Ma nyolcvanéves Nádas Péter, és a születésnapra időzítve jelent meg a Jelenkornál Károlyi Csaba interjúkötete: az Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel című könyv azokat a pandémia idején rögzített beszélgetéseket tartalmazza, melyeket az Élet és Irodalom rovatvezetője és főszerkesztő-helyettese egy éven keresztül az íróval folytatott Zoomon keresztül. Kettejük dialógusai olvashatók ebben az interjúkötetben, amelyben nem csupán a több évtizedes írói pálya legjelentősebb műveiről kérdezi a kritikus a szerzőt, de szó esik elveszett otthonokról, elődökről és kortársakról, mások mellett Mészöly Miklósról és Esterházy Péterről. Miközben a beszélgetések nem kerülnek meg olyan nagy témákat sem, mint a szerelem, a spiritualitás vagy a hit, kirajzolódik egy író sokrétű, árnyalatokban gazdag, következetes gondolkodásmódja, és az olvasónak az az illúziója is támadhat, hogy sikerül bepillantania a szerző műhelyébe.
Károlyi Csaba: Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel (részlet)
NEGYEDIK BESZÉLGETÉS
- június 15., kedd
Szia, Péter! Már jól vagy?
Köszönöm.
Akkor jó.
Múlt héten nem voltam valami jól. Jó, hogy nem akkor beszéltünk. Most viszont készültem. Ha az ember meg akarja tudni, hogy mi a túróból van ez a sok kellemetlenség, amivel a szövegeimben találkozunk, akkor ehhez sajnos beszélnem kell még néhány könyvről. Azt kérdezted múltkor, hogy mi volt fontos nekem, mi volt rám hatással. Nagyon sok minden volt még rám hatással, erről jó lenne, ha részletesen beszélnénk.
Azt írtad egy levélben, hogy a kortárs írókról is akarsz még valamit mondani. Lépcsőházi agyad van, ez nem titok, nekem is az van, ez se titok. Szóval mindig a beszélgetés után jut eszünkbe ez meg az.
Igen, akartam, mert elég keveset mondtam róluk, és ez igazságtalan. De végül is azokról, akik igazán hatással voltak rám, azokról eddig is hosszabban beszéltünk. A múltkor azonban te akartál még valamit kérdezni Thomas Mannról, végül nem kérdezted meg. Jó lenne, ha azt az elhallgatott kérdésedet most föltennéd.
Igen, mert két dolgot akartam egyszerre kérdezni. Az egyik az, hogy többször írtál Thomas Mannról, és nyilván sokszor véletleneken múlik, miről írtál, miről nem, például Camus-ről sokkal kevesebbet. Az Emlékiratok könyve kritikusai állandóan a Thomas Mann-párhuzammal jöttek, ami jogos, de a végén berágtál, hogy hagyják már abba, ennek a regénynek mégiscsak te vagy az írója, nem pedig Mann. De vajon mit jelentett neked ő? Miért vállaltad el, Radnóti Sándor fölkérésére, hogy írj az induló Holmiba a naplóiról?
Tizenöt éves lehettem, mikor az egyik nagynéném kezembe nyomta a Buddenbrookot, tétováztam a lakásukban, ezt olvasd, és akkor elolvastam zsinórban majd mindent. Egyedül a Doktor Faustust olvastam később. De hát jobb is így, a megrázó olvasmányok közé tartozott. Ám a szívem az oroszoknál maradt. Olyan mértékben, mint az oroszok, Thomas Mann soha nem nyűgözött le. Fontos lett, elismerem. Déryvel együtt. Aminek az eltemetett, elfeledett, elsüllyedt és soha nem létező vagy mindig erőtlen magyar polgársághoz volt köze. Erről már beszéltünk.
Thomas Mann mindig nagyon sajátos hatást tett rám,
hiányérzetnek nem nevezném, a rejtélyeskedése és a faksznijai voltak furcsák. Nem mondom, hogy a csodálatos faksznijai nem tanúskodnak nagy találékonyságról, mégis gyanakvással töltöttek el. Mély gyanakvással, hogy itt valamiről mélyen hallgatva van, valami alaposan el van kenve. És hát az, hogy mi van elkenve, és hogyan van elkenve, csak a naplóiból derül ki. Az első négy kötetet Richard Swartztól kaptam meg, amint megjelentek, a többit a Fischer kiadótól a megjelenésük sorrendjében, összesen tíz kötet. Rettenetesen drágák voltak, nekem semmi pénzem akkor nem volt, és tényleg roppant nagy ajándéknak bizonyult. Nemcsak nekem, a német irodalomnak volt nagy ajándék. Thomas Mann két okból nem volt népszerű író Németországban. Magyarországon nagyon népszerű, nagyon olvasott író volt, Németországban nem. Egyrészt azért, mert olyan polgári, és a baloldal utálta a polgáriságát, a nácik pedig en bloc utálták, nemcsak a háború előtt utálták, hanem a háború után is utálták. Habár tényleg mindent megtett azért, hogy ne szakadjon el a német olvasóközönségtől. Klaus és Erika egy idő után nem tűrte el, hogy ő még mindig tagja a berlini művészeti akadémiának, mikor a koncentrációs táborok már álltak és működtek, a nácik dübörögtek, és ő még mindig az Englischer Garten közepén, a poschingerstrassei házában rezidált. És nem volt rávehető, hogy szakítson a rezsimmel, mert nem akart az olvasóitól durván elszakadni. Ez a dilemma kicsit hasonlított Esterházy dilemmájára. Vagy-vagy. Meggyőződés és felelősség. Közönséged egyik fele el fog hagyni, ha nem masírozol a rezsimmel. El is hagyta, elhagyta Esterházyt is. Esterházy maga döntött. Thomas Mann esetében inkább Erika és Klaus, a két felnőtt gyermeke döntött helyette. Golo kimenekítette naplóit a müncheni házból.
