Faludy szélsőségesen művelt volt, és zsigerileg hippi

Rostás Eni | 2017. március 28. |

Hagyja kibontakozni a tanítványt, nem tipor két lábbal az érzékenységébe, és beengedi az ajtón, amikor becsönget hozzá. Állandó figyelmet biztosít, de az sem baj, ha már halott, mert úgy biztos nem munkál benne sértő szándék. A Sorvezetőben ezúttal arra voltunk kíváncsiak, milyen egy jó mentor. (Tóth Krisztina válaszát ITT olvashatjátok, felkészül: Péterfy Gergely - a szerk.)

Lanczkor Gábor

lanczkorgabor.jpgTizenhét éves voltam, amikor akkori barátnőmmel, egy tizenöt éves lánnyal (aki azóta sikeres képzőművészeti pályát futott be), becsöngettünk Faludy György budapesti lakására. Vonatunk Szombathelyről futott be a Keleti pályaudvarra. Egy Baross utcai kölcsönlakásban vertünk tanyát. Annyit tudtunk a versekből és valami képes magazinból, hogy Faludy ablakai a Jászai Mari térre nyílnak; végignéztük a tér környékén az összes kaputelefont, végül aztán mégis egy járókelő igazított útba. Úgy surrantunk be a nyitva felejtett kapun. Elcsépelt, de általános igazság, hogy az erős személyiség elhunytával a mű is egészében fakulni kezd; mindenestre Faludy akkoriban, az ezredforduló előtt sztárnak számított a magyar irodalomban. Az első látogatás után is vissza-visszajártam a Szent István körúti címre, többnyire már egyedül. A testet öltött ideál, amit abban a nagypolgári kölcsönlakásban találtam, valamelyest ma is meglep: az ősz mester, aki szélsőségesen művelt, és zsigerileg hippi. Ezt persze ő így soha nem mondta volna magáról.

Könyves magazin 2017/1.

Libri-Bookline, 2017, 72 oldal, 490 HUF vagy 5 pont + 199 HUF

 

Eric Johnson nyitott ajtót. Úgy döntött, hogy beenged engem meg a barátnőmet. A sok félreértés, ami erről a két férfiról, a három évtizedes kapcsolatukról magyar nyelven olvasható, legalábbis zavarba ejtő. Másként az, mint a nyájas olvasó gondolná. Amennyire én megítélhettem, soha nem volt köztük szexuális kapcsolat. És a göndörfürtű fiatal költő elcsábításával sem próbálkoztak meg soha. Az intellektuális bókokat, a világirodalom folyosószövevényének kísérteties megvillantásait ne vegyük annak. Eric latinul írt verseket. Faludy soha nem volt se liberális, se kommunista (bár 1947-ben ott volt Prohászka szobrának ledöntésénél, amiről nekem soha nem tett említést, pedig biztos lelkesedtem volna érte), hanem humanista volt, mondta egyszer a jelenlétemben valaki nagy hangon egy nagyobb asztaltársaságban. Jól ismerte a költőt. Nem szóltam semmit. Elraktam emlékbe ezt a mondatot.

A válasz eredetileg a Könyves magazin 2017/1. számában jelent meg.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.