Cseh Tamás és Csengey Dénes közös estjéről 1985-ben még részletes jelentés készült

Ha élne, a napokban ünnepelte volna 80., illetve 70. születésnapját Cseh Tamás és Csengey Dénes. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára a héten közzétett egy olyan 1985-ös jelentést, amelynek mind a ketten főszereplői voltak.

ro | 2023. január 27. |

Egy közös estről szól az a szigorúan titkos minősítésű ügynökjelentés, amelyet a napokban tett közzé az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) a Facebook-oldalán. Az 1985 májusában tartott rendezvényen Cseh Tamás és Csengey Dénes lépett fel. Az ügynök ("Havasi Zoltán") a jelentésben fontosnak tartotta kiemelni, hogy a programon, bár nem előzte meg különösebb hírverés, sok néző vett részt, mintegy száz-száztíz fő, igaz, a Cseh Tamás előadását követő szünetben a többség távozott.

Akik maradtak, Csengey Dénes vezetésével egy beszélgetésben vehettek részt. Erről a következőképpen számolt be az ügynök:

"Csengey Dénes mindenek előtt a történelmi tudatról, az egyes nemzedékek társadalmi beilleszkedéséről beszélt. Elmondta, hogy az ötvenes években született nemzedék, különösen annak az értelmiségi réteghez tartozó része, nehezen találja helyét a mai magyar társadalomban, történelem-szünetet érez, nincsenek - mert nem lehettek - konkrét történelmi tapasztalatai, ez okozza azt a tévelygést, talajvesztést, identitás-hiányt, amelyről a dalok is szóltak."

Csengey kifogásolta azt is, hogy a történelemoktatás l956-tal befejeződik az iskolákban, és kifejtette, miért tartja károsnak a Király István akadémikus, irodalomtörténész által megfogalmazott "a mindennapok forradalmisága" koncepcióját. A társaság ezután Bölcskére utazott, ahol "mintegy harmincon voltak, nagyméretű, hosszantartó italozás vette kezdetét".

A teljes bejegyzést itt lehet elolvasni:

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tíz éve ment el Cseh Tamás, a bakonyi indián

...

Gyurkovics Tamás: Hej - A 75 éve született Cseh Tamás emlékére

...

Szálinger Balázs: Csengey Dénes vágáns harcmodorral szólalt meg a verseiben

Csengey Dénes író, költő, esszéista válogatott verseiből jelent meg egy kötet Távmondat címmel a Pannon Tükör mellékleteként. A kötet szerkesztőivel, Csengey Balázzsal és Szálinger Balázzsal Nagygéci Kovács József beszélgetett, a versekből felolvasott Nagy Péter.

Kiemeltek
...

Kovács Dominik és Kovács Viktor: Titok

Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségben férfiaknál címen ír tárcasorozatot a Könyves Magazinra. Ez a negyedik rész.

...

Krasznahorkai László: Tudtam, hogy megkaptam a Nobel-díjat, de nem hittem el

Krasznahorkai László Marosvásárhelyen lépett fel, ahol utazásról, kudarcról és gyerekkori emlékekről mesélt.

...

Miért lett a kamaszokról és felelőtlenségről szóló Eufóriából egy cowboyos hittérítés?

Hogyan lehetett egy menő és társadalmilag érzékeny sorozatot ennyire elrontani? Mi köze van a vallásnak az öntörvényű gyilkoláshoz? Kritika. 

A hét könyve
Kritika
Sötét mese a furcsa lányról, aki elégette az apját
Csányi Vilmos utópiájában már beszélnek a kutyák – de élnénk ilyen jövőben?

Csányi Vilmos utópiájában már beszélnek a kutyák – de élnénk ilyen jövőben?

Csányi Vilmos A Látogató című regényéből képet kapunk arról, mit gondol a 91 éves biológus az emberiség lehetséges hibáiról és esélyeiről.

Hírek
...

Szép Magyar Könyv díjak: Krasznahorkai-kötet is a győztesek között

...

5 évadosra nyúlhatna a Hét királyság lovagja, és ez még csak Egg gyerekkoráról szólna

...

Meggyilkolták a Top Gun: Maverick színészét

...

Ezen a könyvön zokog a fél BookTok – az Egy kis élet magyarul is megjelenik

...

Meghalt Marjane Satrapi, a Persepolis című képregény szerzője

...

A Netflix nagy lépést tesz a könyvek szerelmesei felé