Dragomán, Esterházy és Kosztolányi: ezt nézzük a színházban februárban

A januári monodrámák után most februárra is ajánlunk néhány figyelemre méltó színházi előadást: Esterházytól Dragománon át Molnár Ferencig lesz itt mindenféle, ráadásul vidéki színházak feldolgozásában. 

Rezek Bori | 2021. február 04. |

Kosztolányi Dezső: Édes Anna (rendező: Rusznyák Gábor)

-

Fotó: Éder Vera

Hol? Miskolci Nemzeti Színház

Mikor? 2021. február 6. 19:00

Ár? 2000 Ft

A vidékről a nagyvárosba kerülés nehézségei, a munkahelyi vagy családon belüli elnyomás, az ember ember általi kizsákmányolása és a kiszolgáltatottság minden korban érvényes és sosem kellőképp kibeszélt témák. Ezeket gyakran érintik színházi előadások is, akár aktualitásokkal tűzdelt, akár örökérvényű tanulságokra épül a rendezői koncepció. Talán ezért is lehet az, hogy Kosztolányi leghíresebb regényei közül leggyakrabban az Édes Annát mutatják be vidéki és pesti színházak, (az Örkény Színház Stúdiójában Szenteczki Zita rendezésében Zsigmond Emőkét láthatjuk Annaként) amellett, hogy egy kifejezetten jól adaptálható mű, tele remek szerepekkel és fordulatokkal. Mészöly Anna érzékeny, drámai játéka és az előadás költői világa miatt ismét újragondolhatjuk, hogy pontosan mi miatt lehet képes a galamblelkű Anna a mű végi kettős gyilkosságra.

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (rendező: Mohácsi János)

-

Fotó: Miskolci Nemzeti Színház

Hol? Miskolci Nemzeti Színház

Mikor? 2021. február 11. 19:00

Ár? 2000 Ft

Molnár Ferenc drámája a „jól megcsinált színdarabok” közé tartozik, aminek fő jellemzői, hogy pontos dramaturgiai szabályok szerint épülnek fel, a rutinszerű, jól kiszámított fordulataikkal pedig gyakran tömegsikert aratnak. Ezek a művek általában könnyed, szórakoztató vígjátékok, melodrámák, társalgási színművek. A Mohácsi testvérek látszólag megőrizték ezeket a sajátos jegyeket, de a szereplők viszonyainak bemutatásában és a darab hazugságainak rétegeiben mélyebbre mentek a megszokott szalondráma stílushoz képest, így talán a happy end sem annyira megnyugtató Mohácsi István rendezésében.

Hadar Galron: Mikve (rendező: Guelmino Sándor)

-

Fotó: Jászai Mari Színház

Hol? Jászai Mari Színház, Tatabánya

Mikor? 2021. február 19-21.

Ár? 2900 Ft (Jegyvásárlás a jövő héttől lehetséges a színház oldalán.)

A Mikve szereplői vallásos zsidó nők, akik minden hónapban, a vérzésük után meg kell, hogy merítkezzenek egy rituális szertartás keretében a szent vízben, hogy visszatérhessenek férjeikhez és házassági kötelességeikhez. A történet végig a fürdőben játszódik, ahová a nők a testi tisztulásért érkeznek, de lelki értelemben is lemeztelenednek egymás előtt. Az előadás azt a kérdéskört járja körül, hogy mennyire rúghatjuk fel saját ősi, társadalmi, vagy vallási szabályainkat, ha azt érezzük, hogy túl sok kárt tehetnek az egyénben és mennyire vagyunk képesek szolidaritást vállalni egymásért, ha az kockázattal jár? Bár a szereplők és az alkotók egytől-egyig nők, a rendező férfi perspektívája csak még izgalmasabbá teszi az előadás narratíváját.

Jaroslav Hašek - Spiró György: Švejk (rendező: Tapasztó Ernő)

-

Fotó: Prokl Violetta

Hol? Jászai Mari Színház, Tatabánya

Mikor? 2021. február 26-28.

Ár? 2900 Ft (Jegyvásárlás a jövő héttől lehetséges a színház oldalán.)

A cseh humorista és író ikonikus figuráját, Švejket mindenki a szívébe zárja az első találkozás során, hiszen ez a pocakos, holdvilágképű, derék kiskatona rendkívüli groteszk humorral szembesít minket a háborúk abszurditásával. A tatabányai előadásban Crespo Rodrigo, a színház igazgatója játsza Švejket, a fehér arcú bohócot, az előadás miliője pedig egy zenés karnevált idéző, a szó legjobb értelmében vett káosz, amiben megjelennek a cirkusz, a némafilmek és a vásári mutatványok elemei. Ebben a kavalkádban könnyen elveszhetne a kisember, akire nem mindig figyelünk oda eléggé, de a Spiró György által gondosan rendezett švejki anekdotákon keresztül végig izgalomban tart minket az egyszerű kisember bölcsessége.

