Havas Juli regényében a Covid-osztály csak egy keret, de a szerelem univerzális

Havas Juli regényében a Covid-osztály csak egy keret, de a szerelem univerzális

Havas Juli első regényében a női sors áll a középpontban, miközben beláthatunk  a Covid-osztály kulisszái mögé. A tüdőgyógyász orvosi pályája mellett 2019-ben írni kezdett, tavasszal pedig megjelent Nincs Hold, ha nem nézed című regénye, amiből a nagy érdeklődésre való tekintettel már a második kiadás került a polcokra. Miért tudunk ennyire könnyedén kapcsolódni a történethez? Valóban két választása van egy nőnek? Elképzelhetetlen, hogy a magánéletében és a karrierjében is kiteljesedjen? Havas Julival ezekről a kérdésekről beszélgettünk, de a doktornő mesélt az egészségügyben történő bizalomvesztésről, női életutakról és arról, hogyan vagyunk képesek saját magunk elől is eltitkolni a problémáinkat, ha úgy teszünk, mintha nem léteznének.

Simon Eszter | 2022. július 26. |
Havas Juli
Nincs Hold, ha nem nézed
Pesti Kalligram, 2021, 301 oldal
-

Hatalmas utat jártál be, hiszen orvosként dolgozol, most tavasszal pedig megjelent az első regényed, ráadásul már a második kiadás került a polcokra. 

Gyerekkorom óta könyvek között éltem, a szüleim és a nagyszüleim mindig olvastak. Régóta szerettem volna írni, de nem volt rá időm, az orvosi pálya meglehetősen leterhelő és a karrierem kezdetén még a gyerekeim is kicsik voltak. A család és a munka mellett nem volt időm írni, de ahogy könnyebb lett az életem, a karrierépítés lezárult, a gyerekeim felnőttek és elmentek, elkezdtem újra keresni az utamat. Mindig érdekelt a kreatív írás, ezért az utóbbi években figyeltem, hogy milyen lehetőségek vannak. Először külföldi kurzusokkal próbálkoztam, de az nyilván nonszensz volt, mert angolul írni teljesen más. Nagyon sokszor írtam be a keresőbe azt a szót, hogy kreatív írás és egyszer csak feljött Péterfy Gergely hirdetése. Elsők között voltam, aki jelentkezett a kurzusra 2019-ben. Ahogy elkezdtem novellákat írni, észrevettem, hogy a témák óhatatlanul is az orvoslásról szóltak. Amikor kitört a járvány, tudom, hogy furcsán hangzik, de rengeteg időm lett. Nagyon sokat dolgoztunk, ráadásul Covid-osztályon voltam, de mindemellett bezárult a világ és a munkámon kívül nem volt más feladatom. Szóval akkor lett igazából időm, közben online jártam Péterfy Gergely óráira. Ahogy dolgoztam a feladatokon, lassan kezdett összeállni egy történet, ami végül másfél év alatt elkészült. 

A kreatív író kurzus után a WMN magazin elkezdte publikálni a novelláidat, majd később a Felhő Cafén is megjelentek a szövegeid. Ezekben a történetekben már láthatunk olyan motívumokat, amik a regényben is hangsúlyosak, és szerintem vannak köztük átfedések. A kórházi környezet, a fiatal doktornő és az idősebb férfi se veled, se nélküled kapcsolata, a túlhajszolt anyuka, aki egyszerre próbál megfelelni a munkájában, anyaként és nőként. Ezekből a korábbi novellákból állt össze a regény, vagy ezek mintegy felkészülésként szolgáltak?

Amikor az ember novellát ír, akkor van egy rövid, kompakt történet, amit le kell zárni.

A szakmámon kívül nagyon érdekelnek a női sorsok.

