumanyaggal rajzolják meg azt a politikai és társadalmi valóságot, amelynek a szerző szigorúan hátat fordít.
A kötetet csütörtökön mutatták be az Eötvös10 Művelődési Házban, a szerzőt Gulyás Márton, a Partizán alapító főszerkesztője és Sipos Balázs irodalmár, szerkesztő kérdezte. A beszélgetésből Partizán-adás is készült, ebből szemezgettünk.
Becsábítani az olvasót, aztán fejbeverni
- Szükségessé vált a kötet németül, mert a német olvasók nem tudtak mit kezdeni a korábbi könyveivel, „már a recenziókból is látszott, hogy a két világ nem találkozik”. Felháborította Nádast, amikor egy fiatal német újságíró, néhány évtizeddel a fasizmus után, azt mondta neki: számára elképzelhetetlen a diktatúra.
- Pedig a németek konfrontálódtak a leginkább a múltjukkal, önvizsgálatot gyakoroltak. „Máshol nem tudták, mi az, hogy konfrontáció a történelmünkkel”, nem értették, amiről Nádas ír. Szándéka volt
„becsábítani az olvasót valamibe, aztán jól fejbe verni egy kalapáccsal, de nem sikerült, mert a kalapács lecsúszott az önvédelmi rendszeren”.
- Minden más szövege magyarul is megjelent, ahogy kiadták más nyelven, de ennél azt érezte, hogy nem kell ismertetnie a magyarokkal, mert tudják, miről van szó. Végül Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó vezetője javasolta neki, hogy jelenjen meg hazánkban is, és az író megértette a szándékot. „Egy régi diktatúra képe aktuálissá vált” – mondta.
- Most, „35 év után rémlik német publicistáknak és szerzőknek, hogy ha valakinek más a biográfiája, azon nem tud változtatni”. Nádas szerint az NDK borzalmas, elviselhetetlen volt, mély empátiával utasította el, mert
„két diktatúrát egymás után nem lehet egészségesen átélni, túlélni, ahogy két világháborút sem lehet”.
- „Mi is két diktatúrát majdnem egymás után megkaptunk a jaltai egyezmény értelmében, amikor ezt a régiót Sztálinnak lökték oda, azért, mert különben nem tudták volna megnyerni a második világháborút. Az egyik kultúrkörből, a Német-római Császárságból átcsúszott a bizánciba, és vele csúszott az emberi opportunizmus” – véli. Nádas többször kitért arra a beszélgetés alatt, hogy Magyarországon csak névleg volt kommunista diktatúra.
Túl szomorúak voltak a képei
- Az újságírói munkát fotóriporter-gyakornokként kezdte a Nők Lapjánál. 19 éves korától hetente kétszer-háromszor vidékre utazott, ez a második tsz-szervezés után volt. A nagy parasztokat lehetetlen helyzetbe hozták, a kis parasztokból pedig nem tudták kiállítani a tsz-vezetést. Szerinte a kádárizmusban kialakult „melléküzemág” a mai napig a magyar korrupciós rendszer alapja: pótolták az ipari termelés hiányait, például a patkószeget az egykori cigány szegkovácsok csinálták. „Ez a mai napig az egyetlen fogható alapja a magyar gazdaságnak.”
- A hírlapírást azért hagyta abba, mert a korrupciós rendszer bezár, nem lehet felderíteni a tényeket, a fotózást pedig azért, mert túl szomorúak voltak a képei. „Mit csináljak a tsz-be behajtott parasztokkal, akik férfi létükre sírnak, letolják a nadrágjukat és megmutatják a sebesüléseiket, operációjukat a rettenetes varrataikkal, hogy lássam, mit szenvedtek, most még a földjüket is elvették?
Hogy csináljak róluk nevetős képet? Meg hogy ne legyen sötét a kép – hát a szobában nincs fény!”
A szilencium
- Sipos Balázs rákérdezett, hogy a szilencium, a publikálás reményétől megfosztott élet, ami 1967-ben kezdődött az író számára és kilenc évig tartott, miért nincs sehol megírva. Nádas szerint ezt nem tartja sötétben, nyomokat, jelzéseket hagyott róla, de nincs róla mit beszélni: alig evett, dolgozott, kávézott, és rengeteget cigarettázott, amiről csak egy szívinfarktus kellős közepén szokott le.
- Az éhezésnél sokkal nehezebb kérdés volt, hogy „tényleg tehetségtelen vagyok-e vagy sem”. Ugyanis csak a rendszerváltás után értette meg, mi történt, akkoriban mindenki kénytelen volt visszaadni a kéziratait, és arra kérték, hogy írjon másikat. Négy-öt éven keresztül még vitt más szövegeket, „csikorgattam a fogam ugyan, de vittem”. Az írás érdekelte, függetlenül attól, hogy kinek milyen utasítást adott a pártja.
- Szerinte minden diktatúra démoni, az emberek kiválasztása is így történik, vannak démoni alkatú emberek. De soha nem maradt egyedül, voltak barátai és szerelmei.
