Demeter Szilárd hagyományos köszöntő beszéd helyett azzal nyitotta meg a kiállítást, hogy mit adott neki Cseh Tamás, az indián. A PIM főigazgatója szerint az indián olyan, mint a határtalan gyermek, aki nem érti a keretek fogalmát, ugyanakkor nem lődörög céltalanul, oda megy, ahol dolga van, és bár sokan úgy vélik, hogy az indián röghöz kötött, valójában két lábbal áll a földön.
A bakonyi indián
Cseh Tamás az érettségi után három barátjával elindult a Bakonyba indiánosat játszani. A szűk baráti körhöz idővel egyre többen csatlakoztak, fegyvereket és indiánöltözetet készítettek. A dalszerző-énekes Karl May és Cooper regényei alapján ismerkedett az indián léttel, amiről naplót is vezetett, később pedig Kormos István biztatására ebből írta meg a Hadiösvény című indiánregényét, amit saját maga illusztrált. A kötetet azonban csak úgy lehetett volna megjelentetni, ha átírja a történet végét, és pozitív végkimenelt kap a cselekmény, de Cseh Tamás nem volt hajlandó változtatni a kéziraton, így harminc évig fiókban maradt a regény, végül 1997-ben jelent meg.
Cseh Tamás híres bakonyi indiánjai előtt már voltak indiános táborok Magyarországon. A harmincas évek szabadsága után viszont a kommunista rendszer nem nézte jó szemmel az indiánozó fiatalokat. De kik indították el a magyar indiánozást? A Petőfi Irodalmi Múzeum új kiállításán ezt is megtudhatjuk.
A hatvanas évektől kezdve egyébként a korszak ismert művészei is megfordultak a Bakony völgyében táborozó indiánok között, akik a százötven évvel ezelőtti síksági indián törzsek akkori szokásai szerint éltek. A bakonyi indián játékot halálosan komolyan vették, az ellenséges törzsekkel előre megbeszélt szabályok szerint harcoltak.
Ha a kiállítást egy szóval kellene jellemezni, egyértelműen a szabadság lenne az.
Cseh Tamásnak meg kellett küzdenie ezért a mindenki által vágyott kiváltságért,
ezt igyekeztek megmutatni a kurátorok. Az eseményen Bérczes László mondott megnyitó beszédet, aki szerint Cseh Tamás személyes tárgyainak gyűjteménye szavak nélkül mesél a dalszerző-énekes életéről, de ami ennél is izgalmasabb, a személyiségéről és a kapcsolatairól. A tárlaton egymást érik Cseh Tamás levelei, naptárai, pengetői, linómetszetei, az indián naplói, dalszövegei és könyvei, valamint több különleges archív felvétel, mint például az Összekacsintó című műsor, aminek kalandos története van.
Egy VHS-kazettával összeszerkesztett régi felvétel mesél a nagy találkozásról
Az 1980-ban készült műsor az MTVA tulajdona, amiben Cseh Tamással és Bereményi Gézával Sándor Pál beszélget. A PIM-nek megvolt a felvétel VHS-kazettán, az interjú mégis csak képpel izgalmas, ezért Csengey Balázs, a kiállítás társkurátora kikérte a felvételt az MTVA-tól. A videót meg is kapták, csakhogy az eredeti interjú hang nélkül maradt fenn, ezért a VHS-kazetta hangját és az MTVA felvételét összeszerkesztették, így kelt életre az Összekacsintó, amiben Cseh Tamás visszaemlékezik az estére, amikor először találkozott Bereményi Gézával. Szentjóby Tamás társaságához csatlakozott a budapesti éjszakában, ezeket az összejöveteleket pedig összebújásoknak, tervezgetéseknek nevezte. Ennek tagja volt Bereményi Géza is, aki ekkor már hallott Cseh Tamásról, és felajánlotta, hogy írna neki dalszövegeket. Cseh Tamás rábólintott, de nem gondolta, hogy Bereményi Géza másnap tényleg felkeresi majd. “Megszoktam, hogy abban a korban csak mindent megbeszéltünk, de nem lesz belőle semmi. Nem akarok koncepciókat gyártani, de így volt akkoriban. Mindent megbeszéltünk, de nem követte semmi” - mesélte Cseh Tamás az interjúban Sándor Pálnak. A közös munkáról Bereményi azt mondta, előfordult, hogy időnként megsértődött. “Voltak olyan időszakok, amikor megsértődtem és eljöttem Tamástól, és visszamentem a mamához. Utána Tamás telefonált anyámnak, hogy
a kövek is visszatérnek a folyóba,
és akkor fogtam a holmimat és visszamentem a lakásba. Egy napig még nézegettük egymást, aztán helyreállt a rend azzal, hogy dalokat írtunk.” Bereményi Géza az első találkozást követő napon Cseh Tamás Iskola utcai albérletébe költözött, és néhány hónap alatt több mint száz dalt írtak. A szerzőpáros különleges munkamódszeréről árulkodik a tucatnyi kézirat, kazetta, Cseh Tamás írógépe és határidőnaplója, amibe rendszeresen vezette a munkanapokat.