Dragomán György: Kalucsni (rendező: Szikszai Rémusz)

-

Fotó: Juhász Éva

Hol? Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza

Mikor? bármikor megnézhető

Ár? 1990 Ft

Dragomán György második drámája a nyolcvanas évek végén játszódik Romániában, ahol egy értelmiségi család súlyos döntésekre kényszerül annak érdekében, hogy megszerezzék a kivándorló útlevelet. A mindenkori diktatúrák eszközeiről, hazugságairól és a tönkretett emberi életekről szóló történetet Szikszai Rémusz vitte színpadra, aki először dolgozott a Móricz Zsigmond Színházban. A rendező maga is erdélyi származású, így sokat tud a romániai kommunizmusról, ő viszont leginkább arra keresi a válaszokat, hogy mennyire ivódtak belénk a kor mintái és hogy vajon ezeket adjuk-e tovább a következő generációknak is?

Esterházy Péter: Mercedes Benz (rendező: Szikora János)

-

Fotó: Kiss László

Hol? Vörösmarty Színház, Székesfehérvár

Mikor? bármikor megnézhető

Ár? 1990 Ft

Esterházy Péter utolsó darabját először Pozsonyban mutatták be, majd 2019-ben Székesfehérváron volt a magyarországi ősbemutató. A darab keretét Az ember tragédiájának parafrázisa adja, ahol a fogadás tétje az lesz, hogy vajon elbuknak-e a legendás Esterházyak? A 17. századig megyünk vissza az időben, hogy megismerjük a család történetét, de az előadás legizgalmasabb szála mégiscsak abban az „elcseszett” 20. században történik, ahol beleláthatunk az író és az ügynökmúlttal rendelkező édesapja kapcsolatába, akiket Andrássy Máté és Tűzkő Sándor alakítanak. Ehhez az utazáshoz pedig kapunk még egy kis Janis Joplint is.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Margó Extra: Thuróczy Szabolcs már színházi emberként csúszott rá az olvasásra

Irodalmi szempontból mennyire lehetnének érdekesek Thuróczy Szabolcs és Bödőcs Tibor sms-váltásai, melyik jelenet ragadta meg a színészt a Javított kiadásból és kiről írna szívesen életrajzi könyvet? Margó Extra.

...
Hírek

Felolvasószínházban elevenedik meg Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezése

Csákányi Eszter és Trill Zsolt előadásában elevenedik meg Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése.

...
Kritika

Péterfy Bori túlélőként meséli el, mennyi titkot és abúzust rejt el négy fal

Péterfy-Novák Éva 2019-ben megjelent regényéből, az Apád előtt ne vetkőzzből Tasnádi István rendezett színdarabot: a négy fal nem egy biztonságos teret, hanem a titkok, az elnyomások, a visszaélések és az abúzus világát hozzák létre. 

...
Nagy

Jón Kalman Stefánsson: A költészetre nincsenek hatással az idő törvényei

Költészet, halál, édesanyja korai elvesztése – és kutyák. Interjú Jón Kalman Stefánssonnal.

Szerzőink

...
Borbély Zsuzsa

A bolti sorozatgyilkosságoktól a Fenyő-gyilkosságig Doszpot Péterrel

...
Tasi Annabella

A Száz év magány sorozatot akár Márquez is készíthette volna 

...
Könyves Magazin

Visky András: A gyermekeink tartottak életben bennünket (Podcast)

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Olvass!
...
Beleolvasó

Ezen az évfolyamtalálkozón minden titokra fény derül – Olvass bele Karen Swan bekuckózós karácsonyi regényébe!

Részlet a Karácsony gyertyafénynél című regényből.

...
Beleolvasó

Aranka legyen egy szerethető, megszánható Jutka néni – Gerőcs Péter esszéje a történetírásról

Hogyan legyen együttérző a szereplőivel, és maradjon következetes az olvasóval? Részlet Gerőcs Péter esszékötetéből.

...
Beleolvasó

„Nincs párkapcsolatom, és nem is akarok addig, amíg anyu él” – Olvass bele Bibók Bea Ellopott felnőttkor című kötetébe!

Bibók Bea újabb gondolatébresztő könyvvel jelentkezett.