A szétszakított menekült családokról mesél az Elveszett gyerekek archívuma

A szétszakított menekült családokról mesél az Elveszett gyerekek archívuma

Donald Trumpnak nem sikerült felhúznia a falat az Egyesült Államok és Mexikó határára, de az illegális határátlépőkkel szemben így is zéró toleranciát hirdetett. Ezen a téren a legnagyobb botrányt azzal a rendelkezésével okozta, ami alapján az országba érkező családok gyerekeit és szüleit szétválasztották, és más befogadóállomásra vitték őket. Nem mintha korábban sokkal kegyelmesebb lett volna a rendszer: Barack Obama ciklusai során rekordszámú bevándorlót utasítottak ki az országból. A bevándorlási hivatal működését többször is testközelből figyelte a mexikói származású Valeria Luiselli: akkor is, amikor zöldkártyáért folyamodott és akkor is, amikor New Yorkban önkénteskedett menekülteknek tolmácsolva. Élményeiből előbb esszét írt, később pedig első angol nyelvű regényét – ez lett a már magyarul is olvasható Elveszett gyerekek archívuma, amely most a hét könyve. 

Benedek Márton | 2020. november 02. |

New Yorkból indulunk, név nélküli főhőseinkkel, az apával, az anyával, és a korábbi kapcsolataikból fogant fiúval és lánnyal, és Arizonába tartunk, az utolsó talpon maradt törzs, az apacsok egykori földjére. Az apát leginkább a híres törzsfőnök, Geronimo sírja izgatja, az anyát pedig a határ mentén elveszett gyerekek sorsa, és abban is reménykedik, hogy valahogy nyomára jut annak a két kislánynak, akinek az anyját a saját lánya iskolájából ismeri. 

A két kislány azért vállalta a szökést Mexikóból, hogy végre újra együtt legyenek az anyjukkal.

Valeria Luiselli
Elveszett gyerekek archívuma
Ford.: Mesterházi Mónika, Magvető, 2020, 448 oldal

A két kislány története azért is fontos, mert nem légből kapott: Luiselli valóban dolgozott egy menekült testvérpár ügyén, akiknek sok más menekült gyerekhez hasonlóan a gallérjukba varrták a már az Egyesült Államokban tartózkodó rokon telefonszámát. De nemcsak ez a szál önéletrajzi ihletésű a regényben, maga a családi autótúra is az, ezt konkrétan 2014-ben tette meg az író a családjával, és így a határmenti rádióállomások radikális hangja is feltehetőleg a valóságot tükrözi. Persze ma már sajnos nem kell kitalálni, hogy valakik valahol a menekülteket illegális idegeneknek nevezik. (Luiselli az idegenrendészeti eljárásokon szerzett tapasztalatai alapján írta meg az említett esszéjét, ami a menekülteknek feltett kérdésminta után kapta a Tell Me How It Ends: An Essay in 40 Questions címet.) 

Az utazás során mindig központi kérdés, hogy mit hallgat a család, híreket, zenét vagy hangoskönyvet, de a hang és a hallgatás már eddig is átszőtte az életüket: az apa és az anya egy olyan projekt során ismerkedett meg, amiben New York összes hangját kellett rögzíteni. A város összes beszélt nyelvét, a taxisok káromkodását, prédikációkat, a játszóterek hangját, a kassza csörgését és így tovább. A közös munka azonban hamarosan véget ér, kapcsolatuk pedig társas magánnyá kezd alakulni. Így indulnak útnak, együtt, külön célokkal, ám ugyanolyan dokumentarista, archiváló, riporteri magatartással. 

Az archiválás átszövi az egész regényt, nem is fejezetek vannak benne, hanem “dobozok”, amik azt a hét dobozt jelölik, amelyeket a család visz magával.

(Ezek egyben a regény kvázi bibliográfiáját is rejtik.) Az egyikben, az anya dobozában van egy könyv, a fiktív író Ella Camposanto műve, Az elveszett gyerekek elégiái, egy történet, amit szinte az elejétől a végéig olvasunk mi is. Valamikor a távoli jövőben gyerekek tartanak benne valahonnan valahova, a nyelvezet szerint valószínűleg Dél-Amerikából északra. Bestiának hívják például a vonatot, és ezt a kifejezést használják a dél-amerikai menekültek arra a járatra, amivel az Államokba igyekeznek Mexikón keresztül.

Ahogy látható, az Elveszett gyerekek archívumában a valódi események, az önéletrajzi elemek és a fikció keverednek a fikcióval, ráadásul tele van rengeteg jelölt és jelöletlen vendégszöveggel, parafrázissal; minden utal valamire.

A hangoskönyvek, a dalszövegek (az ötéves lány Janis Joplin-rajongó, de ez csak apró érdekesség, ami igazán hangsúlyos, az David Bowie és a Space Oddity), a megidézett irodalmi szövegek is beépülnek a regénybe, ahogy a szerző írja a jegyzetek között: “Korábbi munkáimhoz hasonlóan részben az Elveszett gyerekek archívuma is különféle szövegek és más, nem szöveges források dialógusának eredménye.” (Nem szöveges források, mint térképek vagy Polaroid-fényképek.)

