Esterházy Pétert soha nem korlátozta a család

Fotó: Valuska Gábor

Hét évvel ezelőtt a nyári Margón Esterházy Péter és Esterházy Marcell volt a Rokonok című est két vendége. Család, alkotás, történelem, mindez szóba került akkor, most pedig 70. születésnapján újra megmutatjuk az akkor készült videót.

A rendezvényről írt beszámolónkat ITT olvashatjátok, főbb vonalakban pedig a következők hangzottak el a beszélgetésen:

  • Kiderült, hogyan szólította egymást apa és fia. A szokott elnevezéseken kívül Marcellt Csellónak is hívják, és van egy titkos beceneve is. Ha EP édes fiamnak szólította, az már nyilván bajt jelzett.
  • Marcellt gyerekként nyomasztotta az apai hírnév súlya, részben ez is volt az oka annak, hogy Franciaországba költözött. Ahol viszont - mint utóbb tapasztalta - a Dreyfus-per óta nem cseng annyira jól az Esterházy név.
  • EP szerint a gyerekei sokáig nem voltak meghatódva attól, hogy az apjuk például a tévében szerepel, az ismertséggel járó bonyodalmak inkább egyetemista korukban jelentkeztek, ő azonban rájuk hagyta, oldják meg.
  • Öt évet tanult az egyetemen matematikát, azonban „viszonylag intelligensen” halvány dunsztja sincs magáról a tudományról.
  • Szóba került Marcell Orthodromie című alkotása, amely Esterházy Mátyás két fotóját dolgozza össze sajátos módon - EP ahhoz hasonlította a képet, mintha Marcell „egy oldalon megcsinálta volna a Harmonia caelestist és a Javított kiadást”.
  • Folyamatban lévő vagy félkész munkákat egyikük sem szeretett megmutatni; Esterházy Péter azt mondta, nincs meg az a képessége, hogy kéziratokról diskuráljon.
  • EP mindig otthon dolgozott, ez azonban nem jelentette azt, hogy mindig elérhető lett volna - az Esterházy-gyerekek annak idején megszokták, hogy kopogniuk kellett, ha akartak tőle valamit.
  • A Harmonia caelestis megjelenése után Esterházy két évig írta a Javított kiadást, erről azonban az író feleségén kívül más nem tudott. A család csak két héttel a megjelenés előtt szerzett tudomást róla.
  • Esterházy soha nem érezte magát korlátozva a család által és szerinte a nála megjelenő mondatok mindig jobbak voltak, mint amiket a családtagok mondtak. „Azok meg vannak csinálva. Ez egy szakma.”

Nyitókép: Valuska Gábor

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Magyarországi Evangélikus Egyházhoz került az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár

Az Esterházy család a Magyarországi Evangélikus Egyháznak ajándékozta az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárat, az erről szóló hírt Esterházy Péter 70. születésnapján jelentették be.

...

"Nekem minden családtörténet" - EP70

Éveken át készített Valuska Gábor fotókat Esterházy Péterről, az évfordulóra ezekből válogatott. 

...

„Folytatom zárójelen kívül, mintha mi sem történt volna” - EP70

Esterházy Péter ma, április 14-én lenne hetvenéves. Összeszedtük életének és pályájának legfontosabb állomásait is, és azt, hogy mindezek hogyan jelentek meg a könyveiben.

Hírek
...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

...

„Tele van szerelemmel és háborúval” – jön az amerikai családregény, ami az év könyve volt az Amazonon

...

Megrongálták Radnóti Miklós Borban található szobrát

...

Falfestmény őrzi Nádasdy Ádám és Scherer Péter emlékét az Ördögkatlan Fesztiválon

Polc

Érdemel megértést, aki megöli három fiát?

...

Most tényleg azt magyarázzam meg, miért nem kell sajnálni? – Fekete Ádám regényéről

...

Magány, szex, szorongás, avagy így éld túl a fiatal éveid – Adorjáni Panna első regényéről

...

Miért fáj ennyire nőnek lenni? – A Nacu nyara című bestseller regényről

...
A hét könyve
Kritika
Amikor nem a vízhiány pusztít – így lett még aktuálisabb Tara Menon cunamiról szóló regénye
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.