Amélie Nothomb: Szíved gyötörd
Amilyen rövid, olyan tartalmas a belga író magyar nyelven tavaly megjelent könyve, a Szíved gyötörd, aminek már a borítóján szerepel a mérgező anya-lánya kapcsolat kifejezés. Ahogy Bethany Webster is gyakran megjegyzi, a mérgező és az anya-lánya kapcsolat szavakat társadalmi és kulturális elvárások, meggyőződések miatt eddig nem igazán tehettük egymás mellé,
az anyai szeretet teljességét, feltétel nélküliségét és egyáltalán jelenlétét nem volt szabad megkérdőjelezni,
de épp itt az ideje annak, hogy mindezt megtegyük, és beszéljünk azokról a helyzetekről, amikor anya-lánya kapcsolat nem úgy működik, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Így például Diane történetéről, az édesanyjához fűződő viszonyáról, és arról, hogy az hogyan befolyásolja a más emberekkel, más nőkkel való kapcsolatát. A kiindulópont a következő: Marie, Diane anyja a kislány születése előtt a népszerű és tökéletes nő szerepében él, majd a születés után a környezet figyelmének és rajongásának tárgyává hirtelen a kislány válik, ez pedig Marie-ból nem büszkeséget - ahogyan ugye azt egy jó anyától elvárnánk - vált ki, hanem féltékenységet. Ez az érzelem, és a hozzá tartozó kapcsolódási hiány, a biztonságos és feltétlen szeretet hiánya végigkíséri Diane életét, és nagyban meghatározza a további kapcsolatait is.
Kétségtelen, hogy a rövid terjedelem megköveteli, hogy a szerző lényegretörően, pontosan és nyíltan fogalmazzon még a nehéz témák esetében is. A könyv tömörsége egyesekben a didaktikusság, másokban a hiány érzését keltheti, de fordíthatjuk ezt úgy is - az irodalomterápiás szemlélethez is közelítve - , hogy az olvasmányélményben nem is a szöveg a hangsúlyos, hanem az, ahogyan mi továbbvisszük az általa kiváltott gondolatainkat, érzéseinket. Ez a könyv bőven ad gondolkodni valót arról, hogyan visszük tovább a korai sérüléseinket, mennyire meghatározó az anyánkhoz fűződő kapcsolatunk, és hogyan tudunk a felnőtt életünkben létezni, ha valami rosszul működött a gyermekiben.
Szabó T. Anna: Elhagy
Legyen itt egy verseskötet is, vagy lehet, hogy épp csak egy vers. A Webster könyv kapcsán írtam arról, én hol találkoztam először az anyaseb szóval. Ahhoz a történethez hozzátartozik Szabó T. Anna Elhagy című verse is, amivel dolgoztunk is azokon a bizonyos irodalomterápiás órákon. Nem feltétlenül tudom és szeretném már itt visszaidézni, hogy pontosan miről beszélgettünk, de az biztos, hogy a fő témánk az anyáról való leválás és az ott átélt tapasztalataink magunkkal vitele volt. Az, hogy még
ha nem is traumákkal túlterhelt, de mindenképp meghatározó élmény, amikor ráébredünk az anya-gyermek szimbiózis szükségszerű végére,
ezáltal pedig utat nyitunk annak a ténynek, hogy az összes további emberi kapcsolatunk is véges, nehéz, sokszor függő, fájdalmas és nagyon bonyolult lesz.
A kötet sok más versében találhatunk még rá az anyaság, a nőiség, a függés-függetlenség, az emberi kapcsolatok tematikáira, de ha már központba helyeztem a verset, akkor úgy gondoltam, jó lenne meg is mutatni:
“Elárul és elhagy.
Kilök magából és elhagy.
Önmagát adja ennem és elhagy.
Ringat és elhagy.
Talpam simogatja, fenekem törüli,
hajamat fésüli, elhagy.
Orrom az illatát issza, ölel:
„Soha nem hagylak el!” Elhagy.
Áltat, mosolyog, súgja: „Ne félj!”
Félek és fázom, és elhagy.
Este lefekszik az ágyra velem,
azután kioson és elhagy.
Nagy, meleg, eleven, fészekadó,
csókol és dúdol és elhagy.
Cukorral tölti a két tenyerem,
tessék, ehetem: elhagy.
Sírok és ordítok, úgy szorítom:
foghatom, üthetem, elhagy.
Csukja az ajtót és hátra se néz,
nem vagyok senki, ha elhagy.
Várom, ahogy remegő kutya vár:
jön, ölel, símogat, elhagy.
Ő kell, mert nélküle élni halál,
felemel, melegít, elhagy.
Ketrec a karja, de ház az öle,
vágynék vissza, de elhagy.
Egy csak a lecke: nem ő vagyok én,
idegen, idegen, elhagy.
Ott a világ, lesz más, aki vár!
Lesz majd benne, kit elhagyj.
Csukd be az ajtót, vissza se nézz:
várni a könnyebb, menni nehéz,
lesz, ki elárul, lesz, ki elárvul,
mindig lesz, aki vár, aki fél,
mindig lesz, aki vissza se tér,
megszül, és meghal, és elhagy.”
Alice Munro: Juliet
A Nobel-díjas Alice Munro könyveiben szinte mindig központi téma a sokféle női sors, a különböző generációk, anyák, nagymamák, lányok közti dinamika, ezért nagyon sok történetét illeszthetnénk ebbe a gyűjtésbe. A Juliet című rövid kis könyv három novellát tartalmaz, melyek korábban a Csend, vétkek, szenvedély című kötetben jelentek meg, Pedro Almodovar pedig 2016-ban filmet készített belőlük Julieta címmel. A három történet közös pontja Juliet, a főszereplő, az ő életéből látunk három meghatározó időszakot, és három meghatározó női szerepet: nőt, lányt, anyát. Utóbbi kettő kifejezetten érdekes olyan szempontból, hogy ugyanannak a személynek a nézőpontjából ismerhetünk meg egy folyamatot, amiben felnőtt lányként távolodik el anyjától és a szülői kapcsolatoktól, és egyet, amiben őt mint anyát hagyja el saját lánya. Ez a két történet jó alapot ad ahhoz, hogy
elkülönítsük egy anya-lánya kapcsolatban az anya és a lány felelősségét, és tudatosítsuk, bármelyik szerepben vagyunk, a saját “térfelünkön” tudunk és kell elkezdenünk dolgozni.
Ahogy Webster is hangsúlyozza az Anyasebben, a másik problémáit nem mi tudjuk megoldani, hiába van ránk is hatással, nekünk a saját utunkra és gyógyulásunkra kell koncentrálnunk.