Az egyértelműen jelzett források és utalások (Susan Sontagtól Ezra Poundig, Jack Kerouac-tól Cormac McCarthyig) mellett van olyan szerző, akinek bár végig érezni a hatását, de csak említés szintjén jelenik meg, mint Roberto Bolano, és ott van W.G. Seebald, az emlékezet kutatója és az emberi pusztítás elégikus krónikása, akinek még a nevét sem látjuk, de szerintem az ő munkássága nélkül az Elveszett gyerekek archívuma sem született volna meg. Jó, nem olyan merész ezt mondani, hiszen az ő hagyatékából sajtó alá rendezett kötetének címe az, hogy Campo Santo. (De mivel ez a könyv olyan, amilyen, miért ne állhatna más is a háttérben, hiszen a camposanto azt is jelenti olaszul és spanyolul, hogy temető, de nyilván nem a legelterjedtebb szóhasználatban.)

Technikailag tehát az intertextualitás, tartalmilag a címben szereplő elveszett gyerekek játsszák a főszerepet.

Ők a gyerekek keresztes hadjáratának gyerekei; ők az arizonai sivatagban étlen-szomjan menetelő gyerekek; ők az indián családok kiirtott gyerekei; és elveszett gyerekek az apa és az anya gyerekei is. Utóbbiakat jobban is megismerjük, amikor a könyv első része és az anya narrációja után a fiú veszi át az elbeszélő szerepét. Innentől aztán csak még jobban magába bonyolódik a történet és a szöveg, a múlt és a jelen, ami végül egy irgalmatlanul hosszú mondatban csúcsosodik ki – és ezt az élményt meg is hagynám a jövőbeli olvasónak.

Valahol azt olvastam nemrég, hogy ma már szinte sehol sem írják le, hogy posztmodern. De nincs mit tenni,

Valeria Luiselli regénye tele van posztmodern manőverekkel, és emiatt kényesebb anyag is egy hagyományosabb szövegnél, de izgalmasabb is.

A szereplők nagyon emberiek, és néha kifejezetten szórakoztatók, de egy pillanatig sem feledjük, hogy ez egy nagyon komor és vészjósló korrajz, messze tőlünk, de mégsem túl távol. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A bevándorlók az új évezred rabszolgái

...
Nagy

A remény rabjai: 5+1 könyv a bevándorlásról

...
Nagy

A menekültek helyzetére akarta felhívni a figyelmet, ehelyett az év botránykönyve lett az Amerika földje

Az idei év egyik legnagyobb botránykönyve egyértelműen Jeanine Cummins menekülttémában írt regénye, az Amerika földje. A mexikói kartellek elől menekülő anya és fia tragikus története jó céllal íródott, ennek ellenére kiborította a latin-amerikai írókat, akik tiltakozásokat szerveztek a könyv ellen. 

Hírek
...
Könyvtavasz

Kairó iránt nem maradsz közömbös: vagy megszereted, vagy megutálod

...
Hírek

Bill Gates a siker emberformáló erejéről és Afrikáról ajánl nyárra olvasnivalót

...
Hírek

Itt a Szép Magyar Könyvek listája!

...
Nagy

Diktátorok, Paul Lendvai, dinamikus Föld és zártkerti Magyarország - Non-fiction a Könyvhéten

...
Zöld

Egy csapat újságíró befejezi a meggyilkolt riporter könyvét Amazónia megmentéséről

...
Hírek

Az ifjúsági polcról az úgynevezett gyermekvédelmi törvény miatt kerültek le könyvek

...
Szórakozás

Tóth Krisztina-bemutató, Kártyajáték, Irodalom Éjszakája, Könyvhét [Programajánló]

...
Beleolvasó

Milbacher Róbert nagyanyjának élettörténetét írta meg a halálos ágyától gyerekkoráig

...
Hírek

Találkozz a Budapest Nagyregény szerzőivel a Vörösmarty téren!

Olvass!
...
Beleolvasó

Milbacher Róbert nagyanyjának élettörténetét írta meg a halálos ágyától gyerekkoráig

 A Keserű víz Milbacher Róbert eddigi legszemélyesebb és legkatartikusabb könyve. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nádasdy Ádám sokat hordta az irháját keresztül-kasul a városon, sosem telt be vele

Nádasdy Ádám visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!

Polc

Csak a dzsungel van Závada Péter új verseskötetében

...

Alice Munro novelláiban a takaros előkertek mögött mindig ott a titok, a temetetlen múlt

...

Elveszve, mégis megtartva – Tompa Andrea új regényében a történelem fehér foltokkal büntet

...

Az embermentő labdarúgó ‒ dédunokája írt könyvet a válogatott első gólszerzőjéről

...