Gyerekkor, kamaszkor, fiatalkor
„Az emberek akkor veszítik el a fiatalságukat, amikor belenyugszanak abba, hogy egyféle módon élhetik le az életüket” – olvashatjuk a Lángos című elbeszélésben, amely egyszerre szól a jól sikerült bulik titkáról, egy félrecsúszott párkapcsolatról és egy elúszó bizniszről, de legerősebben arról, mit jelent fiatalnak lenni, a lehetőségek nyitottságával élni, spontán és pillanatnyi döntéseket hozni. Bereményi Géza szövegeinek nagyon fontos témája a gyerekkor, a kamaszkor és a fiatal felnőttkor, gyakorlatilag ezek elbeszélésére épül az életműve, és ettől is olyan izgalmas, mert a történetei nagyon intenzíven hozzák be a fiatalkori érzéseket, gondolatokat, attitűdöt. Szereplői pedig olykor meg is fogalmazzák, hogy ez milyen:
- Tudod, mitől hibbannak meg az emberek?
- Nem tudom - válaszolt Zsuzsa.
- Attól, hogy egész életükben mást se tesznek, csak engedik, hogy mind több lehetőség vesszen el számukra. Végül már azt sem veszik észre, ami nyilvánvaló.
Bereményi nagyon kézzelfoghatóan tudja megragadni a fiatalság lényegét, és ez ebben a novelláskötetben erősen megmutatkozik.
Részben azért, mert visszaköszön több, a Magyar Copperfieldből is ismert fiatalkori élettény (nagyszülők, Teleki tér, diftéria, nevelőapa, iskolai élmények). Részben pedig azért, mert a történetek elbeszélőinek identitásához erősen hozzátartozik, hogy még csupa lehetőségből állnak, hogy belőlük még bármi lehet. És ezzel nem csak ők maguk vannak tisztában, de a környezetük is így viszonyul hozzájuk, ígéretes utódnak, induló tehetségnek látják őket.
Bereményi Géza egyébként az önéletírásában, a Magyar Copperfieldben is csak 18 éves koráig írta meg az életét. És a tervezett folytatásban 25 éves koráig szeretne eljutni, az írói pályájának kezdetét írná meg. Amikor interjúnkban rákérdeztünk, miért nem akarja megírni a felnőttkorát is, ezt válaszolta:
„Mert az már a munkával eltöltött idő, az már másképp tagolja az életet és mást jelent. Azt csak a hencegők írják meg. Abban az időszakban az embernek a társadalom felé fordított arca lesz. Egy idős férfi, egy híres professzor mondta nekem, hogy a nyugdíjból visszatekintve az életre a gyerekkor, a kamaszkor és az ifjúkor hosszú, de amikor az ember elkezdi a munkát, hirtelen elrepül az idő és egy pillanat alatt nyugdíjas lesz. Aztán az élet, ha az öregkort megéri az ember, folytatódik még, megint hosszúvá válik.”
Játék, titok, hazugság
Bereményi Géza nagyon játékos szerző, akinél a valóság és a fikció határa folyamatosan elmosódik.
Novelláinak olvasása közben állandó izgalomban tartja az embert, hogyan is lett az életből történet, és miként lett a történetből élet. Szereplőinél legalábbis mintha oda-vissza hatásban lenne ez a kettő, de talán Bereményinél magánál is, aki saját íróvá válásának is megírta a maga mitológiáját, ahogy Cseh Tamással való megismerkedésének is (Így kezdtem).
A játék-titok-hazugság hármasa Bereményi Géza pályájának indulását végigkísérte. Az író a Magvető születésnapi interjúsorozatában Szegő Jánosnak mesélte el, hogyan születtek meg az első írásai, majd az első kötete. Először az egyik évfolyamtársa kérdezte meg tőle, hogy ír-e, amire azt mondta, igen (bár ez nem volt igaz). Aztán gyorsan írt egy novellát, hogy legyen mit megmutatni, és így került be egy írókörbe, majd a bölcsészkarhoz tartozó alkotókörbe. Utóbbi csapattal mentek el a Magvető Kiadóba a szövegeikkel:
„Sík Csaba azt mondta, kitűnő a novellám, és A svéd királyt kiadnák. Megkérdezte, hogy van-e egy kötetre való novellám, és akkor azt hazudtam, hogy van. Mondtam, hogy jó, de át kell néznem. Siettem haza, mert határidőt kaptam, 2-3 hónapot, hogy egy kötetre való anyagot adjak le. Leírtam, ami eszembe jutott, ami történt velem akkoriban. Gyűlt az anyag, odaadtam Sík Csabának, aztán megjelent az első kötet.”