A naplókról azt írta, hogy felette veszélyes gyúanyag.
A gyúanyag a homoerotikus vonzalmaira és szerelmeire vonatkozott. Konkrétan arra a szerelmére, aki Katja Pringsheimmel kötött házassága előtt mintegy két éven át meghatározta a müncheni életét. Paul Ehrenbergnek hívták az illetőt. Ezek a naplók teljesen sallangtalanok. Pontosan az ellenkezője jellemzi őket, mint Mann egész regényírói művészetét. Sehol semmi homály vagy stilizálás. A kifejezésnek nincs határa. Nem csak azért, mert fiatalabb férfiak iránti vonzalmáról ír, a perfektuálódott vonzalmairól és az ábrándozásairól vagy a futó kalandjaival kapcsolatos bonyodalmakról, amelyek végigkísérték az életét. Jórészt a családtagjai előtt sem voltak rejtettek a képzeletbeli és valóságos kalandjai. A felesége előtt sem, gyermekei előtt sem. Még nyilvánvalóbb a történet, ha az ember elolvassa Klaus Mann nyolckötetes naplóját, Erika leveleit, vagy Golo följegyzéseit. Golo szintén meleg volt, Erika leszbikus. A minden szempontból csodálatos anya kivételével majd mindenki meleg volt ebben a családban. Csodálatos egy család. Clownok voltak valamennyien, Thomas Mann szintén nagy bohóc.
A naplói olvasása után másként láttad az életművét?
Nem láttam másként. Még jóval a naplók megjelenése előtt nagyon gyorsan rájöttem, hogy csonka az életmű. Mintha valakinek vállban csapták volna le a karját. Minden jóval rendelkezik a varázsló, der Zauberer, ahogy a gyermekei hívták, de az egyik karja csonkolva. Ezért olyan bőbeszédű,
mellébeszél, körülbeszél, eltereli a figyelmet, csak ne vegyük észre.
József Attila se vette észre. Pedig neki igazán mindenre volt szeme. Valami mást látott bele, mint ami. A naplóban Thomas Manntól rögtön meg is kapta a magáét, zavaros fejű egzaltált hülyének nevezte József Attilát. Biztosan nyomorúságos volt az öltönye, ilyen volt meg olyan volt, a Thomas Mannt üdvözlő verse mégis gyönyörrel teli. Ezt azért egy varázslónak észre kellett volna vennie. De a verséből is látszik, hogy félrefog. A felvilágosult polgáriság iránti vonzalmuk miatt valamennyien félrefognak. Déry nem fog félre. Déry alaposan ismeri a polgáriságát, éppolyan kemény és kíméletlen, mint Mann. A polgárság nagy írói mind kíméletlen kritikusok, Flaubert-től Balzacon és Prouston át Gide-ig. Úgyhogy Thomas Mann fontos volt ugyan nekem, kíváncsi iróniával figyeltem, most éppen mit művel, hogy elterelje szíves figyelmünket. Amikor az Emlékiratokat terveztem, amikor nekivágtam Thomas Thoenissen történetének, akkor még hol voltak a naplók. Sehol. Olvasóként követtem Thomas Mann legbensőbb konfliktusát, a realitáshoz mért tettetéseit. A polgári világban „illem és jó modor a fő, engem nem ront meg az idő, így úri egy úrinő” – ahogy az operett szövegkönyve mondja.
Ez nincs meg nekem.
Lehár Ferenc Luxemburg grófja, Fleury belépője. Thomas Mann sem tudta magában Fleuryt kikerülni, de nem is akarta. A naplóiban nemhogy átlép az álságos polgári renden, hanem messze túl kerül minden emberileg elképzelhetőn. A naplók nyíltsága és szigora páratlan a német irodalomban. S éppen ezért a német irodalmi életet, sőt a német társadalmat is megrázta naplóinak megjelenése. Gombamódra szaporodtak azok a monográfiák, amelyek feltárták a család valóságos történetét, ami közel sem tragédiák sorozata, olykor mértéktelenül komikus volt, mindig szárnyalóan tehetséges, de vannak benne bizony jókora tragédiák. Klaus öngyilkossága nyilvánvaló tragédia. Amit mellékletként az édesapa életszámlájához kell csatolnunk, nagyon sajnálom. Ez bizony pedofil kaland.
Nemes Nagy Ágnes nehezményezte a kritikádat, posztumusz jelent meg írása a Holmiban Thomas Mann naplóiról.
Nemes Nagy Ágnesnek akár tetszik, akár nem tetszik, ez le van írva a naplóban, mi több, azóta bőséges irodalma van.
Ő sem tudná már a fejét elfordítani.
Klaus naplójában is le van írva. Ha valaki kíváncsi rá, elolvashatja a naplók tíz kötetét. Tisztelt kritikusaim sajnos nem tették meg, és a naplók recepciós történetét sem ismerik.
Nyitókép: Valuska Gábor