„Nincs olyan rezsim, amelyik egyedül birtokolná az embert, ez a született szabadságnak az alapja, hogy nem tud birtokolni a diktatúra.”
A szenzualitás minden egyenlőség alapja
- Nem sejtette, hogy a két férfi szerelmi történetéről szóló Emlékiratok könyve megjelenhet. Azért publikálhatták, mert „az öreg és velejéig opportunista kolléga, Illés Endre, aki mindenkit elfűrészelt, akit el kellett”, szuperlatívuszokban beszélt a kéziratról, és „mintegy elkötelezte önmagát, hogy minden cenzúrán keresztül viszi”.
- Nádas szerint ez tudatosan egy „szabadságregény”. Radikálisnak tartja magát a szenzualitás kérdésében, szerinte ez minden egyenlőség alapja, nemtől, kortól, nemzetiségtől függetlenül. De társadalomszervezési okok miatt nem szabad hagyni, hogy az érzékszervek gátlástalanul tegyék a maguk dolgát, mert az káoszhoz vezet.
„Ezek vagyunk mi, az örök szimulánsok”
- A diktatúrák következményeként a kelet-európai népesség sajátja lett a panaszkodás, ami pajzs: „elrejti azt a szerepet, amit a panaszáradat közepette játszom”. A kádárizmus végére az emberek mintegy fölülmúlták magukat és egymást is a panaszáradatban az egészen kis dolgoktól a nagy dolgokig. „Ezek vagyunk mi, az örök szimulánsok”. Miközben a bankbetétek száma nagyon magas Magyarországon, és egy svéd barátja rácsodálkozott első budapesti útján, hogy „itt túl jó autók vannak ahhoz képest, ahogyan öltöznek, és amilyen lakásban laknak az emberek”.
- Ehhez képest a francia televízióban a meteorológus mindennek örül, és az Egyesült Államokban is úgy tesznek, mintha minden csodálatos volna. „Ha tényleg pozitívan közeledek valamihez, a gyilkos indulataimat én magam is és a másik is kénytelen megfékezni.
Míg a panasznál vagy sajnálom a másikat, és a sajnálatom hamis, mert a részvét nagyon ritkán őszinte, vagy örülök, hogy a másiknak rosszabb”.
Az utópiák leszerepeltek
- Körülbelül három hétig volt kommunista, amikor belépett a KISZ-be, majd két gyűlés után ki is lépett. „Ott komisszárok mondták meg, mit gondoljak, és én nem azt gondoltam. Volt két felszólalásom, egy kísérleti és egy leköszönő, amit nem is értettek, én voltam a nemlétező eset. Kénytelen voltam a mondat közepén kimenni, és soha többé nem visszamenni” – mondta erről. Akik ott maradtak, azokkal örökre összeveszett. Az eszmével azért számolt le, mert az utópia „tömeggyilkosnak bizonyult”. A szülei kommunisták voltak, emiatt meghurcolták őket.
- Sipos Balázs felvetette, hogy a Világló részletekben 1956-ot elemzi, és arra jut, hogy a forradalmi kor lezárult. Nádas szerint az utópiák leszerepeltek, de „egy utópikus gondolkodás nélküli világ még pusztítóbb, mert
nem tudunk anélkül élni, hogy valamilyen holnapot ne tervezzünk, ami nem olyan, mint a ma”.
- A kapitalizmus alternatíva nélkül maradt, „a fasizmus és a szocializmus mint utópia elcseszte az alternatívát”.
- „Vegyszereket zabálunk, amiket a sarkon veszünk. Nem tudunk mást, mert ha egyik napról a másikra a struktúra összeomlana, milliók elpusztulnának.”
Üvegszemű nagyurak
- És hogyan érdemes mégis megszabni a részvétel és az elutasítás arányait 2024 Magyarországán egy húszas, harmincas fiatalnak? Nádas szerint erre nincs recept, ez egyéniségfüggő. Orientációs pontnak ott van a jövő, mondta.
„Nincs olyan diktatórikus rendszer, amelyik egy szép napon össze ne omlana”
– de hogy mikor, azt nem lehet megjósolni.
- Aczél Györgynek írott levelében eljátszotta a csalódott kommunista szerepét, hogy „egyáltalán beszédhelyzetbe kerülhessek vele”, mert kívülről nem lehetett beszélni vele. A barátait akarta kihúzni a rendőri felügyelet alól, de nem sikerült, sőt, mintha rá is tett volna egy lapáttal. Szerinte a „nagyurak”, a politikusok „üvegszeműek”, függetlenül attól, hogy Párizsban vagy Budapesten székelnek, akik nem akarják hallani, amit mondasz nekik, így választjuk ki őket.
- „Akivel nem lehet szóba állni, azzal nem lehet szóba állni. Hogy a gyerekemnek hogy adok uzsonnát, az egy másik kérdés.”
Nyitókép: Nádas Péter Facebook-oldala / Németh Dániel/Jelenkor Kiadó