Sok barátnőm van, és sok olyan történet is amiből lehet töltekezni. Sokszor hallottunk már olyat, hogy valaki évekig egy nős férfi szeretője. Kívülről könnyű az ilyen nőre azt mondani, hogy ostoba, elmegy a fiatalsága, miközben a férfi csak hitegeti. Ez foglalkoztatott, hogy egy fiatal szép nő miért ragad benne egy ilyen kapcsolatban. Ennek kerestem a hátterét, és hogy miért nem tör ki. Próbáltam Anna karakterét is rávezetni, hogyan került ebbe a méltatlan kapcsolatba, a többi karakter pedig jött magától. Aztán egyszer csak annyian lettek, hogy azt sem tudtam, hogy születnek meg, honnan jönnek, nem tudtam hova rakjam, hogy írjam meg őket. 

A karaktereknek van valóságalapjuk?

Nincs valós megfelelője a karaktereknek, jobban szeretek a valóságtól elrugaszkodni. Sokkal érdekesebbnek tartom, amikor kitalálok valamit és teljesen másban gondolkodom, mint a valóság. Jobban élvezem, ha a fantáziámra hagyatkozhatok, akkor szabad kezem van és azt csinálok, amit akarok.

Van egy novellám, ami valós eseményről szól, de azt a történetet írtam meg a legnehezebben.

Ez a szöveg a WMN-en jelent meg és egy barátnőmről szól. 

A cím üzenete áthatja az egész regényt. Nincs Hold, ha nem nézed, ezt fordíthatjuk úgy, ha valamiről nem veszünk tudomást, akkor az olyan, mintha nem is létezne. Anna, a főhős okos, rendkívül maximalista doktornő, aki sikeres és elhivatott a szakmájában, de a magánéletét nem igazán tudja kézben tartani. Évekig egy nős férfi szeretője, aki sosem hagyja el a feleségét. Hogy lehetséges, hogy aki a szakmájában ennyire tudatos és figyelmes, a saját életét mégis elhanyagolja? Miért hangsúlyoztad ezt a kettősséget a karakterrel kapcsolatban?

Azt látom magam körül, hogy a fiatal lányok és nők óriási identitásválságot élnek meg.

A regény elején az indiai fiú figyelmezteti Annát, hogy két útja van egy nőnek. A tanulás, vagy a férjhez menés. A való életben is azt látjuk, hogy ez a két út szétválik. Biztos lehetséges, de nagyon nehéz kiteljesedni mindkettőben, arról nem is beszélve, hogy közben minden téren tökéleteset alkossanak. Van, akinek sikerül, magam körül is látok ilyet, de az tény, hogy egyik a másik rovására megy. Amit pedig még többet látok, hogy csodálatos fiatal lányok maradnak egyedül, akik sokat letettek az asztalra a karrierjükben, de lógnak a levegőben. Kicsúsznak a gyerekvállalásból, ami miatt meg is bélyegzik őket, hogy még gyerekük sincs. Nehéz ma fiatalnak lenni, sokan nem tudják mit akarnak. Ehhez képest egy orvosi pálya kötött. Aki elvégzi az egyetemet, diploma után nem kell azon gondolkoznia, hogy mi legyen vele, mert rá van állítva a pályára, csak menni kell és csinálni. De az is hozzátartozik, hogy orvosként erre húsz évünk rámegy. Az első időben éjjel-nappal dolgozunk, az éjjelt pedig itt szó szerint kell érteni. Közben elmegy az élet, és sokan ott találják magukat kiüresedve, kiégve, elfáradva. Szerencsés vagyok, hogy találtam egy új utat, amiben most ki tudok teljesedni és ez sokat ad. A fiatal nők sorsa emiatt a kettősség miatt nagyon izgat, de ehhez nem kell orvosnak lenni, bármilyen teljes embert kívánó munkára igaz, hogy ebben a kettősségben kell megtalálni a középutat. 

Iván és Anna között nemcsak azért van mély szakadék, mert Iván házas, hanem nagy korkülönbség van köztük. Említetted, hogy a regény egyik üzenete, hogy fiatal lányok sose kezdjenek nős és idősebb férfiakkal. Ha Iván egyszerűen csak idősebb lenne, akkor sem működhetne a kapcsolat? Gátat szabhat a korkülönbség?

