Durica Katarina

Mennyit adtál érte?

Piros hó, 2022, 287 oldal

Megveszem

A beszélgetés kezdetén felmerül, hogy az eredeti terv szerint a regényből részleteket Borbély Alexandra színművész olvasott volna fel, de mivel ő időközben életet adott ikerlányainak, nem tudott részt venni az esten. Az anyaság, az anyává válás témájához így azonnal meg is érkezett a három beszélgetőtárs, Galán Angéla a kötetben egyes szám első személyben megszólaló négy nő hátterét, életkörülményeit vázolta fel, majd arról faggatta az írót, hogyan találta meg ezt a témát? A szerző kifejtette, hogy nem kellett messzire mennie, egész iparág épül a gyermektelenségre, az anyává válás erőfeszítéseire. Mivel maga is háromgyermekes anya, sokat jár játszótérre, játszóházba, és az anyák között sok személyes történetet hall örökbefogadásról, lombikprogramokról, akár petesejt- vagy spermadonációról is. 

Egész iparág épül erre, rengeteg pénz, erőfeszítés és nehéz sorsok állnak emögött. 

Ezután az érzelmi bevonódást említik, azt, hogy nőként nehéz kívül maradni a történeteken, hihetetlenül gyorsan lehet azonosulni a szereplők valamelyikével, sőt, Durica ítélkezésmentes nézőpontjának köszönhetően akár mindegyikkel egyszerre. Péczely Dóra arról beszél, hogy mennyire iszonyatos, kegyetlen és fájó utak vannak ezekben a történetekben és egy picit a regény cselekményére is utal, mikor elmeséli, hogy annak a szereplőnek a sorsa rázta meg leginkább, aki fővárosi egyetemistaként petesejtjeinek eladásából igyekszik megélni. Felmerül, hogy a férfiak hiátusként vannak jelen a regényben, vagy meghaltak, vagy nem vállalták a gyermeküket, vagy ha jelen vannak is, egyfajta passzivitásba húzódnak. Az író ennek kapcsán kifejti, hogy nagyon sok nőgyógyásszal interjúzott az írás előtt (egyébként hatalmas kutatómunkát folytatott a témában), és visszatérő megállapításuk volt, hogy apa egyre kevésbé kell a gyerekhez, az apák sokszor kivesznek a gyermekért küzdő nők életéből. 

Arra a kérdésre, hogy mi volt a célja a regénnyel, a szerző azt taglalja, hogy elsősorban a béranyaság (hazánkban illegális) intézményét, ennek a rendszernek a működését akarta feltérképezni. Arról akart beszélni, milyen kiszolgáltatottak a nők mindkét oldalon: azok is, akik nem tudnak kihordani egy gyereket (itt említi azokat is, akik nem szeretnének, és példákat is sorol a celebvilágból), és azok is, akik gyakorlatilag a testüket bocsátják áruba azért, mert nem látnak más lehetőséget a pénzszerzésre. Elmondja, hogy elsősorban a béranya-iparág mögötti sorsok érdekelték írás közben, például az, hogy a szülés után (ezt a részt volt a legnehezebb megírnia, és beszélgetőtársai is a szöveg legkiemelkedőbb hatású részének nevezik) mi történik a béranyával. Elviszik tőle a gyermeket, akit kilenc hónapig a testében hordott, az amerikai gyakorlat szerint rá sem nézhet a babára, ott marad egy nagy trauma után, szó szerint üresen, a tejét el kell apasztania, hormonokat kell szednie, a szülés csodája megtörténik, de hiányosan, hiszen éppen a lényeg, az anyává válás marad ki belőle. A hatalmas fájdalom után nincs ott a csoda, hiszen a biológiai anyáé lesz a gyermek. Ezt az érzékeny témát igyekezett láttatni és megmutatni ebben a könyvben.

A téma feltérképezését amerikai instagram-oldalak nézegetésével kezdte, ott ugyanis legálisan lehet béranyákat felfogadni, a béranyának jelentkező nők bejegyzésekben hirdetik a testüket, igyekeznek meggyőzni a gyerekre várókat, hogy alkalmasak lesznek a feladatra -

talán ezért sem véletlen, hogy a béranyaságot sokan a prostitúcióhoz hasonlítják.

Ez egy nagyon furcsa és összetett dolog, jegyzi meg a szerző, aki szerint el is lehetne utasítani ezt az intézményt, de akkor mit kezdünk azzal a gyerekkel, aki ott szaladgál a játszótéren, és soha nem jöhetett volna világra, ha nincs egy nő, aki kihordja őt. Akkor ennek a gyereknek a léte egy kérdőjel?

Nagyon nehéz ítélkezni ebben a kérdésben, és a három beszélgetőtársban egyhangúlag felmerül, szabad-e egyáltalán ítélkezni. A résztvevők ezek után saját tapasztalataikról beszélnek, Péczely Dórának vannak gyerekei, Galán Angéla viszont azt említi, hogy folyton rákérdeznek, neki mikor lesznek. Ennek kapcsán elgondolkodnak azon, miért érzi magát feljogosítva a társadalom arra, hogy egy ilyen intim és érzékeny témára minduntalan rákérdezzen a nőknél, miért része ez a hétköznapi beszélgetéseinknek, kultúránknak? Az est a regény megjelenése utáni írói érzések (aggodalom, félelem, szorongás, öröm) átbeszélésével zárul, majd a szerkesztő mintegy végszóként elmondja, hogy a könyvet mindenkinek ajánlja, akit érdekelnek a női sorsok, az anyává válás nehézségei és dilemmái.