Első mondat: Minden korombéli emlékszik arra, hogy hol volt és mit csinált, amikor először hallott a versenyről.
A 2012-es, bombasikerű Ready Player One, amelyből az a Steven Spielberg fog filmet készíteni (premier: 2017 december), akinek munkássága Cline-t és a hozzá hasonló geekalkotókat inspirálta (a kör ezzel teljes), egy olyan világot és szituációt ábrázol, amelyben a popkultúra mély, sőt, egyenesen kínos ismerete a kulcs a teljes, gazdag élethez. Vagy akár még a Föld megmentéséhez is.
Ernest Cline: Ready Player One
Fordította: Roboz Gábor, Agave Könyvek, 2015, 464 oldal, 3780 HUF B+
A sztori egy disztópikus, lepukkant, nyomasztó jövőben játszódik, amelyből az emberek egyetlen kiútja egy hatalmas, globális virtuális utópia, az OASIS, egy végtelenül nerd programozózseni, James Halliday agyszüleménye. Az OASIS-ba belépők az avatárjaikon keresztül nemcsak szórakozhatnak, játszhatnak, randalírozhatnak, de tanulhatnak és dolgozhatnak is. És miután Halliday meghal, kiderül, hogy végrendelete értelmében az kapja meg örökségét, a világ legnagyobb, legértékesebb vállalatát és programját, aki megfejti az OASIS masszív, több ezernyi bolygóból álló virtuális világába beleprogramozott és elrejtett, rafinált rejtvényeit – geekek előnyben: merthogy a rejtvények természetesen popkulturálisak.
A Ready Player One a manapság oly divatos nosztalgiatrip mintapéldánya – és ékessége. Mert nem csak hogy folyton utalgat a ’70-es és a ’80-as évek geekkultúrjának alapműveire, hanem egyenesen beledolgozza azokat a cselekményébe, egy vagány és pofátlan kacsintással kerülve meg az öncélú idézgetés csapdáját. Tinédzser főhőse, társai, riválisai és ellenségei (természetesen a fél világ az OASIS-ban kutakodik, hogy megkaparintsa a felbecsülhetetlen értékű nyereményt, és vannak, akik tisztességtelen, sőt gyilkos módszerekhez is fenntartások nélkül folyamodnak) kultikus művek űrhajóival, óriásrobotjaival, fegyvereivel harcolnak, régi árkád- és szerepjátékokat játszanak végig és filmeket élnek át (szó szerint) a vadászat részeként.
A sztori ugyan olykor kicsit elnyújtott és akadozó, a geekeknek pedig külön fájó pont lehet, hogy Cline rengeteg utalást és tisztelgést az olvasó szájába rág, mintha nem bízna benne, hogy aki megveszi az igencsak jól körülhatárolt közönségnek szánt könyvét, az valószínűleg eleve tudja, miről beszél (amikor elkezdi magyarázni a Star Warst, az kis túlzással olyan, mintha egy biológusnak részletezné az emlősök és a hüllők közti különbséget), de amikor belelendül, iszonyú tempót képes diktálni.
Kapcsolódó cikk:
És persze a fő erénye az, hogy mindezt a geekkavalkádot sikerül egy épkézláb történetté gyúrnia, és nem csak az MMORPG-k, animék, szerepjátékok és társaik jellegzetességeit tákolja bele szépen az eseményekbe, hanem a szerelem, a felnőtté válás, a barátság, a felelősségvállalás témáit is – nem csak úgy mellékesen, vagy a fenti geekelemektől függetlenül, hanem azok szövetébe ágyazva. Ez persze nem jelenti azt, hogy több lenne egy jól megszerkesztett eszképizmusnál, de nem is célja ilyesmi. A Readly Player One azoknak az ősrégi, kedves, bájos, naiv meséknek az információs társadalombeli megfelelője, amelyekben a kis, szegény parasztfiú nagy kalandra indul, találkozik segítőkkel, ellenségekkel, végül szétrúgja a gonoszok seggét, közben pedig megmenti a hercegnőt – és természetesen elnyeri a kezét is.