Látunk rá példát, ahol ez jól működik. Tegyük fel, hogy egy harmincéves nő hozzámegy egy ötvenéves férfihoz, aki még fiatalos, ott bőven van húsz év, ami jó lehet. Egy átlagházasság sem fut ki mindig húsz évig. Mindemellett nem igazán értem azokat a fiatal nőket, akik nem a korosztályukban találnak partnert, bár tény, hogy a hozzájuk illő fiúk sokszor nem akarnak nősülni. Szóval lehet, hogy ez egy kényszerpálya. Minden működhet és minden nem is működhet. Ez persze nem tanács, mert annyiféle egyéni sors van.

Ahogy Tolsztoj mondta, a boldog házasságok mind egyformák. Nem tudjuk, mi a titkuk.

Az is elképzelhető, hogy egy idősebb férfi bölcsessége átlendíti a fiatalabb nőt a vadóc korszakán, bár szerintem ezek alapvetően egyenlőtlen kapcsolatok. Ha az irodalmat nézzük, ott is azt látjuk, hogy az idősebb férfi kihasználja a nő fiatalságát, és nem biztos, hogy ad valamit cserébe. 

Mit látunk, ha betekintünk az orvosi kulisszák mögé covid idején?
Tovább olvasok

Egy kicsit visszatérnék a címre, amit akár orvosi szempontból is megközelíthetünk. A pályád során biztos voltak olyan esetek, amiktől függetleníteni kellett magadat, hogy ne emésszenek fel. A vírus alatt a Covid-osztályon dolgoztál, gondolom, ott számos megterhelő helyzettel találkoztál, amiktől ha nem tartasz tudatosan egy lépés távolságot, óriási hatással vannak rád. Anna is így él, bár a regény végére ez nála feloldódik. Lehet hasznos az életben a Nincs Hold, ha nem nézem hozzáállás?

Többféle megküzdési mechanizmus van a pszichológiában. Minden út egyéni, az én karakteremnek a megküzdési stratégiája az elkerülés volt, úgy, hogy nem nézett szembe a nehézségekkel. Vannak más, pozitiv megoldások is, például a konfrontáció, a társas támogatás keresése egy önsegítő csoportba, vagy coach segítségével, vagy a felelősségvállalás. Az elkerülő magatartás is a stressz egyik feldolgozása: ha valamire nem gondolunk, az nincs. A karakteremnek nem volt megfelelő stresszkezelési módja, neki ezzel kellett megküzdenie, ami a könyv végére sikerül neki.

Az orvoslásban sincs ez másképp, mint az életben.

Nem lehet minden halált hazavinni. Nem lehet minden halálba belehalni.

Nem lehet minden súlyos betegségbe belerokkanni. Nem tudjuk a betegek összes fájdalmát a vállunkra venni, nem is ez a dolgunk. Abban a percben, ha valaki érzelmileg bevonódik, nem tud objektíven gondolkozni. Nem véletlen, hogy az orvosok a hozzátartozóikat idegen orvoshoz, vagy kollégához küldik, mert nem lehet józanul gondolkozni, ha túl érintettek vagyunk. A betegnek nem arra van szüksége, hogy vele sírjunk és fogjuk a kezét. Nyilván jólesik neki és vannak olyan helyzetek, amikor nem tudunk kívül maradni egy tragédián, de alapvetően objektív segítségre van szüksége. Most az orvoslás egy kicsit technokrata irányba ment el, amivel a betegeknek különösen nehéz szembesülniük, de más bajok is vannak. Egyrészt az egész egészségügyi rendszer, ami már a Covid előtt is szétesőben volt, a vírus alatt végképp darabjaira hullott szét. Napjaink legnagyobb problémája a nővérhiány, az állami és magánszektor gyors szétválása, az orvoshoz jutás nehezítettsége, amit rendkívül nehéz kezelni és nagyon szomorú, hogy

az embereket általában csak akkor érdekli, hogy milyen helyzetben van az egészségügy, amikor egyénileg belépnek.

