A szétszakított menekült családokról mesél az Elveszett gyerekek archívuma

A szétszakított menekült családokról mesél az Elveszett gyerekek archívuma

Donald Trumpnak nem sikerült felhúznia a falat az Egyesült Államok és Mexikó határára, de az illegális határátlépőkkel szemben így is zéró toleranciát hirdetett. Ezen a téren a legnagyobb botrányt azzal a rendelkezésével okozta, ami alapján az országba érkező családok gyerekeit és szüleit szétválasztották, és más befogadóállomásra vitték őket. Nem mintha korábban sokkal kegyelmesebb lett volna a rendszer: Barack Obama ciklusai során rekordszámú bevándorlót utasítottak ki az országból. A bevándorlási hivatal működését többször is testközelből figyelte a mexikói származású Valeria Luiselli: akkor is, amikor zöldkártyáért folyamodott és akkor is, amikor New Yorkban önkénteskedett menekülteknek tolmácsolva. Élményeiből előbb esszét írt, később pedig első angol nyelvű regényét – ez lett a már magyarul is olvasható Elveszett gyerekek archívuma, amely most a hét könyve. 

Benedek Márton | 2020. november 02. |

New Yorkból indulunk, név nélküli főhőseinkkel, az apával, az anyával, és a korábbi kapcsolataikból fogant fiúval és lánnyal, és Arizonába tartunk, az utolsó talpon maradt törzs, az apacsok egykori földjére. Az apát leginkább a híres törzsfőnök, Geronimo sírja izgatja, az anyát pedig a határ mentén elveszett gyerekek sorsa, és abban is reménykedik, hogy valahogy nyomára jut annak a két kislánynak, akinek az anyját a saját lánya iskolájából ismeri. 

A két kislány azért vállalta a szökést Mexikóból, hogy végre újra együtt legyenek az anyjukkal.

Valeria Luiselli
Elveszett gyerekek archívuma
Ford.: Mesterházi Mónika, Magvető, 2020, 448 oldal

A két kislány története azért is fontos, mert nem légből kapott: Luiselli valóban dolgozott egy menekült testvérpár ügyén, akiknek sok más menekült gyerekhez hasonlóan a gallérjukba varrták a már az Egyesült Államokban tartózkodó rokon telefonszámát. De nemcsak ez a szál önéletrajzi ihletésű a regényben, maga a családi autótúra is az, ezt konkrétan 2014-ben tette meg az író a családjával, és így a határmenti rádióállomások radikális hangja is feltehetőleg a valóságot tükrözi. Persze ma már sajnos nem kell kitalálni, hogy valakik valahol a menekülteket illegális idegeneknek nevezik. (Luiselli az idegenrendészeti eljárásokon szerzett tapasztalatai alapján írta meg az említett esszéjét, ami a menekülteknek feltett kérdésminta után kapta a Tell Me How It Ends: An Essay in 40 Questions címet.) 

Az utazás során mindig központi kérdés, hogy mit hallgat a család, híreket, zenét vagy hangoskönyvet, de a hang és a hallgatás már eddig is átszőtte az életüket: az apa és az anya egy olyan projekt során ismerkedett meg, amiben New York összes hangját kellett rögzíteni. A város összes beszélt nyelvét, a taxisok káromkodását, prédikációkat, a játszóterek hangját, a kassza csörgését és így tovább. A közös munka azonban hamarosan véget ér, kapcsolatuk pedig társas magánnyá kezd alakulni. Így indulnak útnak, együtt, külön célokkal, ám ugyanolyan dokumentarista, archiváló, riporteri magatartással. 

Az archiválás átszövi az egész regényt, nem is fejezetek vannak benne, hanem “dobozok”, amik azt a hét dobozt jelölik, amelyeket a család visz magával.

(Ezek egyben a regény kvázi bibliográfiáját is rejtik.) Az egyikben, az anya dobozában van egy könyv, a fiktív író Ella Camposanto műve, Az elveszett gyerekek elégiái, egy történet, amit szinte az elejétől a végéig olvasunk mi is. Valamikor a távoli jövőben gyerekek tartanak benne valahonnan valahova, a nyelvezet szerint valószínűleg Dél-Amerikából északra. Bestiának hívják például a vonatot, és ezt a kifejezést használják a dél-amerikai menekültek arra a járatra, amivel az Államokba igyekeznek Mexikón keresztül.

Ahogy látható, az Elveszett gyerekek archívumában a valódi események, az önéletrajzi elemek és a fikció keverednek a fikcióval, ráadásul tele van rengeteg jelölt és jelöletlen vendégszöveggel, parafrázissal; minden utal valamire.

A hangoskönyvek, a dalszövegek (az ötéves lány Janis Joplin-rajongó, de ez csak apró érdekesség, ami igazán hangsúlyos, az David Bowie és a Space Oddity), a megidézett irodalmi szövegek is beépülnek a regénybe, ahogy a szerző írja a jegyzetek között: “Korábbi munkáimhoz hasonlóan részben az Elveszett gyerekek archívuma is különféle szövegek és más, nem szöveges források dialógusának eredménye.” (Nem szöveges források, mint térképek vagy Polaroid-fényképek.)

