Nyitott ház – Emlékek és víziók Esterházy Péter otthonában címmel várta az érdeklődőket az egykori családi házban szervezett esemény. A rómaifürdői épületben helyet kapott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Középülettervezési Tanszékének hallgatói által készített kiállítás, számos korábban nem publikált videóinterjút nézhettünk meg Esterházy barátaival és családtagjaival, a megnyitón pedig Vámos Miklós és Esterházy Marcell mondott beszédet.
Ott voltunk a nyílt napon, sokat megtudtunk az épület múltjáról, jövőjéről, és volt, hogy az épület jelentőségétől szavak nélkül maradtunk.
Egy felejthetetlen lehetőség
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer Esterházy Péter dolgozószobájában fogok állni. A kezdés meghirdetett időpontjánál fél órával korábban érkeztem, még csak pár technikus, résztvevő és diák lézengett a nyitott házban.
Nem találjuk a szavakat” – talán ezzel az EP-től kölcsönzött mondattal lehetne a legjobban leírni, hogy mit is éreztem akkor.
Rövid kérdezősködés után hamar összefutottam a két kurátorral és egyetemi oktatójukkal, akik bevezettek a részletekbe.
A szerző fotói
De előtte egy kis előzmény: a ház 2024-ben felkerült egy ingatlanokkal foglalkozó portálra, mivel a család meg akart válni tőle. Ekkor jött Vámos Miklós és Dragomán György: kezdeményezték, hogy az önkormányzat vegye meg a telket, ők pedig David Kehlmann német íróval együtt létrehoztak egy alapítványt, hogy új célt adjanak a háznak. Az épület sok felújításra szorul, ami sok pénzt és munkát igényel, de közösségi támogatással mindez sikerülhet – többek között a nyílt nap is ennek volt a része.
Kronavetter Pétertől, a BME Középülettervezési Tanszékének tanszékvezető-helyettesétől megtudtam, hogy ők a kiállítással szerettek volna valamilyen szinten segítséget nyújtani a háznak. Ez egy egészen gyors és könnyed folyamat volt: az egyetemen kiírtak egy pályázatot, amiben semmilyen megkötést nem szabtak a diákoknak, és egyik napról a másikra már 45 diák jelentkezésével számolhattak. Ebből aztán több építészeti terv és képzőművészeti alkotás is készült.
Kronavetter úgy fogalmazott:
A kiállítás legfontosabb résztvevője a ház. Ezekben a falakban van valami, amit egy ilyen rendezvényen közkinccsé lehet tenni.
A ház hosszú távú sorsát ilyen nyitott programsorozatokon keresztül képzeljük el, mert ebben van a kulcs, hogy az emlékezés egy aktív folyamat legyen.”
Polyák Júlia és Brőhle Borbála Júlia építészmérnök hallgatók és a kiállítási kurátorai azt mesélték, nagyon örülnek annak, hogy a fiatal hangok megtölthetik a házat, és sok új, egymástól eltérő tervben képzelhetik újra az író egykori otthonát.
Nyitott ház, megtöltött terek
Talán a legmeglepőbb, hogy jelenleg az egész ház üres, minden bútor és tárgy éppen hagyatékfeldolgozáson van az Evangélikus Országos Gyűjteményben és a Berlini Művészeti Akadémián. Ennek ellenére egy percig sem érződött üresnek egyetlen szobája sem. Az alsó emeleten négy szobát nyitottak meg a látogatók előtt.
Az egykori étkezőben a hallgatók makettjeit lehetett megtekinteni, amiben egy-egy részletét képzelték el a háznak, ehhez kapcsolódóan a nappaliban a tervekről készült prezentációkat lehetett látni, szintén a hallgatók elképzeléseiről.
A ház másik oldalán, a kisszobában és a konyhában egy-egy tévét helyeztek el, amiben a családtagokkal és közeli barátokkal készített interjúkat játszották le.
Így látható és hallható volt Esterházy Gitta, Esterházy Marcell, Esterházy György, Dés László és Nádler István is, amint a házról és az íróról mesélnek.
Ezzel kapcsolatban Polyák megosztotta, hogy ezek az interjúk fontosak voltak ahhoz, hogy egységben láthassuk a ház múltját, jelenét és jövőjét: „Nem volt konkrét feladatunk, hogy interjúkat készítsünk, de azt éreztük, hogy ha egyszer alkotóház lesz itt, akkor fontos összegyűjtenünk minden emléket, amit már Péter nem tud elmesélni, de a család és barátok igen.”
Az emelet sem maradt ki a kiállításból. Itt a hallgatók Esterházy Péter Ottlik-másolatát gondolták tovább és saját átiratokat, képzőművészeti alkotásokat készítettek. Különleges hangulatot varázsolt a kiállításnak, hogy a teret teljes egészében igyekeztek kihasználni, a képeket felülről lógatták be a szobába, így a szabadon körüljárható alkotások sokkal könnyebben léptek egymással párbeszédbe.
A földszinten kapott helyet a kiállítás talán legfontosabb része, az a 23 terv, amit a hallgatók a ház jövőjéről készítettek. Volt, aki az egész házat megálmodta, más egy-egy szobát gondolt újra vagy éppen csak egy különleges bútort képzelt el az alkotóházhoz.
