Elena Fischer német írónő első regénye, a Paradise Garden olyan összetett témákakal dolgozik, mint a gyász, a kirekesztés, a generációs konfliktusok, a gyökerek keresése és az elhallgatott történetek következményei, miközben a magyar szál sem elhanyagolható a történetben.
A magyarul Horváth Éva fordításában megjelent regényben három nehéz sorsú nő, három generáció és három kultúra találkozik. A tizennégy éves Billie (akit valójában Erzsébetnek hívnak) ritkán hagyja el a németországi város lakótelepét, ahol magyar édesanyjával, Marikával él. A pénzük a hónap végére legfeljebb ketchupos tésztára elég, anya és lánya napjai mégis tele vannak örömmel és varázslattal. Egy nap azonban váratlan vendég érkezik hozzájuk: a magyar roma nagymama, aki magával hozza a múlt titkait.
Marika hirtelen halála után Billie teljesen egyedül marad, és válaszokat akar.
Egyedül indul el egy régi autóval az ország másik felére a tengerhez, hogy megtalálja az apját, akit soha nem ismert. A kötet felkerült a Német Könyvdíj hosszúlistájára, és Dua Lipa könyvklubja is ajánlotta. A szerzővel írásban készítettünk interjút.
A regény főszereplői magyar és roma származásúak. Hogyan került a magyar szál a történetbe?
Mindkét nagyapám magyar-német származású volt, gyerekkoromban sokat tanultam a kultúráról és a szokásokról. Nagyon élveztem, hogy ezt a regényben újra életre kelthettem, ám magyarul én sajnos nem beszélek.
A regény azzal a mondattal kezdődik, hogy „idén nyáron meghalt az anyám” – ez azonnal megrázza az olvasót. Miért választott ilyen merész kezdést?
Egyszer olvastam egy írói útmutatóban, hogy fontos, hogy egy regényt olyan jelenettel kezdjünk, amely nagyon nagy érzelmi erővel bír, és amelyben az olvasók azonnal azonosulni tudnak a hőssel/hősnővel. És mivel ez volt az első regény, amit írtam, úgy gondoltam, jobb, ha nem kísérletezek túl sokat.
Billie-t illetően egy pillanatig sem kételkedünk abban, hogy valóban egy 14 éves hangján szól hozzánk. Hogyan alakította ki ezt a hangot?
Talán azért nem volt nehéz dolgom, mert gondosan ápolom a bennem élő gyermeket. De komolyabbra fordítva a szót, amikor elkezdtem írni a regényt, két elbeszélői hangom volt, a Billie-é és Ludgeré (az egyik férfi mellékszereplőé – a szerk.) Nem tudtam pontosan, hogy milyen hangnemet keresek, de szerettem volna, hogy a melankólia és a könnyedség keveredjen benne.
Ám nyolcvan oldal után rájöttem, hogy még mindig nem találtam meg a regény hangját. Amikor úgy döntöttem, hogy Billie-re koncentrálok, és ő lesz az elbeszélő, a kötet hangja egyszerűen kialakult. Talán azért döntöttem úgy, hogy az ő szemszögéből fogjuk megismerni az eseményeket, mert sok időt fordítottam arra, hogy megismerjem Billie álmodozó és pragmatikus személyiségét.
Nem derül ki, hogy pontosan mikor játszódik a regény, de a szereplők nem használnak GPS-t, és vezetékes telefonon beszélnek. Mi volt a szándéka ezzel az időtlenséggel?
Egyfelől a regényben nem akartam érinteni a digitalizáció és az okostelefonok témáját, mert úgy érzem, hogy amúgy is túlságosan kitöltik az életünket. Másfelől pedig úgy gondoltam, hogy
a Paradise Garden története és üzenete annyira egyetemes, hogy nincs szükség konkrét helyszínre.
Persze a német kisvárosban található toronyházon és a történetben szereplő északi-tengeri szigeten kívül.
