Peter Englund: 1942 November ‒ A háború fordulópontja
„Mit jelentenek ezek a szavak? Manszur Abdulin körbesétál társai között, megkérdezi őket. »Gott mit uns?« Minden német katona övcsatján ez áll. Azok az övek nagyon tartósnak tűnnek, igazi bőrből készültek. Sokszor megállt már egy-egy elesett német előtt, és arra gondolt, hogy leveszi róla az övet, saját használatra. De előbb tudni akarja, mit jelentenek ezek a szavak. Balszerencsét is hozhatnak. Sejlik neki egy szabályszerűség: az a katona, aki például elveszi egy halott német óráját, általában hamarosan maga is meghal, néha órákon belül. Egyik barátja felkapott egy német pisztolyt, és véletlenül azonnal kézen lőtte magát vele – ami szigorú értelemben öncsonkításnak minősül, és helyben ki is végezhetik érte az embert. Azonkívül úgy véli, van egy hatodik érzéke, amivel megérzi, ki fog legközelebb elesni: általában túlzottan félni kezdenek, elveszítik az önuralmukat, vagy visszahúzódnak, illetve nyakatekert, de átlátszó módon igyekeznek megemberelni magukat. Vannak jelei.”
Peter Englund könyve a második világháború egyetlen hónapjának mikrotörténete napról napra, óráról órára, percről percre. A szerző az eseményeket a történelem legkisebb alkotóeleme, a részt vevő egyén szemszögéből rekonstruálja. Vannak köztük katonák: Sztálingrádnál harcoló szovjet gyalogos, Guadalcanalnál szolgáló amerikai pilóta, olasz teherautó-sofőr az észak-afrikai sivatagból, partizán a belarusz erdőségekből; de vannak civilek is: tizenkét éves menekült kislány Sanghajból, háziasszony Long Islandről, egyetemi hallgató Párizsból, hajótörött kínai matróz, sonderkommandós Treblinkából, koreai szexrabszolga a Mandalajban felállított tábori bordélyházból. Többnyire ismeretlen emberek a ranglétrák alsó fokairól, bár akad köztük néhány olyan ismerős név is, mint Sophie Scholl, Ernst Jünger, Albert Camus, Vaszilij Grosszman. Nem történelmi távolságból, nem mai tudásunk magaslatairól, hanem az ő szemszögükből élhetjük át azokat a napokat, amikor az egész világ jövője forgott kockán.
Farkas Gyöngyi: Márciusi ifjak a Kádár-korban
Hogyan ünnepelték az államszocializmus időszakában március 15-ét? Miért nem volt munkaszüneti nap, és miért lengett az ünnep napján a nemzeti mellett vörös zászló is a köztereken? Mi lehetett az oka, hogy éppen a hetvenes évek elején kezdték el a fiatalok külön megünnepelni az 1848-as forradalom évfordulóját, és spontán megmozdulásaiknak miért próbált gátat vetni a rendőrség? A fővárosi fiatalok március 15-i alternatív ünnepléseit nyomozati iratok alapján mutatja be a történész szerző. Kismonográfiájából megtudhatjuk, kik voltak a '48-as emlékhelyeket évről évre egyre nagyobb számban felkereső „márciusi ifjak” a Kádár-kor hetvenes éveiben, és mi késztette őket szembeszegülni a nemzeti ünnepet elsorvasztó hatalommal. Néhányukat közelebbről is megfigyelhetjük, amint éppen „lázító” Babits-verset osztogatnak a Petőfi-szobornál, vörös színű papírzászlót „gyomlálnak” a Nemzeti Múzeum előtt vagy beszédet mondanak a Batthyány-örökmécsesnél. Láthatjuk őket továbbá tömegoszlatás során a Bem téren, előállítás és kihallgatás közben a rendőrségen és közülük többeket a bíróságon is. A rájuk mért büntetések szigora a hatalom félelmeit tükrözte: 1956 után ugyanis ekkor jelentek meg először tüntető-demonstráló fiatalok a köztereken.
Fedinec Csilla – Rácz András – Romsics Ignác: Az orosz-ukrán konfliktus – történelmi háttérrel
A kötet Fedinec Csilla, Rácz András és Romsics Ignác történészek a BBC History 2023/03., 2023/04., 2023/05. számaiban megjelent, az orosz-ukrán háborút elemző tanulmányait gyűjti össze. Fedinec Csilla történész, PhD, a Társadalomtudományi Kutatóközpont főmunkatársa. Rácz András a Német Külpolitikai Társaság, a DGAP kutatója, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója Romsics Ignác történész, az MTA rendes tagja, professor emeritus.
Fekete Rajmund: Az amerikai álom (vége) ‒ John F. Kennedy
Hogyan lett egy bostoni ír katolikus úrifiúból az egyik legnépszerűbb amerikai elnök? Fekete Rajmund arra vállalkozik, hogy fellebbentse a fátylat a Kennedy-mítoszról, ahol majdnem minden meg volt tervezve. Csak a vége nem.
