A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) május 4-én és 5-én kétnapos programsorozattal ünnepelte 200. közgyűlését. Köszöntötték Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díjas írót, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) tagját is, majd az író felolvasást tartott a Seiobo járt odalent című regényéből.
Freund Tamás, az MTA elnöke az Akadémia alapításának 200. évfordulójára kibocsátott Ezüst Emlékérmet adta át az írónak, aki így köszönte meg az elismerést: „Elnök Úr, meg kell mondjam, ilyen megtiszteltetésben a Nobel-díj átvétele óta nem volt részem. Ebben a házban itt állni, és ezt az ünneplést átélni, nos, ezt nem olyan egyszerű elviselni”.
Egy kerekasztal-beszélgetésre is sor került, amelyen Gács Anna irodalomkritikus, Selyem Zsuzsa író, irodalomtörténész és Máté Gábor színművész vettek részt, a moderátor pedig Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője volt. Krasznahorkai László a közönség soraiból követte a beszélgetést.
„45 percben beszélgetni Krasznahorkai László munkásságáról a szerző jelenlétében nemcsak tudományos, hanem tudományos-fantasztikus teljesítmény is,
amihez jobb helyszínt, mint a tudomány Pantheonját, templomát nem is találhattuk volna” – kezdte Szegő János a beszélgetést.
Hamarosan megjelenik a Könyves Magazin különszáma, amely Krasznahorkai László életművét dolgozza fel Krasznahorkai - Út a Nobel-díjig címmel, a kiadványban a számos interjú, szakértői megszólalás és irodalomtörténeti cikk mellett olvasható lesz a szerzővel készült utolsó magyarországi nyilvános beszélgetés eddig publikálatlan leirata is. Rendeld elő itt a kiadványt!
Az első Krasznahorkai-élmény
Az első kérdés arra vonatkozott, hogy ki mikor vált Krasznahorkai-olvasóvá, és milyen a viszonyuk az életműhöz. Gács Anna még egyetemistaként, egy olyan szemináriumra olvasta a Sátántangót, ami a regények és a tudás mi egymáshoz való viszonyáról szólt.
Selyem Zsuzsa Az urgai fogolyra bukkant egyetemi hallgatóként, utána A Théseus-általánost olvasta. Párhuzamot talált a kötet postai jelenete és a stockholmi beszéd között, amelyben a mi világunkban megjelenő angyalokról van szó, amelyeknek már nincsenek szárnyai és üzenetük sincsen. Az említett jelenetben egy viharvert nő előretolakszik a sorban, mindenki megvető pillantásokat vet rá, és látszik, hogy ügyetlen és űzött, és aztán megkéri az alkalmazottat, hogy egyetlen szót írjon a táviratra: hiába.
„Nem mondom azt, hogy ez a nő angyal volt, de azt sem, hogy nem volt angyal”
– tette hozzá az irodalomtörténész.
Hogyan kell az író műveit olvasni?
Máté Gábor először akkor találkozott Krasznahorkai szövegével, amikor a Magyar Rádióban felolvasta Az urgai fogoly című kötetet. Próbált készülni, de nem talált semmiféle kulcsot hozzá. Aztán a stúdióban elkezdtek kísérletezni azzal, hogy hogyan kell Krasznahorkait felolvasni.
„Egy különös módszerrel nagyon-nagyon közel kellett mennem a mikrofonhoz, és szinte olyan csöndesen és lassan olvasni, hogy az már-már képtelenségnek hatott. És akkor értettem meg a könyvet” – mesélte.
Azt is elmondta, hogy Krasznahorkait olvasni elsőre nagyon ijesztőnek tűnik.
„Azt mondom, hogy hangosan kell olvasni, mert akkor az ember kénytelen magában pontokat tenni, kérdőjelet, néha talán még felkiáltójelet is”
– javasolta.
Máté Gábornak sokat segített, hogy meghallgatta, hogyan olvassa fel a szövegeit Krasznahorkai. Ezért a színművész azt tanácsolja, hogy aki nem tudja, hogyan olvassa a szerzőt, hallgassa meg akár ezt a Nobel-díjátadón elmondott beszédet, és akkor utána kezdjen hozzá bármelyik könyvhöz.
Mit mondanak Krasznahorkairól a szereplői?
Szegő János azzal folytatta, hogy ha ezt a csodálatos életművet elkezdjük feltérképezni, visszatérő alakzatokba botlunk, legyen szó beszédhelyzetekről vagy szereplőkről, akik a Krasznahorkai-panoptikumot annyira elevenné teszik.
„Amikor megtudhattam a Magvetőben a Nobel-díj hírét, a regényhősökre gondoltam, mint valóban élő emberekre, Florianra, Valuskára, hogy most ők is velünk örülnek-e” – folytatta, és feltette a kérdést: Mennyire érdemes ilyen módon nézni az életművet, mit mondanak a figurák magukról, vagy akár rólunk, vagy Krasznahorkairól?