Akkor mindenki keresi a kiskapukat, de azzal nem foglalkoznak, hogy társadalmi szinten találjunk rá megoldást.

Mondhatjuk, hogy a könyvnek ebből a szempontból küldetése van? Az volt a cél, hogy felnyisd az emberek szemét erre a problémára?

Igen, egyértelműen. Vannak a regényben olyan jelenetek - és a jövőben is vannak erre vonatkozóan terveim -, amiket azért írtam bele szerintem elég direkten, hogy az olvasók lássák, mi van a másik oldalon. Óriási bizalomvesztés van az egészségügyben, amire a Covid még jobban ráerősített. 

Sokan nem hisznek a tudományban, az orvoslásban, és ide tartozik a Coviddal kapcsolatos rossz tájékoztatás is.

Ez nem helyi példa, ez globális probléma. A bizalomvesztés viszont általános lett. Amikor egyénileg állok a beteggel szemben, általában minden rendben van, de amikor össztársadalmi szinten nézzük, akkor néha úgy érezzük, hogy a barikád két oldalán állunk. Egyik oldalon az elégtelen ellátást nyújtó egészségügy, a másik oldalon pedig a túlzott elvárással érkező gyógyulni vágyók. Ez olyan frusztrációt okoz, amit végül egymáson vezetünk le. Céloztam arra is a könyvben, hogy mit jelent egy ügyelet. Milyen, amikor egy orvos megszakítás nélkül tizenkét, tizenhat, vagy huszonnégy órát dolgozik, leggyakrabban reggel nyolctól másnap reggel nyolcig, ami embertelen fizikai és mentális terhelés. Ezt nem értik a laikusok, ezért szerettem volna hogy érezzék az olvasók, milyen az éjszakai munka. A nővéreken is óriási terhelés van, amit egyébként akár jobban is kifejthettem volna, de nem volt olyan jelenet, amibe egyértelműen bele tudtam volna illeszteni. Szerettem volna megmutatni azt is, hogy milyen nehéz volt a járvány idején helytállni, mert mi is pont olyan információhiánytól szenvedtünk, mint a laikusok. A történetem az első hullám idején játszódik, amikor az orvosok, mi magunk is, dr. Google-ből néztük, hogy mit kell csinálni. 

Olyan helyzettel álltunk szembe, amivel még nem találkoztunk. Egy háborús helyzethez hasonló felfokozott állapotban voltunk mi, a bentiek.

A könyvben így választottam szét, hogy az orvosok a bentiek, mindenki más pedig a kintiek. Az eleje még békés volt, a nagy tombolás a második hullámban történt, amikor a bizalomvesztés a tetőfokára hágott. A való életben az oltóanyagot nyolc hónap alatt dolgozták ki a tudósok, és ahelyett, hogy sírva ünnepeltük volna, hogy milyen csodálatos a tudomány, ezer helyről nekiugrottak és bombázták, pedig tudjuk, hogy életek millióit mentette meg a védőoltás. 

Ennek kapcsán kaptál valamilyen visszajelzést?

Igen és nagyon jó érzés, de azért mégiscsak a szerelem az univerzális, arra reflektálnak a legtöbben. Volt olyan barátnőm, aki itt volt nálam, és feldúltan mászkált a házban, hogy az Iván hogyan viselkedhetett úgy, ahogy. Megérintette az embereket a történet, és a kórház csak egy keret. Szerettem volna “sima” kórházi történetet írni, de nonszensz lett volna, ha kimarad a Covid, hiszen a járvány idején írtam. Sokan mondták, hogy az emberek nem akarnak majd a vírusról olvasni, ezért igyekeztem, hogy a kórházas részek ne legyenek túl hosszúak, “csak” izgalmasak. Ha belegondolunk, a háborús regényekből is a szerelmi szálra szoktunk emlékezni. A Covid egy olyan miliő volt, amiben megváltoztak a kapcsolatok.Ez pont jó volt arra, hogy ebben a felfokozott helyzetben több dolog is megváltozhasson a karaktereim életében. 