Földényi F. László: A guillotine hosszú árnyéka ‒ Párizsi életképek a 19. századból
„1828 őszén a fiatal Victor Hugo átsétált az egykori place de Gréve-en, és szemtanúja volt, amint a hóhér, kivégzéshez készülve, éppen zsírozza az ott felállított guillotine sínjét.” Így barangol az olvasó is Párizs elbontásra ítélt, majd felszámolt negyedeinek utcáin, a tömeges kivégzések helyszínein. Földényi F. László nagyvonalú, mégis precíz iránytűjét követve egyre beljebb hatolunk nemcsak a város sikátoraiba, de a modernitás kialakulásának labirintusába is. A nyaktiló gyorsaságával tűnnek el az egykori épületek és negyedek, hogy létrejöhessenek az új sugárutak és új eszmék, „az erőszak lenyomatai, amelyek mögött ma is ott kísért a láthatatlanná tett múlt”. Ennek szellemei között bolyongunk ma is.
Nathalia Holt: Okos csajok ‒ Kémnők a CIA-ban
„Az ember nem úgy lesz kémmé, hogy kitölt egy jelentkezőlapot. Egy ilyen elhatározás minden egyébnél fontosabb, és egész életre szól, méghozzá olykor erőszakos véget érő életre. Kémnek lenni nem csupán foglalkozás, hanem életmód is. Aki erre az útra lép, többé egyetlen családtagját vagy barátját sem avathatja be teljesen a bizalmába. Az ember hátrahagyja a megszokott környezetét, és akár évekre külföldre távozik. Sikereit csupán egy szűk körben fogják elismerni. Titkaira sokszor a halála után sem derül fény. Ha pedig az ember történetesen nő is, akkor a meghozott áldozatok még súlyosabbak...”
Az Okos csajok a második világháború utáni Amerika legfontosabb női kémjeinek pályafutását dolgozza fel. Fürge eszük, remek humoruk és ragyogó tehetségük miatt kapták ezt az elnevezést férfi kollégáiktól. Nem volt könnyű kiharcolniuk, hogy velük egyenlő fizetést kapjanak, és maguk is vezető pozícióba emelkedhessenek, noha úttörő szerepet játszottak annak a szervezetnek a megalapításában és módszereinek kidolgozásában, amelyet ma CIA néven ismerünk.
Stejaler Olaru: Nadia Comăneci és a Securitate
Az egész világot bejárta a hír, amikor a sporttörténelmet írt tornásznő, Nadia Comãneci 1989 novemberében a zöldhatáron át megszökött Romániából. Felfedezése, elképesztő karrierje nemcsak az edzőként befutó Károlyi házaspárral fonódott össze, vagy az Ónfalván (Onești) szinte a semmiből megszülető versenytornával, de a kommunista terror eszközének számító Securitatéval is. Dédelgetett sztár volt ő, vagy aranykalitkába zárt, szabadságától megfosztott nemzeti kincs? Veszélyben forgott az élete a szökés után? A titkos iratokat, jelentéseket átnéző Stejãrel Olaru alaposan dokumentált könyve izgalmas látleletet ad egy korszakról, a hol derékba törő, hol határokat nem ismerő álmokról.
Romsics Ignác: Hetven év 2. ‒ Egotörténelem 1951–2021
„Sokan úgy tartják, hogy a szakszerűtlen, propagandisztikus, manipulatív vagy egyszerűen csak dilettáns múltértelmezésekkel a történésznek semmi dolga sincs. Én nem osztom ezt a véleményt. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy a történész fontos társadalmi feladata az ideológiailag durván meghatározott, a múlt ismert és igaznak elfogadott tényeitől eltávolodó, manipulatív és propagandisztikus célzatú értelmezések hiteltelenítése ‒ még ha az abszolút objektív igazság nem is tárható fel” – írja új kötetében Romsics Ignác.
Az Egotörténelem első kötete arról szólt, hogyan lett Romsicsból történész. A második rész pedig arról, hogy milyen történész lett. Miként végezte munkáját a modern magyar történelem kutatójaként, kutatásszervezőként, az Osiris, az Akadémiai és a Kossuth Könyvkiadó szerzőjeként és sorozatszerkesztőjeként, hazai és külföldi konferenciák előadójaként, rádió- és tévéműsorok szereplőjeként és nem utolsósorban az ELTE, majd az egri Eszterházy Károly Főiskola, valamint több külföldi universitas, mindenekelőtt az amerikai Indiana Egyetem és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem oktatójaként. Visszatekintésében ezen felül a rendszerváltozás utáni magyar társadalom érzékenységeiről, indulatairól és frusztrációiról is beszámol részletesen.
Ivan Szerov: A bőrönd titkai ‒ A KGB első elnökének titkos naplói és feljegyzései
Ivan Alekszandrovics Szerovnak, a Szovjetunió 1954 és 1991 között működő Állambiztonsági Bizottsága, a KGB első vezetőjének emlékiratai igen kalandos úton láttak napvilágot: jó két évtizeddel halála után egykori dácsájában befalazva találtak rájuk. Szerov az 1956-os forradalom alatt szinte végig Budapesten tartózkodott. Október 25-én ő adatta ki a tűzparancsot a tömegmészárlásra. Az októberi-novemberi magyarországi történéseket precízen, napokra lebontva írja le. Emlékiratai a második világháború sztálinista politikájának hátterét, az NKVD és a KGB működésének technikáit, a titkosszolgálati műveletek részleteit, a háború után megszállt országok, köztük Magyarország szovjet-kommunista meghódításának módszereit, a szovjet barbárság évtizedeinek igen pontos, érzékletes és fölöttébb meggyőző foglalatát testesítik meg.