Az egyértelműen jelzett források és utalások (Susan Sontagtól Ezra Poundig, Jack Kerouac-tól Cormac McCarthyig) mellett van olyan szerző, akinek bár végig érezni a hatását, de csak említés szintjén jelenik meg, mint Roberto Bolano, és ott van W.G. Seebald, az emlékezet kutatója és az emberi pusztítás elégikus krónikása, akinek még a nevét sem látjuk, de szerintem az ő munkássága nélkül az Elveszett gyerekek archívuma sem született volna meg. Jó, nem olyan merész ezt mondani, hiszen az ő hagyatékából sajtó alá rendezett kötetének címe az, hogy Campo Santo. (De mivel ez a könyv olyan, amilyen, miért ne állhatna más is a háttérben, hiszen a camposanto azt is jelenti olaszul és spanyolul, hogy temető, de nyilván nem a legelterjedtebb szóhasználatban.)

Technikailag tehát az intertextualitás, tartalmilag a címben szereplő elveszett gyerekek játsszák a főszerepet.

Ők a gyerekek keresztes hadjáratának gyerekei; ők az arizonai sivatagban étlen-szomjan menetelő gyerekek; ők az indián családok kiirtott gyerekei; és elveszett gyerekek az apa és az anya gyerekei is. Utóbbiakat jobban is megismerjük, amikor a könyv első része és az anya narrációja után a fiú veszi át az elbeszélő szerepét. Innentől aztán csak még jobban magába bonyolódik a történet és a szöveg, a múlt és a jelen, ami végül egy irgalmatlanul hosszú mondatban csúcsosodik ki – és ezt az élményt meg is hagynám a jövőbeli olvasónak.

Valahol azt olvastam nemrég, hogy ma már szinte sehol sem írják le, hogy posztmodern. De nincs mit tenni,

Valeria Luiselli regénye tele van posztmodern manőverekkel, és emiatt kényesebb anyag is egy hagyományosabb szövegnél, de izgalmasabb is.

A szereplők nagyon emberiek, és néha kifejezetten szórakoztatók, de egy pillanatig sem feledjük, hogy ez egy nagyon komor és vészjósló korrajz, messze tőlünk, de mégsem túl távol. 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

A bevándorlók az új évezred rabszolgái

...
Nagy

A remény rabjai: 5+1 könyv a bevándorlásról

...
Nagy

A menekültek helyzetére akarta felhívni a figyelmet, ehelyett az év botránykönyve lett az Amerika földje

Az idei év egyik legnagyobb botránykönyve egyértelműen Jeanine Cummins menekülttémában írt regénye, az Amerika földje. A mexikói kartellek elől menekülő anya és fia tragikus története jó céllal íródott, ennek ellenére kiborította a latin-amerikai írókat, akik tiltakozásokat szerveztek a könyv ellen. 

Hírek
...
Hírek

Rendeld meg a 100 oldalas Esterházy-különszámot és az Ottlik-másolatot!

...
Nagy

Göncz Árpád így emlékezett meg A Gyűrűk Ura másik fordítójáról

...
Hírek

Hazatértek az első filmfelvételek, amik 125 éve Magyarországon készültek

...
Hírek

Látványos és kiadós új előzetest kapott a Dűne

...
Szívünk rajta

Berg Judit már gyerekkorában fantasztikus történetekkel szórakoztatta magát

...
Nagy

Négy könyv, amelyben túlélők meséltek Auschwitzról

...
Beleolvasó

Vámos Miklós: Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet

...
Hírek

Ősszel már színházban is láthatjuk a Holtversenyt

...
Hírek

Művészetek völgye, Szindbád nyomában és a Margitsziget felfedezése [PROGRAMAJÁNLÓ]

Olvass!
...
Beleolvasó

Vámos Miklós: Élni arany. Olvasni ezüst. Írni ötvözet

"Sokáig úgy képzeltem, az orvosi diploma volna számomra a leghasznosabb háttértudás az íráshoz." Olvass bele Vámos Miklós új könyvébe!

...
Beleolvasó

Afganisztánban egy sima rutinfeladatból is könnyen pokoli lecke lehet

Fayer Sándor új regényében egy Afganisztánban szolgáló magyar osztag egyszerű feladatot kap, de egy elektrosztatikus vihar, majd egy tálib rajtaütés mindent megváltoztat. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Mi történik azokkal, akik megküzdöttek a Sötét Nagyúrral, és győztek?

A nagy győzelem után az élet mindenki számára visszatért a normális kerékvágásba, kivéve a fiatalokat, akik világszerte ismert hírességekként, életcéljukat beteljesítve nem találták a helyüket.

...
Beleolvasó

Ami a lélek alatt és a tudat alatt gyűl, veszélyes lehet

Egy árván maradt kisfiúról és egy állandóan menekülni kényszerülő kislányról szól Szávai Géza regénye, a Csodálatos országokba hoztalak. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Baleset vagy gyilkosság történt a szabadulószobában?

A Sellő titka szerzőjének új krimijében eltűnik egy nő, majd harminckét évvel később különös haláleset történik egy szabadulószobában. Olvass bele! 

...
Beleolvasó

Trudy Ederle: a lány, aki átúszta a La Manche csatornát

Lebilincselő történet Gertrude Ederléről, aki alig tizenkilenc éves korában a nők közül elsőként úszta át a La Manche csatornát. 1926-ban, mielőtt bárki elfogadta volna, hogy egy nő fizikai próbatétel elé állhasson, egy Trudy Ederle nevű merész amerikai tinilány magával ragadta a világ képzeletét. Olvass bele Glenn Stout könyvébe!

Polc

A fiatalság nem elég a boldogsághoz, a szégyennel és a dühvel meg kell küzdeni

...

Miért pont 999 fiatal, hajadon nőt vittek el először Auschwitzba?

...

Marina Abramović átment a falon, mi pedig beleshetünk a fal mögé

...

Miért csodálkozunk még mindig a hétköznapok abszurditásán?

...