Maguk sem értették, hogy miről írnak
Sajátos módszerük lett, Cseh Tamás gitározott, improvizált, dúdolta a dallamot, Bereményi Géza pedig azonnal megírta rá a dalszöveget. Alkotás közben gyorsan papírra vetették a szöveget, amit később írógéppel újra leírtak, majd apró megjegyzésekkel egészítették ki. Cseh Tamás rendszerint rögzítette az alkotói folyamatokat, ezeket a kazettákat, dalszövegeket is láthatjuk a kiállításon. Bereményi Géza az egyik felvételen arról mesélt, hogy ők maguk sem értették, miről írnak. “Ez önkéntelen dolog volt.
Mindketten belegondoltunk valamit.
Én talán jobban nevettem rajtunk, Tamás pedig komolyan vette, ebből állt össze a műfaj. Aztán elkezdtünk egymás ellen játszani. Ha Tamásnak komoly és véres, szomorú dallama volt, akkor én arra gúnyos és gyakran morbid szöveget írtam.”
Kőbányai iskolából a Katona József Színházba
Bérczes László megnyitó beszédében azt mondta, hogy a kiállítás Cseh Tamás önmaga keresésének tűpontos lenyomata. Ezen vezet végig a tárlat, aminek a végére kitisztul és összeáll a kép, hogy ki is volt pontosan Cseh Tamás. Nemcsak dalszerző-énekes, hanem rajztanár is, aki festőnek készült és énekelni akart. A gimnázium alatt képzőművésznek készült, aztán a Magyar Képzőművészeti Főiskolán rajztanár szakon végzett, később pedig tanítói diplomát szerzett. “Rendes tanárember voltam. Keltem hatkor, folyosós voltam, köpenyben rajzot tanítottam, közben azon törtem a fejem, hogy lesz körülöttem a világ. Mindig festő akartam lenni, nem tanár. A Képzőművészetire későn vettek fel, részt vettem mindenféle csoportosulásban, de közben tanítottam, csak állandóan igény volt, hogy valami történjen” - mesélte Cseh Tamás az Összekacsintóban. Saját bevallása szerint a három foglalkozás, vagy kifejezésmód (azaz a festészet, a tanítás és a zene) feltétlenül magában rejti azt a veszélyt, hogy mind a hármat félgőzzel, fél sikerrel, fél emberséggel, fél energiával csinálja az ember.
Cseh Tamás pedig csak egyet akart csinálni,
viszont úgy gondolta, ehhez először önmagát kell megtalálnia.
Nem sokkal azután, hogy megismerkedett Bereményi Gézával, a dalok hamarosan Jancsó Miklós, Baksa-Soós János és Gyurkó László közreműködésével filmekben, koncerteken és a színházon keresztül is eljutottak a közönséghez, ezért idővel maga mögött hagyta a tanítást és a festést. Aztán a Frontátvonulás című albumával eljutott a csúcsra, és bekerült a Katona József Színházba, de 1982-ben válaszúthoz ért. Amikor befejezték a közös munkát Bereményi Gézával, azon gondolkodott, mondhat-e még újat a Frontátvonulás után. Ekkor kezdett el dolgozni Csengey Dénessel, akivel megírták a Mélyrepülés című albumot, de a 1989-től újra összeálltak Bereményi Gézával.
A Bereményi kalapja nemcsak egy alkotó ember, hanem egy korszak és egy kreatív életpálya krónikája is, amelyben a személyesből kiindulva merülünk el a kollektívban. A Papp Gábor Zsigmond által rendezett filmből kiderül, hogy számít-e egyáltalán a név, mire jó „a valósághűség látszata”, hogyan lehet csajozni egy sanzonnal, miközben végigkövetjük azt is, hogyan születik meg a szemünk láttára egy dal a konyhaasztal mellett.
A kiállítás darabkái a tárlat végére összeállnak. Olyan helyzetjelentések ezek, amelyek a hetvenes-nyolcvanas évek problémáit mesélték el, ám a szerzőpáros a kétezres években rájött, hogy vannak olyan alapvető társadalmi kérdések, amelyek az idő múlásával sem veszítenek aktualitásukból.