Az esetszámok mögött a betegek, nővérek és orvosok küzdelme rejlik
Az esetszámok mögött a betegek, nővérek és orvosok küzdelme rejlik

Ahogy Európában, Magyarországon is hétről hétre egyre nő a covid-fertőzöttek száma. A kórházi dolgozók covid-naplói azt mutatják meg, hogy a statisztikák mögött mindig emberi küzdelmek és történetek állnak. Könyvek hírek mellé. 

Tovább olvasok

Nagyon friss élményünk van még a Covidról, ami miatt könnyen lehet kapcsolódni a történethez. Később is aktuális lesz a regény?

Szerintem a szerelmi szál és a családi kapcsolatok - a szülők és a nagymama -, de a barátságról szóló történetek mindig aktuálisak. A nagymama például nagyon szerethető karakter, élveztem róla írni, mert nagyon jól jött elő ez az idős hölgy a történetben. Aztán ott vannak Anna szülei, akiknek a házassága elég furán alakul, de kaptam olyan visszajelzést, hogy jó volt belátni az orvosi kulisszák mögé.

A járvány igazából egy olyan környezetet teremtett, amiben fejlődni tudtak a karaktereim. Aztán később megtudtam, hogy ezt hívják fejlődésregénynek.

Ez a történet lehet akár Covid-regény, szerelmes regény és ahogy mondod fejlődésregény is. 

Ne legyen Covid-regény! Inkább fejlődésregény. 

A regényt olvasva két nézőpontból ismerhetjük meg Annát. Munka közben a kórházban látjuk és E/3 személyben mesél róla az elbeszélő, de a magánéletét ő maga mondja el. Mi, olvasók a kórházi jeleneteket távolabbinak érezzük, és nem engedjük belevonni magunkat, ahogy az orvosnak is objektívnek kell lennie a beteggel szemben. Ezzel a tudatos távolságtartásra erősítettél rá?

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogyan írjam és nagyon jó volt azzal játszani, hogy hol így, hol úgy látjuk Annát. Aztán egy adott pillanatban már tudatos lett. A magánéleti szál teljes mértékben fikció. Nagyon érdekes volt belehelyezkedni a főszereplő személyébe, akkor mindent egy fiatal nő szemüvegén keresztül láttam, kicsit úgy éreztem magam, mint egy színész. Amikor írtam, nem volt szabad beszélni arról, hogy mi történik a kórházon belül,

mi dolgozók is le voltunk tiltva róla, hogy nyilatkozzunk és a nagyközönség elé tárjuk, hogy mi történik,

ezért igyekeztem, hogy kizárólag olyat írjak a kórházas részekbe, amik az újságban megjelentek és nagyvonalakban tudnak róla az emberek, én pedig tudom részleteiben. Ezeket a részeket azért sem E/1-ben írtam, mert így elkerültem azt, hogy arról írjak, ami velem történt a kórház falain belül. Így tudtam úgy írni, hogy kívülről, távolról milyen lehet ez a közeg. Nem akartam magam beletolni, de főleg azt nem akartam, hogy belekeveredjenek olyan karakterek, akikben néhányan magukra ismerhettek volna a kórházból. 

Gondolom első kötetes szerzőként számtalan kérdés merült fel írás közben. Volt akinek megmutattál részleteket a regényből, vagy akinek a véleményét kikérted?

Igen, jártam író csoportba, tehát ezt végigkövette Péterfy Gergely és a csoporttársaim, akik mindig véleményezték a szövegeket. Mielőtt a kiadóhoz került volna, Péterfy-Novák Éva előszerkesztette, illetve végigolvasták Gergellyel. Sok fejezet önállóan született, ezért azzal is játszottam, hogy mi miután következzen. 

