„Vállára rakódván az évek súlya, a költő egyre fiatalabb lett. Ami másnak nyűg, kaloda, az neki, a lobogó hajú beatniknek mosolyos próba. Az évtizedekig tartó menetelésben olyan tisztásra ért, ahol az öreg-fiatalság rang. Hihetnénk,
a csavargó, az anyanyelvén kívül még számtalan nyelvnek s legkivált a poézisnek tudós szerelmese hazaért,
hogy „mennyei poggyászát”, a nyelvvel megteremthető kincseket ott oszthassa szét, ahol korábban oly sokat kapott; s hogy ez a hazatelepedés egyben megpihenés is, az érzékeny orgona („Berzsenyivel zeng a mellkasom”) sípjainak további zenét ígérő szüneteltetése. Ám Faludy nem volna az, aki, ha vagabund jókedvét és gyilkos, sokszor hatalmasságokat is megmaró ítélkezését csak egy minutumra is feledné. Nem megpihenni jött haza, hanem teremteni. Érezni, élvezni a levegőt, az élethez nélkülözhetetlent, emlékezni a társakra, a rég meghalt barátokra: írókra, politikusokra, akik közül sokan - voltak, akik halálukig — az emigránssorsot szenvedték, de nem adták föl „státusukat”, hiszen nincsen nagyobb érték, mint a szabadság - ez Faludy György teremtő emlék-vigyázása. Ákarva-akaratlan, még idegen könyvet lapozó kézmozdulatával is, történelmet ír.”
Szakolczay Lajos – Faludy György nyolcvanéves, Kortárs, 1990 július-december
„Szürke oroszlánsörénnyel koronázott fejének látványa, rekedtes, kissé mégis éneklő hanghordozása és az így megszólaló történetek, melyek mindig mulatságosak, lebilincselők és drámaiak voltak - noha az elbeszélésekben szereplő eseményekre a kortársak, szemtanúk általában másképp emlékeztek -, illetve egészében az így felépített alak és az általa alakított szerep az elmúlt másfél évtizedben a magyar kultúra, költészet meghatározó jelenségévé lett.”
Bodor Béla: Faludy György 1910-2006, Holmi, 2006
„Lehetne nyolcvan, száz vagy szásztíz, mindegy. Örökifjú és klasszikus. Örökifjú, mert generációknak az ő Villon-átköltése jelentette a fiatalságot. Örökifjú, mert generációknak ő mutatta meg a pokolban való helytállás lehetőségét és modelljét. Örökifjú, mert időt mérő-mutató teste kamaszosan nyitott szellemnek ad otthont. (…)
A költő mostmár- ha szimplán összeadjuk az éveket - itthon és száműzetésben ugyanannyit élt.
„Hovatovább itthonülő leszek” - fogalmazott egy interjúban. Hazaérkezése diadalmenet volt Budapest díszpolgára lett, országgyűlési képviselőjelölt, filmek készültek róla, fotóalbumok, újabb versei és fordításgyűjteményei évről évre a könyvheti sikerlisták élén állnak. Ha egy hosszú, kunkori sort látunk a Vörösmarty téren júniusban, a könyvhét napjain, a sor elején egy szürke-fehér hajú, barnára sült idős embert találunk, aki csillogó szemekkel, fáradhatatlanul dedikál. Díjai és kitüntetései nyilván örömet okoztak neki. Lehetőséget az igazságtételre, kompenzádóra. De kitüntetés, szobor, film és album nélkül is ő egyszerűen Faludy György, a költő.”
Bálint Éva, Magyar Szó, 2000. szeptember
„Faludy György gazdag személyisége, kalandos életútja, meg a hazai közvélemény előtt sokáig rejtegetett életműve erős kísértésbe viszi napjainkban a heccembereket. Kihasználva az általános érdeklődést, a különösről szólnak, dalolnak, kérdeznek Faludy György hazatalálása alkalmából a lényeges helyett. És mi a lényeges? Az, amit senki más nem tud elmondani és elhitetni növelünk, meg az utánunk következőkkel, csak ez a sokféle színből, indulatból és tapasztalatból gyúrt ember: „a recski egyetem” tudása. Az ésszerűtlenségek, törvénytelenségek és embertelenségek embert formáló ereje.”
Lőcsei Gabriella, Magyar Nemzet, 1988. október
„Iróniája egyik legkeményebb valutája.
Akármit mesél el regénynél izgalmasabb életéből, iróniával fűszerezi.
Költőnél, lírikusnál ritka holló, aki nem emeli galaktikus szintre önmagát, s ha bajagondja van, nem univerzálisnak érzi. Faludy úgy lett nagy lírikussá, hogy mindent eltanult a klasszikus elődöktől, kivéve ezt az egyetlen tulajdonságot, s ezzel a „negatívummal" ad valami újat, valami mást a modem költészet palettájára, önszánás helyett azonban süt belőle az emberiség iránti szánalom és segíteni akarás. Nem a Karitász jótékonyságával, sokkal inkább mózesi dühvel. Odavágni a kőtáblát az értetlenek fejéhez, ha hiába próbálta verssorokkal inteni őket. Erasmus tisztánlátása keveredik Sámson indulatával Faludyban, a költőben és Sokratesz derűje egy érettségi előtt álló diák türelmetlenségével az emberben.”
Zalán Magda: Ének a betonból – Faludy György, Új Látóhatár 1977
„Utolsó ötven éve olyan valószínűtlen kaland, amilyent hollywoodi fantáziafilmek írója sem igen mert volna kitalálni, öt kontinenst keresztül-kasul szelő életpályájának csak törtrészét volt képes belesűríteni önéletrajzába, a magyarul írt, de könyvalakban eddig csak angolul, németül, franciául és dánul megjelent: My Happy Days In Hell közel ezer oldalába.”
Zalán Magda: Szent, hamis útlevéllel, Új Látóhatár, 1985
„Az egyetemes magyar költészet alighanem legismeretlenebb ismerőse Faludy György. Könyve itthon három és fél évtized előtt jelent meg, mégis, még a fiatalokban is, Villon- átköltései révén varázsosan cseng a neve. Kéziratban terjedő verseinek legendája van, melyet még csak erősít a kalandos életút. Átváltozásai - vándorlásai országból országba, helyről helyre-maguk is költőiek; a döntést legelsőbben az etika parancsa irányitja. Könyörtelen, önmagát sem kímélő szenvedéllyel, dühösen és életigenlő akarattal választja ki az új és új terepet, tagadja meg az egyik, szereti meg a másik hazát.
Örökösen félúton van, és mégsem hontalan.
Ha a magyar nyelvet is hazának vesszük - miért ne vennénk annak?
tán egyik legbiztosabb lakója. Párizsból - a dátum is fontos! - 1940 májusában vallomást küld: Óda a magyar nyelvhez.
Magyar nyelv! Vándorútakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom,
míg bírom és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász."
Szakolczay Lajos: Faludy György látomásai, Mozgó világ, 1982. július-december
A cikk az ADT szolgáltatás segítségével jött létre.