Selyem Zsuzsa arról beszélt, hogy Krasznahorkai hőseit a világ nem fogadja el, kirekeszti és megbélyegzi őket. Gács Anna hozzátette, hogy ezeket a hősöket összeköti, hogy a maguk hihetetlenül esendő módján meg akarnak érteni valamit – akkor is, ha fizikusok és akkor is, ha teljesen együgyűek, erőfeszítéseket tesznek, hogy valamilyen módon megértsék azt a világot, amiben élnek. Ez az egyik ok, hogy miért találkoznak különböző episztemikus kultúrák ezekben a szövegekben.
„Nem értenek meg semmit, itt nincs mindentudás – »semmittudás« van ezekben a regényekben,
de van valamifajta heroizmusa, ahogyan ezek az emberek a maguk hihetetlenül bumfordi, esendő és az erőszaknak kiszolgáltatott módján újra és újra ezért küzdenek,
és ez tulajdonképpen bizonyos értelemben szerintem nagyon régimódivá teszi ezeket a regényeket.”
A nyugati fogadtatás változásai
Krasznahorkai 15-20 éve világszinten ismert író. Mi lehet Krasznahorkai műveiben, ami ennyire rezonál a jelenlegi világban, mi az oka, hogy ezt az életművet, immár a világ megannyi helyére eljutott, a világ számos pontján értik? – kérdezte Szegő János.
Selyem Zsuzsa szerint Krasznahorkai prózája úgy realista, hogy nem zárja ki a másfajta realizmusokat sem, például a matematikai valóságot, amelynek látszólag semmi kapcsolódása nincsen a mi mindennapi életünkhöz. A másfajta valóságoktól válik univerzálissá ez a típusú látásmód: „Nem kioktat, nem valamiféle helyi tudást érvényesít a szövegeiben, hanem a csodálkozás örömét érzékeltetjük”.
Gács Anna az elmúlt fél évet egy ösztöndíjjal Amerikában töltötte, ahol művészeti és tudományos együttműködéseket kutatott. „Azt is érdemes felidéznünk, hogyan változott a nyugati recepcióban az, hogy hogyan olvassák ezeket a regényeket” – kezdte az irodalomkritikus. „A recenziók alapján Németországban még nagyon nagy hangsúly van azon, hogy
úgy olvassák Krasznahorkait, hogy dokumentálja a késő szocialista Magyarországot.
Aztán ahogy a világ kifordul ez alól, másrészt pedig megjelenik egy csomó másfajta szólam, helyszín, aminek már semmi köze nincsen Kelet-Európához, egyre inkább látják ehhez az európai regényhagyományhoz való kapcsolódást.”
Krasznahorkai amerikai fogadtatásával kapcsolatban Gács Anna elmondta, hogy az olvashatóság nagyon fontos: a New York Times-ban mindig ott van ez a kérdés, hogy egy átlag amerikai olvasó hogyan tudja olvasni ezt a nehezen befogadható szöveget. Az egyik kérdés az, hogy a szövegvilág milyen, és arra hogyan reagál egy külföldi olvasóközönség, de Gács Anna szerint is nagyon fontos, hogy a figura milyen, és az hogy tudja azt a nemzetközi figyelmet bevonzani – ami azért nagyon kevés kelet-európai írónak sikerül.
Itt nagyon fontos szerepe van a filmeknek, a Tarr Bélával való együttműködésnek:
„Egy olyan szerzőről van szó, aki minden idegszálával tapad arra a kulturális környezetre, amiben él, és ennek nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szereplőire és műveire is.”
Mivel érdemes kezdeni?
Szegő János ezzel a kérdéssel zárta a beszélgetést: Mit ajánlanának a beszélgetőtársai annak, aki most kezdené el olvasni ezt az életművet? Melyik könyve lenne az, ami a legjobb ajánlat arra, hogy utána tovább is menjen az olvasó a „Krasznahorkai-úton”?
Gács Anna a Báró Wenckheim hazatér című regényt ajánlotta, mert „ez az a regény, amit talán a legtöbbféle olvasási tapasztalattal vagy gyakorlattal olvasni lehet”. Ugyanezt javasolta Máté Gábor is.
Selyem Zsuzsa azt mondta, hogy eddig a Seiobo járt odalent című regény ajánlotta, amelyben mindegyik történet külön is megállja a helyét, és egyik sem hosszabb, mint 50 oldal. „De ahhoz, hogy a Seiobo igazi mélységét megértsük, olyan 4-5-ször el kell olvasni, és még akkor is csak a szélén vagyunk a dolognak, főként, hogy a Fibonacci számsor alapján épül fel”,
Most az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című regényt ajánlaná, mert annyi szépség van benne.
Nyitókép: MTA-YouTube