Magyarország az elmúlt hetek politikai eseményei miatt ismét a figyelem középpontjába került, de már több éve megfigyelhető az a tendencia, hogy a magyar témák egyre népszerűbbek a nyugati irodalomban – elég csak Nelio Biedermann Lázár című bestsellerére gondolnunk. Miért döntött úgy, hogy a magyar témára összpontosít?
Nem érzem úgy, hogy annyira a magyar szempontra koncentrálnék. Szerintem a Paradise Garden sokkal inkább a veszteségről és a társadalmi kirekesztésről szól, valamint arról, hogy hogyan tudjuk megtalálni a saját hangunkat. Ezekkel a témákkal bárki azonosulni tud.
Van kedvenc magyar írója, könyve?
Dragomán György Máglya című regénye nagyon tetszett, különösen az a kísérteties hangulat, amelyben Emmának meg kell találnia önmagát.
A regényben érzékenyen ábrázolja a szegénység témáját – fagyasztott ételek, hígított sampon, olyan úti célokat bemutató utazási prospektusok, amelyek elérhetetlennek tűnnek. Hogyan sikerült elkerülnie a „nyomorpornó” csapdáját?
Úgy kezeltem a Paradise Garden szereplőit, mintha valódi emberek lennének: tisztelettel és kíváncsisággal, nem ítélkeztem felettük.
És meg vagyok győződve arról, hogy nem az én dolgom eldönteni, hogy mit jelent a teljes élet.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy saját maga döntsön erről.
A migráció, a marginalizáció és a társadalom peremén élők mindennapi élete visszatérő témák a regényben. Kapott visszajelzéseket hasonló háttérrel rendelkező emberektől?
Nem túl gyakran, de előfordult a könyvbemutatókon. Egy nő például azt mondta, lenyűgözte, hogy mennyire hitelesen bele tudtam élni magam a szereplőim élethelyzetébe.
Váratlan halála miatt Marikának nincs esélye közelebb kerülni idős édesanyjához, így a titkait magával viszi a sírba. Miért döntött úgy, hogy bizonyos részletek örökre a homályban maradnak?
Mert különben a történet nem működött volna. Azt akartam, hogy Billie útra keljen, hogy megkeresse az apját.
Azt akartam, hogy az út során fejlődjön, és jobban megismerje önmagát és az édesanyját is.
Úgy gondolom, hogy titkokra szükség van a regényekben, megfűszerezik a történeteket.
A könyv második fele road movie-vá alakul. Milyen utazós regények hatottak önre?
Jack Kerouac Úton című regénye, Mary Miller The Last Days of California: A Novel és Wolfgang Herrndorf Bilder deiner großen Liebe című könyvei.
A Paradise Garden filmadaptációs jogait is elkeltek már. Mit lehet tudni erről?
A produkciós cég (Wüste Film) csapata jelenleg a forgatókönyv utolsó változatán dolgozik, és ezután elkezdik összeállítani a stábot.
Mi a következő projektje? Visszatér Billie világába, vagy teljesen más irányba indul el?
A Wirf einen Schatten (kb. Vess árnyékot) című regényem július 22-én jelenik meg a Diogenes Verlag kiadónál. Ez teljesen más lesz, mint a Paradise Garden, a helyszín, a hangvétel és a történet is eltér az eslő könyvemtől.
A főszereplő egy Joseph nevű férfi, akinek felesége, Lis nem bírja elviselni, hogy egy farmon éljen, és a fiukkal együtt a városba menekül. A nő idősebb nővére, Ada azonban ott marad – hozzá egyébként Joseph talán mindig is közelebb érezte magát. Aztán hirtelen felbukkan a 19 éves Birdie, aki menekül a saját, előre megírt sorsa elől, és nemcsak a három nő élete fordul fel teljesen, hanem Josephé is.
Nyitókép: Wandering Trad, Wikipedia