A könyvbemutatón a Kalligram igazgatója, Mészáros Sándor azt mondta a regényről, hogy nagyon jól bántál az arányokkal.

Igen, ő az ütemezésre célzott, és hogy egy-egy téma milyen hosszú legyen. Ma rengeteget olvasunk az interneten, ezért nagyon nehéz fenntartani a figyelmet, ha hosszú leírás, vagy magyarázat van egy kötetben. Ha nem is tudatosan, de alkalmazkodunk ehhez az új élethez, és próbáltam nem túlhúzni a jeleneteket, hanem pörgőssé tenni. Mivel novellákkal kezdtem, sok fejezet lezárással végződik, vagy éppen, hogy egy újabb problémát vet fel. Mészáros Sándor szerintem erre az ütemetésre utalt.

Mi foglalkoztat most a regény megjelenése után? 

Mindenképp szeretnék új történetet írni, a fejemben már meg is van a sztori, de közben találtam egy nagyon izgalmas dolgot, amíg egy kicsit pihentetem a regényírást. Novellákat továbbra is írok, és szeretnék az egészségügyi vonalon maradni.

Találtam egy érdekes témát, ami rendkívül felcsigázott, méghozzá azt, hogy írók betegségeiről kutassak.

A nyugati szakirodalom óriási bánya, ahonnan ezeket felszínre lehet hozni. Vannak kimondottan tudományos cikkek orvosi folyóiratokban arról, hogy ki milyen betegségben szenvedett, és itt nem a szenzáción, hanem az ismeretterjesztésen van a hangsúly. Írtam már Hemingwayről, Orwellről, és számomra ebben az az érdekes, hogy ezeken a szövegeken keresztül enyhíthessek a laikusok bizalomvesztésén és olvassanak arról, hogy milyen óriási fejlőddésen ment át az orvostudomány. Hemingwaynek például olyan betegsége volt, amit rendszeres vérlebocsájtásokkal kellett volna kezelni. Ha akkor felismerik a betegségét, nem lett volna ennyi szervi baja. De ott van Orwell, aki egy olyan kórképben halt meg, amit ma a nyugati világ leküzdött, ez ugye a tuberkulózis. Vagy ott vannak a járványos betegségek, mint a kolera, amelyeket régen leküzdöttük, és szeretnék írni Boris Vianról, aki reumás lázban szenvedett, ami ma már talán nem is fordulhat elő, ugyan tanultam ezekről az egyetemen, de soha nem találkoztam velük. Louisa May Alcott regényében, a Kisasszonyokban az egyik testvér skarlátban halt meg, ez a mandulagyulladásnak egy formája, ma már senki nem hal meg benne és késői szövődményeivel sem találkozunk

Azt gondolom, ha valakit érdekel az irodalom és az orvostudomány, akkor azt láthatjuk, hogy számtalan betegség van, amiket leküzdöttünk és mára nem léteznek, és még sokkal több van, amik ugyan velünk vannak, de gyógyíthatók vagy megszelidíthetők, de a laikusok mégis támadják az orvoslást. Nem hisznek a terápiákban, oltásokban, talán ezeken keresztül tudnám enyhíteni a bizalomvesztést. Van egy olyan magyar szokás, ha betegek vagyunk, akkor azt babonás félelemmel titkoljuk, a sajtó is szemérmesen titkolja a celebek betegségeinek a diagnózisát, bár az is az életünk része. Pedig. ha egy ismert személy kiáll és felvállalja a betegségét, akkor azzal felhívja a figyelmet arra a kórképre, aminek következtében sokan el fognak menni szűrővizsgálatokra. Ha egy ismert embert például szívbetegséggel vagy akár daganattal kezelnek és ezt nyíltan vállalja, a laikusok azt láthatják, hogy már hosszú évek óta éve együtt él ezzel a betegséggel, akkor nagyobb lesz a bizalom az orvostudományban. Szeretnék picit rendet tenni és ezekről írni. 

