Az életünk maga egy mozi - Maradj otthon #19

Az életünk maga egy mozi - Maradj otthon #19

Életem első húsz éve úgy telt, hogy bár rengetegszer költöztünk és jó pár kihívást kellett helyén kezelnünk, egy stabil közösség, sűrűn szőtt háló volt az öcsém és körülöttem, ami legfőképpen Anyukám érdeme volt. Az ovis és iskolatársak szüleiből, munkatársakból, régi, illetve új szomszédokból verbuválodott társaság biztos alapot adtak mindennapjainknak, és komoly vértnek számított a tudat, hogy bármi történjék is jól működő kis triászunkkal, nem vagyunk egyedül. Saját felnőtt életemet is igyekszem e szerint alakítani. A sokfelől érkező barátok mellett budapesti otthonosságom tavaly új szintre emelkedett: az albérletünk melletti cseh sörözőtől törzsvendég státuszt és vele spéci figyelmet kaptunk. Anyukám azért továbbra is messze leköröz a közösségszervezésben, és ha hazamegyek Zalába, biztos, hogy van otthon valami, amit épp a szomszéd hozott a minap, vagy Marikától vett a piacon, Anna ajánlott, Karcsi szerzett, Zsuzsa küldött, Ági sütött stb.

Szeder Kata | 2020. április 07. |

Jó pár évvel ezelőtt, 2014-ben olvastam Li Edelkoort kurátor és trendkutató előrejelzését arról, hogy a következő évek nagy trendje a “gathering” lesz: legyünk együtt, alkossunk közösségeket. Tetszett a felvázolt jövőkép, de kicsit meg is mosolyogtam - íme, a spanyolviasz! A prognózis a maga módján beigazolódott, Jordán Ferenc hálózatkutató biológus szerint szociálisabbak is vagyunk, mint kellene, a bibi viszont az, hogy mindezt főként a virtuális térben tesszük és nem a való világban. Ráadásul az online közösségi lét nem a klasszikus adok-kapokról szól, hanem arról, hogy megmutathassam, itt vagyok én is, szeressetek, kövessetek (cserébe esetleg én is szeretlek és követlek titeket). 

Az 1920-30-as évek magyar származású világhírű rendezője, a Korda fivérek közül Sándor a VIII. Henrik magánélete című 1933-as filmjének sikerét azzal magyarázta, hogy az emberek egyszerűen imádják, ha köntösben és papucsban láthatják a “nagyokat”. Nekem úgy tűnik, ennek az intimitásnak az illúziója tartja fenn és építi az instant közösségi kapcsolatokat is. Annak meghittsége, hogy részese lehetek a másik hétköznapjainak, tudhatom, mit eszik, iszik, néz, hallgat, olvas, sportol, ken magára, vesz fel, kik a barátai, gyereke, edzője, szakácsa stb. És tényleg olyan, mintha ismernénk a másikat - de nem egymást. Miközben totálisan felpörgött digitalizált közösségi életünk, elnéptelenedtek a kora esti városi, vidéki utcák, nincsenek már nagy bandázások, az úttest közepén sötétedésig játszott tengó és tollas partik. Csukás István Keménykalap és krumpliorr világa mintha soha nem is létezett volna.

Ácsingózva szoktam nézni New York egyik első és legfontosabb street fotósának, Helen Lewittnak képeit. Az orosz zsidó családból származó Lewitt Henri-Cartier Bresson kiállításának hatására kezdett el komolyabban is fényképezni, és a ‘30-as évektől kezdődően dokumentálta New York utcáinak életét. Főként gyerekeket fotózott, Harlem, a Lower East Side és Bronx lakóit. 



Mivel akkor még sem légkondi, sem tömegkommunikációs eszközök nem voltak a lakásokban, az élet az utcán zajlott, ez adta a közösséget. Képei bájos bizonyítékai annak, hogy “az esztétika már a valóságban jelen van”, életünk maga egy mozi.

Helen Lewitt évtizedeken át járta kamerájával a várost, majd betegsége miatt hosszabb időre kénytelen volt visszavonulni. A ‘90-es években újra fotózni kezdett, de csalódottan konstatálta, mennyire megváltozott a város élete, az utcák elnéptelenedtek, mindenki otthon ül a tévé előtt. A fényképeit nézegetve persze nyilvánvaló, nem volt fenékig tejfel az élet akkor sem, sőt! Nem is feltétlenül a jót megörző, rosszat kitörlő nosztalgiáról van szó. Hanem arról, hogy a nagy komfortizálás közepette, hogy minél jobb legyen nekünk, teljesen elszemélytelenedtünk. Sokszor még a közvetlen szomszédainkat sem ismerjük igazán és ma már kissé mesebelinek tűnik Bereményi Géza Magyar Copperfieldben leírt története az őt felnevelő népes szomszédságról. Ellenben mennyire szuper, hogy akár indiai és kanadai harcos/játszótársakkal szövetkezve képesek vagyunk megmenteni a harmadik világháború kitörésétől a virtuális világot! Lehetőségek végeláthatatlan Mekkája, hogy lehet szabadon ismerkedni, csetelni, ismeretleneket mustrálni, egy “konfkolra” akár öt kontinenst is összekapcsolni, Amerikából könyvet, Ázsiából műszaki kütyüket rendelni. Annyira együtt vagyunk globálisan, mint még sosem, de közben mégis egyre magányosabban, és nem csak azért, mert most járvány van.