Bereményi szereplői is szeretnek füllenteni, történeteket kitalálni, játszani. Jellemző rájuk, hogy szinte maguk is elhiszik, amit kitalálnak, miközben a fikció terében az igazságot keresik.
Ennek a példája az Irodalom című szöveg, amelyben Dobrovics, „aki az induló tehetségek közé tartozott”, elhiteti a nagyanyjával, hogy ő írta a Nyomorultakat, közben pedig a hazugság és a fikció határán lavírozva mond ki izgalmas gondolatokat az irodalomról:
„Azért olyan részletes a történet, mert el kell hitetnem az emberekkel, hogy ez egy igaz történet, ezért apróságok egész sorával altatom el a gyanakvásukat, hogy a későbbiekben szabad kezet nyerjek, amikor váratlan fordulatokra kerül sor. Írás közben még magam is ilyen elvakított olvasó leszek, ugyanis személyes ismerőseimről mintázom a szereplőket.”
De valamelyest hasonlóan csúsznak egybe a történetek A svéd királyban is, ahol teljesen összekavarodik az olvasó élete és olvasnivalójának cselekménye. Vagy az Utolsó kör a vízen című történetben, ahol a tét egy nő meghódítása a kitalált handabandával, ami egészen addig működik is, amíg a valóság le nem leplezi a jól felépített, részletesen kidolgozott fikciót.
Bereményi játéka az, hogy életének fő- és epizódszereplőit vonultatja fel előttünk, de ezek nem feltétlenül egyeznek az igazi, hús-vér emberekkel. Erre utal legalább is az Előhangban megfogalmazott játékleírás:
„1976. április 29-én este Firenzében unalmamban elkezdtem egy játékot, aminek két szabálya volt. 1. Az előttem elvonuló gépkocsik mindegyikében fel kellett fedeznem addigi életemnek legalább egy szereplőjét. A játékot az nehezítette, hogy 2. sohasem választhattam találomra, csakis hasonló jegyek alapján (…)”.
Történelem az életben
Bereményi Géza történeteinek elbeszélői mindezzel együtt nagyon hitelesek, olvasóként óhatatlanul szimpatizálunk velük és elhiszünk nekik mindent, amit mondanak. A nézőpontjukat nagyon könnyen át lehet érezni, az azonosulás szinte magától megtörténik olvasás közben. Ahogy nagyon hitelesek a párbeszédek is, amelyekben soha nincs semmi mesterkéltség.
Minden szereplő önazonos, életszerű, már-már kézzelfoghatóan valóságos.
Ennek része az is, hogy mindig nagyobb eseményekbe ágyazva jelenik meg a sorsuk, soha nem elszigetelve. A történelem a maga természetességében szövi át a mindennapi élethelyzeteket, néha csak kicsit, néha határozottabban, de folyamatosan jelen van a múlt hatása, a társadalmi háló, a politikai rendszer.
„Ez a hely, ahol élünk – idézem levelem egyik állítását – ,jól tudjuk, a drámai fordulatok helye, de tán sehol sem ilyen erős és élő a múlt, mint itt, a közvetlen közelünkben. Történelmünket mintha ollók vagdosták volna darabokra – így látom gyakran. Mert én is hajlamos vagyok arra, hogy pillanatnyilag égető kérdéseink felől nézzek vissza a jelen végtelenbe nyúló okaira. De innen ered az ön által oly sokszor megmosolygott makacsságom is, mellyel az összekötő szálakat keresem fordulatok szabdalta történelmünk darabjai között. A folyamatosságot, az összefogó erőt.” (Levelet Zs. Asszonynak).
