Nem adják el Esterházy Péter otthonát, hanem megnyílik az írók előtt

Nem adják el Esterházy Péter otthonát, hanem megnyílik az írók előtt

Esterházy Péter Emőd utcai villája a jövőben egy alkotóháznak nyújt otthont, ami a tervek szerint hazai és külföldi írók előtt is nyitva áll majd. 

hhz | 2024. május 22. |

Rendkívüli bejelentést tett ma délelőtt Dragomán György, Esterházy Marcell és dr. Kiss László, III. kerületi polgármester: Esterházy Péter Emőd utcai otthon az önkormányzathoz kerül, és a továbbiakban alkotóházként fog működni. A ház fenntartásáráért egy alapítvány felel majd, amit Dragomán György és Vámos Miklós hozott létre erre a célra.

Megőrizni Esterházy örökségét

Az Emőd utcai villa kertjében állva dr. Kiss László felidézte a III. kerület és az Esterházy-család elmúlt négy évtizedének közös történetét, valamint az elmúlt évek erőfeszítéseit, hogy méltó emléket állítsanak Esterházy Péternek: a programokat, Esterházy-idézetes plakátokat, és a HÉV-megállót díszítő képet.

A polgármester ezt követően elmondta, hogy miután az Esterházy-család megkereste az önkormányzatot az alkotóház ötletével, közös gondolkodás vette kezdetét. Ennek eredményeként döntöttek úgy, hogy az önkormányzat megveszi a villát, amelyben a Dragomán és Vámos e célra létrehozott alapítványa alkotóházat tud majd nyitni.

-

 40 éves történet

Következő megszólalóként Esterházy Marcell elmesélte, hogy milyen régi vágyuk a ház alkotó térként való megőrzése. Azonban Dragomán és Vámos bátorságára volt szükség ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

„Negyven évig volt ez apám alkotótere, és a családunk otthona. Most az a célunk, hogy a házat nagyobb közösség szolgálatába állítsuk” – mondta.

Éppen ezért döntöttek úgy, hogy az Emőd utcában múzeum helyett alkotóházat nyitnak, megőrizve házat egy élő, alkotással teli térként. Az alkotóházba a tervek szerint magyar és külföldi írókat, valamint fordítókat, kutatókat is meghívnának.

„Aki járt erre akkoriban, tudja, milyen nagy élet volt itt.

És nem csak a sok testvérem miatt, vagy a kutyák miatt, hanem mert állandóan jártak ide apám barátai, kollégái. Írók, képzőművészek, zenészek… Ezt a sokszínűséget, ezt az élő, nyitott teret szeretnénk megőrizni.”

-

Egy regény volt ide eljutni

Dragomán György felidézte élete első felolvasását, ami a Brecht-villában történt. „Ültem a lépcsőn, és vártam, hogy rám kerüljön a sor, és közben azon gondolkoztam, milyen jó lenne, ha Magyarországon is léteznének ilyen házak” – mesélte.

Esterházy Péter halála után azonnal megszületett benne a kérdés, hogy mi lesz vajon az Emőd utcai ház jövője. Hosszas éveknek kellett eltelnie, hogy bármilyen döntés születhessen, most azonban úgy tűnik, megvalósul az álom.

„A regényíró türelmes ember. Hat évbe telt, amíg ide eljutottunk, ez pont egy regény”

 – mondta, majd hozzátette, reméli, hogy a jövőben a ház új írókat segít abban, hogy alkothassanak. Ha ez megvalósul, ha magyar és külföldi írók járnak majd ide, akkor idővel Esterházy Péter otthona az irodalom még szervesebb részévé válhat.

Dragomán köszönetet mondott Vámos Miklósnak és Daniel Kehlmannak, akikkel közösen dolgoztak az alkotóház ötletén. Zárásként hozzátette, most szükség van minden segítségre, hogy folytatódhasson az élet Esterházy Péter otthonában.

-

„A villa mára alkotóház”

Dragomán György először egy Facebook-posztban vetette fel nyilvánosan az alkotóház ötletét. Az Emőd utcai villa képét a következő sorok kíséretében osztotta meg:

„»sok-sok évig volt egy boldog nagycsalád otthona« áll ebben az irodalomtörténeti jelentőségű ingatlanhirdetésben. EP könyveiből eléggé ponotsan tudható, mennyire így volt ez.