A már említett trendelőrejelző Li Edelkoort a 21. század társadalmát szétfeslett szövethez hasonlította. “Az állandósult társadalmi-gazdasági válság miatt védekezésbe kezdtünk és egocentrikussá váltunk. Itt az ideje elkezdeni rendbe hozni, összefogni és megfoltozni a társadalom szövetét. Mint egy patchwork takarót, egymáshoz illeszteni a szétesett darabokat, hogy meglássuk lehetőségeinket. Meg kell ágyazni a lényeges dolgoknak, melyek képesek aztán megóvni a félelemtől és az ijedtségtől is.” Mert együtt könnyebb. 

Amikor megjelentek első videók a járvány miatt karanténba zárt, az erkélyekről, ablakaikból közösen éneklő olaszokról, nem csak libabőröztem, de meg is hatódtam rendesen. Mint ahogy az is bámulatos, hogyan kapcsolunk át ilyenkor túlélő üzemmódba és fogunk össze ösztönösen, segítve azokat, akiknek a legnagyobb szüksége van rá. Hogy ez meddig lesz így és kik leszünk jövő ilyenkor, mindenki csak találgatja, de szuper lenne, ha minél többen élnénk Svejk invitálásával: “Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától fogva megtalálsz a „Kehely”-ben a Bojištěn. (...) Hát akkor a háború után, este hat órakor!” Személyesen.



Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Bereményi Géza Budapestje

Bereményi Géza gyerekkorának szakaszait a nevek és a terek tagolták. A könyvben minden helyszín és minden szereplő valós, az önéletíró nem hazudhat, így most a valóságban is bejárhatjuk a történetben megjelenő utcákat és tereket: Teleki téri piactól egészen a Hauer Cukrászdáig.

...
Nagy

Versterápia: „Egyszer talán majd mégis vége lesz”

A versek csökkentik a szorongást és a stresszt, éppen ezért költészeti „gyógyszertárat” nyitottunk, ahol verseket osztunk meg, amíg tart a járvány.

...
Nagy

F. Várkonyi Zsuzsa: Emléket állítottam azoknak, akik egyenes gerinccel csinálták ezt végig

Az Oscar-díjra jelölt Akik maradtak című film F. Várkonyi Zsuzsa író-pszichológus Férfiidők lányregénye című kötetét dolgozta fel. Elmesélte, hogy teljesen ösztönösen írta meg a regényt, de beszélgettünk vele a nevek változásáról és a hallgatás terhéről, szóba került az Utas és holdvilág, ahogyan az is, kinek mutatta meg az eredetileg asztalfióknak szánt kéziratait.

Még több olvasnivaló
...
Nagy

„Olyan vagyok, mint egy függő, az írás az ajzószerem”

Jón Kalman Stefánsson és Sigrídur Hagalín Björnsdóttir az izlandi irodalom aktuálisan legizgalmasabb power couple-ja, az őszi Margón az új regényeik mellett a versekről és a hiányzó apafigurákról beszélgettünk velük. Közben kiderült, miért okosabbak a könyvek, mint az íróik, és miért igazi történetmesélő nép az izlandi.

...
Kritika

Nem az életkorunk, hanem a stigmatizáció ellen kellene küzdenünk

Hogyan érhető el a kiegyensúlyozott időskor? Milyen folyamatok zajlanak bennünk az életközép során és utána? Miért szükséges mindenképpen szembemenni az életkorral kapcsolatos előítéletekkel, az ageizmussal? Ezeket a kérdéseket járja körbe Tisza Kata új könyve, amelynek témája a szerethető öregedés.

...
Nagy

Kreatív Európa: Megunt szerelmek, kihűlt kapcsolatok Ciprustól Norvégiáig

Sorozatunkban ezúttal szerelmi csalódások, párkapcsolati unalom, kihűlt házasságok és újrakezdés a téma más-más perspektívából, különböző stílusban, Európa legjobb kortárs szerzőinek tollából.

...
Nagy

Karen Dionne: Sokaknak lehetett már dolga pszichopatával anélkül, hogy tudtak volna róla

A lápkirály leányának írója, Karen Dionne az új regényében, A bűnös nővérben a gyermekkori pszichopátiát a családtagok nézőpontjából vizsgálja. A szerzőt inspirációkról, motivációkról, váltott nézőpontokról és a pszichopátiáról kérdeztük.

...
Alkotótárs

André Ferenc: Antropocén ima [Mastercard® – Alkotótárs]

Czakó Zsófia és André Ferenc nyerte az első alkalommal átadott Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíjat. Levelezésbe kezdtek, aminek negyedik darabját olvashatjátók most, mégpedig André Ferenctől.

...
Kritika

Annie Ernaux irodalmi fényképalbumba sűrítette az élet illékonyságát

„Eltűnik majd az összes kép” – ezzel a mondattal nyit Annie Ernaux Évek című könyve, amely akár egy régi fényképalbum, úgy tárja elénk egy élet szakaszainak változásait és az elmúlt évtizedek nagy korszakváltó pillanatait. A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása a hét könyve.