Az egyik személyes kedvencem volt az, ami a ház minden falára könyvespolcot helyezne, ezzel egy méretes könyvtárrá alakítva az Emőd utcai otthont.
Konkrét megvalósítási tervet, kivitelezést nem találunk ezek között, ugyanis ez inkább egy közös gondolkodás akart lenni arról, mi is lehet a jövője Esterházy Péter egykori otthonának. Kronavetter Péter szerint a legfontosabb, hogy elindult egy olyan folyamat, ami megtölti élettel a házat: „Van 23 terv, de ami a legfontosabb az a 24., hiszen ez az egész kiállítást jelenti, amit ma itt megvalósítottunk a hallgatókkal és szervezőkkel.”
Ahol Esterházy írt
A ház kétségkívül legizgalmasabb része a dolgozószoba. Esterházy itt írta betűről betűre, mondatról mondatra a legnagyobb szövegeit, és még így, bútorok, könyvek és EP nélkül is valami olyan erő áradt belőle, amit nehéz meghatározni.
A fiatal kurátorok leleményességére vall, hogy ezt a szobát is kellően és méltósággal tudták kihasználni, a falon végig egykori képeket láthattunk a családról és a házról, a padlón végig elszórva papírra nyomtatott Esterházy-idézetek voltak, közben pedig egy régi rádióból a szerző hangját lehetett hallani, amint felolvas.
És itt derült ki számomra, hogy az a szoba, amiben állok, az az egykori háznak a terasza volt. Ezt mutatja egy régi kép is, amelyen a család látható. Az író valószínűleg tudatosan választotta ezt az előszobából nyíló teret, mivel csak később került beépítésre, így bizonyos értelemben egyszerre volt kint és bent, a múltban és a jelenben, miközben alkotott.
Szerettük volna, ha valamilyen formában ez a szoba emlékszobaként működne.
Archív képeket állítottunk ki, amelyek a szoba történetén keresztül Esterházy Péter életét is bemutatják. Ehhez Esterházy Marcelltől kaptunk egy hangoskönyvet, amiben Esterházy olvassa fel a Harmonia Caelestist, ezt lehet meghallgatni még” – mondta Prőhle.
De mi lesz a ház jövője?
Lezárult egy fejezet a ház életében, és most küszöbén vagyunk egy újnak”
– tudtuk még meg Polyák Júliától, viszont engem (és talán a sok látogatót, olvasót is) az érdekelt a legjobban, hogy mi várható mégis a ház jövőjét illetően. A megnyitón a kérdésemre részben választ is kaptam.
A köszöntőbeszédek sorát Vámos Miklós kezdte, aki az elmúlt közel egyéves időszak eseményeit idézte fel, a Dragománnal közös erőfeszítéseit a ház megmentéséért. Külön megköszönte az önkormányzatnak, hogy együttműködőek voltak, Dragománnak és Kehlmannak a gyorsaságot és a segítséget, illetve Szabó Leventének, a BME Középülettervezési tanszékvezetőjének az egyetem részvételét.
„Az én tervem az volt, hogy egy tessék-lássák tatarozás lesz, aztán jöjjön ide két író vagy műfordító, és legyen itt egy hónapig. Szereztem nekik reggelit, ebédet, vacsorát. Gondoltam, hogy majd így elleszünk. Ekkor jött egy nagyvállalat, aki szeretett volna segíteni a kivitelezésben – mondta Vámos, majd arra is kitért, hogy mi várható. –
Szeptemberre ez a ház elkészül”.
Az írót Esterházy Marcell követte a mikrofonnál, aki egy költőibb beszéddel emlékezett meg az édesapjáról és a gyerekkoráról. Felidézte a család múltját, és kifejezte reményét, hogy talán a ház képes lesz a kultúra egy fontos helyszínévé válni. Ennek pedig egyik legfontosabb része az autonómia és a közösség:
„Ennek az alkotóháznak a gyengesége az erőssége is. Nincs mögötte hatalom, nincs mögötte pénz, hanem összefogás van, rengeteg ember munkája. Ami most történik, az a legjobb dolog a ház történetében. Ideális terep, hogy valami új induljon el” – mondta Esterházy Marcell.
Fotó: Esterházy Marcell
Kiemelte, hogy a ház bármennyire is kötődik az édesapjához, most valami újnak kell elkezdődnie, ami túlmutat minden jelenlegi kérdésen. Megkötések nélküli, szabad térként látja a jövőben, ami lehetőséget ad bármilyen alkotó számára, hogy úgy fejezze ki magát, ami számárra kényelmes és előremutató:
Egyszerűnek hangzik, de ha megnézzük, merre tart a világ, egyből látjuk, hogy nem olyan kis dolog ez. Ez a mi felelősségünk és feladatunk.”
A megnyitó hátralévő részében Szabó Levente tanszékvezető osztotta meg gondolatait a megvalósított pályázatról. Közel 11 hallgatói párost díjaztak az elkészített terveikért, amit ott helyben át is adtak.
A ház pedig úgy állt, ahogyan sok év óta nem: tele volt élettel.