Kapcsolódó cikkek
...
Beleolvasó

Mit látunk, ha betekintünk az orvosi kulisszák mögé covid idején?

Havas Juli regénye megmutatja, hogyan lesz egy antiszociális, zűrös kamaszlányból nővér, majd orvos. Olvass bele!

...
Hírek

Hogyan írjuk a Covidot?

Ha hónapok óta gyötör a címben megfogalmazott kérdés, akkor véget értek szenvedéseid - a Nyelvtudományi Intézet nyelvi tanácsadó szolgálata segít.

...
Hírek

Az esetszámok mögött a betegek, nővérek és orvosok küzdelme rejlik

Ahogy Európában, Magyarországon is hétről hétre egyre nő a covid-fertőzöttek száma. A kórházi dolgozók covid-naplói azt mutatják meg, hogy a statisztikák mögött mindig emberi küzdelmek és történetek állnak. Könyvek hírek mellé. 

...
Kritika

Márquez épp olyan mitikusan lépett ki az életből, ahogyan írt

Rodrigo García rendező és forgatókönyvíró megejtően személyes és letisztult memoárban mesél szülei haláláról, elengedésről, gyászról és szeretetről. A Búcsú Gabótól és Mercedestől szembenézés a Nobel-díjas apa, Gabriel García Márquez örökségével, és bepillantást enged abba is, kik voltak ők családként. Ez a hét könyve.

Szerzőink

...
Ruff Orsolya

A Rushdie elleni támadás messze túlmutat Rushdie-n

...
Forgách Kinga

Szendrey Júlia prózájának van egy vadromantikus oldala [N/ők is írtak]

...
Apró Annamária

Jane Goodall a remény könyvében fejti ki, szerinte miért megmenthető a bolygónk

A hét könyve
Kritika
Márquez épp olyan mitikusan lépett ki az életből, ahogyan írt
...
Nagy

A Rushdie elleni támadás messze túlmutat Rushdie-n

Salman Rushdie-t pénteken támadták meg a New York állambeli Chautauqua Intézetben. Már a színpadon volt, és épp a szólásszabadságról beszélt volna egy száműzetésben élő művészeknek szervezett rendezvényen. A Booker-díjas író elleni támadás az egész irodalmi életet sokkolta.

Hírek
...
Gyerekirodalom

10+1 könyv, ami segít átvészelni az iskolakezdést

...
Zöld

A fenntartható fesztiválozás a konyhádban kezdődik

...
Hírek

A Rushdie elleni támadás után első lett A sátáni versek az Amazonon

...
Hírek

Komikusból hadvezér, Chaplinből Churchill – újabb Zelenszkij biográfia jelent meg

...
Hírek

Az iráni kormány szerint Rushdie magának köszönheti, ami vele történt

...
Hírek

Rushdie megtámadása után Rowlingot is halálosan megfenyegették

...
Hírek

Rangos kiadvány tárgyalja Kondor Vilmos krimijeit

...
Szórakozás

A lázadásról és a zsenialitásról mesél az Emily Brontë életét bemutató új film

...
Hírek

Varázslatos kiadvány lesz Alan Rickman naplója!

...
Hírek

89 éves korában elhunyt Jean-Jacques Sempé, a Kis Nicolas illusztrátora

...
Promóció

Így válasszuk ki az online kaszinót

...
Promóció

Friss mai állások – a böngészés szabadsága

...

Szendrey Júlia prózájának van egy vadromantikus oldala [N/ők is írtak]

...

Ránki Sára bűnügyi nyelvész: Klemperer leírta, hogyan erőszakolja meg a hatalom a nyelvet

...

Bódis Kriszta: Számomra úgy van értelme az életnek, ha változást hozok

...

Számoljuk fel az emberközpontúságunkat! [Ms. Columbo Olvas]