A történelmi tapasztalatok közül 1956 és az iskolai élmények azok, amelyek közvetlenül az elbeszélők nézőpontján keresztül jelennek meg. A többi inkább a felnőttek, a családtagok által elmondott vagy épp elhallgatott történetek nyomán szűrődik át. A családi közeg az, amely állandónak bizonyul a változásokkal járó kiszolgáltatottsággal szemben.
„Az életemben sűrűn váltakozó rendszerek és korszakok mindegyikében csak ez az egy képződmény, a család bizonyult maradandónak. Mindent kibírt, és eltűrt mindent.” (Családi gyász)
Élet-halál kérdés
A halálközeli tapasztalat, illetve maga a halál meghatározó témája a kötetnek. A kötet címe és utolsó mondata sem véletlenül ez: Azóta is élek. Több történetben is visszatérő elem ez, főként persze az Eldorádóban, amelyet most, a covid-járvány idején még hátborzongatóbb olvasni, egészen különös aktualitást ad a mostani pandémia ennek a történetnek. Bereményi Géza 1949-ben hároméves gyerekként kapta el a diftériát. A járványnak rengeteg gyerek esett áldozatul, és kis híján ő maga is belehalt. A kórházban már az elkülönítőbe vitték, lemondtak róla, amikor a nagyapja egy kiló aranyért kihozatta őt onnan. Az orvos lefizetése működött, túlélte a betegséget, bár nagyon hosszú időbe telt a gyógyulása, újra kellett tanulnia beszélni és járni is.
Erről a halálközeli tapasztalatról szól az Eldorádó című történet, amely az azonos című film ősmagja is volt.
A novellában az unoka a nagyanyjával próbálja megfejteni, szavakkal körülírni a halál közelségének élményét.
„Nem tudtam, hogyan mondjam el neki. Mert nem volt az sorrend. Mert én a sötét sodródásból úgy érkeztem a fénybe, hogy nem tudtam, mióta vagyok ott. Amikor odaérkeztem, már régen ott voltam. A változások, a különbségek hátulról kerítettek be egy lobbanással. Mindegyik egy nagyobb összefüggés mögül tűnt elő, és ettől megszűntek az irányok is, a sorrend is, semmi sem következett, hanem minden egyszerre lett. Ezt próbáltam az értésére adni Nagyanyámnak.”
A halál témája központi szerepet kap a Családi gyász című szövegben is, bár itt a nézőpont teljesen más. 1974-ben járunk és egy temetést követünk végig, illetve az azt körüllengő társadalmi elvárásokkal szembesülünk. Az idős elbeszélő Ida nevű nevű húgát búcsúztatják. Nem sokkal később ő maga is kórházba kerül, ahol a haláltusáját vívja. Ez a történet a halandósággal való szembenézés dühéről szól:
„Hátrálok a halálomtól, a hullámzás visszafelé visz, az életben maradók irányába. Most gyorsan rá kell találnom az egyetlen kapaszkodómra, a gyűlöletre, nehogy visszasodródjak, és átessek a halálomon. Az élőkkel összekötő utolsó kapcsolatom ez, a bizonyságom. Míg a halál nevű engem ért méltánytalanság miatt gyűlölni tudom őket, addig nincs végem. Ennyi a haladékom, ennyit tudok.”
Változatok egy témára
Bereményi Géza életművében nagyon izgalmas, hogy ugyanazokat a témákat megtaláljuk a novelláiban, dalaiban, forgatókönyveiben és önéletírásában is, csak mindegyikben kicsit másképpen, más nézőpontból, más hangsúlyokkal.
Az Azóta is élek novelláit azért is érdemes olvasni, mert újabb variánsokat és részleteket kapunk, újabb irányokból járhatjuk körbe életének legfontosabb szereplőit, helyszíneit. Bereményi Géza több filmjének ősváltozata elbeszélés volt (Eldorádó, Megáll az idő, Hóesés a Vízivárosban), ezeknek megtaláljuk ebben a kötetben a magvait. Ahogyan az önéletírással, a Magyar Copperfielddel is megkereshetjük a kapcsolódási pontokat és a különbségeket.