Én csak életemben egyszer jártam ott, egy születésnapon, felejthetetlenül szép alkalom volt.

Az jut eszembe erről a hirdetésről, hogy amikor 2016-ban meghirdették Thomas Mann villáját Los Angelesben, abban se szerepelt semmilyen utalás arra, hogy kié is volt az a ház.

De aztán a teljes német kulturális és poltikai élet összefogott, és a villa mára alkotóház”.

Az utolsó két mondatban rejlő lehetőség azonnal megragadta az emberek fantáziáját. Visky András szűkszavúan ennyit írt: „Vegyük meg a Szépíróknak. Egy millával beszállok”, míg Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt külön posztban vetette fel, hogy az állam és a főváros közösen helyezze védettség alá a házat, „így óvva meg kulturális örökségünk egyik legfontosabb helyszínét”.

-

Finomság és ízléstelenség

Ahogy azt korábban megírtuk, a ház sorsa akkor keltette fel a nyilvánosság figyelmét, amikor Esterházy Marcell megosztotta a hirdetését. Ezzel vált ugyanis világossá, hogy az ingatlan.com oldalán található „fantasztikus hangulatú, ZÖLDELLŐ NÖVÉNYEKKEL TELI, 1188 m2-es SAROKTELKEN található” ház a „Római Strandfürdő szomszédságában” nem más, mint Esterházy Péter egykori otthona.

Az hirdetésről szóló cikkben Vass Norbert összeválogatta azokat a szövegrészeket is, ahol Esterházy maga írt a Emőd utcai villa bájairól. Ezek közül itt csak a Semmi művészetben található leírást idézném: „A ház finomságnak és ízléstelenségnek, vagy barátságosabban, színpadiasságnak alig követhető zagyva és megható elegye. Az egész ház semmilyen, a részek kioltják egymást, külön pedig hol ilyenek, hol olyanok, nevetségesek, gyöngédek, plumpok”.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Megmutatjuk Esterházy Péter eladó házát

Esterházy Péter örökösei megválnának a 65 éve a család birtokában lévő 3. kerületi villától a Facebookon megosztott hirdetés szerint.

...
Hírek

Vitézy Dávid: Esterházy Péter otthona helyén ne legyen társasház

A budapesti főpolgármesteri székért induló politikus azt szeretné, ha az állam és a főváros közösen helyezné védettség alá Esterházy Péter házát, „így óvva meg kulturális örökségünk egyik legfontosabb helyszínét”.

...
Gyerekirodalom

Kormos Istvánnak avatnak emléktáblát az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárnál

Ki ne ismerné Vackort az első béből? Kormos István a magyar gyermekirodalom meghatározó alakja, József Attila-díjas (1955, 1972) és Radnóti-díjas (1977) költő, műfordító.

Hírek
...
Hírek

Simon Márton: Ez a város egy elhagyott pornóforgatókönyv (videó!)

...
Hírek

Láng Zsolt Mészöly Miklós-díjat kap

...
Promóció

Könyvek, melyek segíthetnek kellő motivációt adni a testmozgáshoz

...
Hírek

„Rémes diák voltam" – árulta el Murakami a díszdoktorrá avatásán

...
Promóció

Hogyan válasszunk tökéletes mesekönyvet?

...
Hírek

Öngyilkos merénylők akarták megölni Ferenc pápát három éve 

Kiemeltek
...
Podcast

2024 legjobb könyvei! Kibeszélő!

Megjelent a Könyves Magazin 50-es listája, alaposan átbeszéljük, hallgassátok! 

...
Könyves Advent

Könyves társasjátékok ovisoknak

Kufliktól Babarókáig társasok a kedvenc könyveitek alapján!

...
Beleolvasó

„Kieszem bánatból az egész alpesi vidéket” - Olvass bele Jaroslav Hašek humoros útinaplójába!

A hét könyve
Kritika
Grecsó Krisztián családtörténetében háborúk dúlnak a szabadságért
...
Nagy

A Mozgókép 2024 legjobb könyve: a film akkor is forog, ha nácik diktálnak és táborokból hozzák a statisztákat

Daniel Kehlmann regénye megmutatja, hogy egy totalitárius rendszerben mit jelent művésznek lenni akkor is, ha arra kényszerítik az embert, amit nem akar.