20 éves Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye, amit a színházi világban is megünnepeltek. Március 27-én, a színházi világnapon az Örkény István Színházban bemutatták Forgách András Szorul a hurok című drámáját, ami a Nádas-mű azonos című fejezetének egy átirata, illetve ezt követően Nádas, Forgách és Mácsai Pál beszélgetett egyebek mellett arról, hogy miért van kevés Nádas-előadás a színházakban. Az est meglepő fordulatai között volt, hogy megtudtuk: Nádas néha balettozik, a drámáit pedig senki nem képes megrendezni.
A dráma valójában felolvasószínház volt, amit Znamenák István rendezett, és Csákányi Eszter, Patkós Márton, Szandtner Anna, valamint Mácsai Pál adott elő, ezt követően pedig szünet nélkül (!) átvágott az este egy beszélgetésbe. Az esemény különlegességét csak növelte, hogy egyszeri előadás volt, ez pedig azon is látszott, hogy már fél órával a kezdés előtt tele volt a színház.
A fojtogató taxiút, ami soha nem akar véget érni
3 ember, 3 sors, 1 taxi, kibogozhatatlan összefüggések. A Szorul a hurok Erna és Gyöngyvér taxiútját meséli el egy taxissal, amiben fél óra alatt mindhárom ember múltjába, félelmeibe és vágyaiba betekintést kapunk, amik hol kapcsolódnak egymáshoz, hol teljesen függetlenek egymástól.
Három különböző, mégis nagyon hasonló élettörténet a 20. század közepéből.
A történet eredetileg a Párhuzamos történetek harmadik kötetében található. Az átirat többé-kevésbé hű az eredetihez, csak a nagyobb hangvételű visszaemlékezéseket hagyja el. Bár felolvasószínház volt, több külső effektet is használtak, például korabeli képeket vetítettek és akkori zenéket játszottak be. Két érdekességet fontos kiemelni: egyrészt a hanghatásokat (például ablaktörlő vagy mentőautó) Mácsai Pál szolgáltatta a darabhoz (ami külön szórakoztató volt), másrészt az alkotók (Forgách és Nádas) végig ott ültek a színpadon, a sötét sziluettek pedig egyben sejtelmes és bizalmas hangulatot varázsoltak a felolvasásnak.
A darab előkészületeiről videót is készített az Örkény:
Nádas néha táncra perdül, ha senki nem látja
A beszélgetés szinte azonnal elindult, ahogy a színészek lementek a színpadról. A színházzal való ismerkedés témájával indítottak: például kiderült, hogy Nádas első élménye 1948-ból származik, amikor mindössze 6 évesen látta Beethoven Fidelio című operáját. De a tánchoz és a baletthoz még ennél is koraibb élmények fűzik. Utóbbit a mai napig annyira szereti, hogy azt kívánja, bárcsak táncos lehetett volna.
A hétvégén közvetíti a tévé a balettet. És ahogy ott ülök, nem bírok magammal”
– mondta Nádas.
De a szülei ehelyett zongorázni tanították, így nem lett táncos belőle. A színházhoz pedig csak később kapcsolódott, eleinte főleg lektorként vett részt egy-egy darabban.
Kiderült, Forgách András is Nádas miatt került a színház közelébe, ugyanis kezdő dramaturgként sokat tanult az író darabjaiból. Mácsai pedig, bár még sose szerepelt vagy rendezett Nádast, úgy gondolta, hogy az Örkény kis színpadán jól mutatnának ezek a művek, hiszen a látvány helyett inkább a párbeszéd és a nyelv dominál bennük. Ha tehetné, akkor a szerző Takarítás - Találkozás - Temetés drámatrilógiájából rendezne szívesen.
De miért nem csinál senki Nádas-darabot?
A bemutató egyik apropója volt, hogy megjelent Nádas Péter Szünet nélkül című könyve, ami az író színpadi műveit rendezi egy kötetbe egészen az 1960-as évektől a 2010-es Szirénénekig. A színházakban azonban ritkán látni Nádas-darabokat, és ez nem véletlen. Az író szerint ennek az az oka, hogy sosem sikerülnek jól.
A darabok már a kezdetektől fogva ambivalens helyzetben voltak, a visszajelzések mindig azt mutatták, hogy ezek a művek alapvetően olvasásra jók, de nem működnek a színpadon. Nádas szerint ez viszont azért lehet, mert mindig az történik, hogy a próbákon remekül mennek az előadások, viszont amint élőben, közönség előtt kell bemutatni, akkor valahogyan darabokra esik.
„Színészek imádták és gyűlölték a próbákat, harcoltak ellenem, »ezt és ezt nem vagyok hajlandó kimondani«; »jó, ne mondd ki«. Aztán mégis visszahozták ugyanazt, mert megvolt a helye, megvolt az aránya” – mondta Nádas.
Mácsai Pál ekkor csak viccesen annyit szúrt közbe, hogy: „Mi tesszük tönkre a darabjaid?”, amit persze nagy nevetés követett. De Nádas szerint nem ez a helyzet, hanem hogy más a dinamikája egy próbának, és más egy előadásnak. Mintha a színészek nem mernék őszintén előadni a darabot, magyarázta. Több színész is például azért nem akart bizonyos dolgokat kimondani vagy előadni, mert „ott lesz a családja a bemutatón”. Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy az író szerint teljesen más a darabjait egy stúdióban előadni, mint egy nagy színházban.
Nem stúdióba valók ezek a szövegek, mert ha belemondom ezeket a szövegeket valakinek a szájába, akkor az kínosan érzi magát. Ha van közte egy zenekari árok, az más”
– mondta Nádas.
Forgách szerint a drámája csak egy nagyon kis szeletét mutatta meg annak a potenciálnak, ami ebben a regényfolyamban vagy akár az egész Nádas életműben van, viszont pont ezért kellene még többet foglalkozni vele. Ezután csak remélhetjük, hogy az eddigi próbálkozások és sikertelen előadások után egy tehetséges színházi társulat (mint például az Örkényé) a kezébe veszi ezt a projektet, és minél több Nádas-dráma kerül majd reflektorfénybe.
Fotó: Horváth Judit / Örkény István Színház
