Ráadásul a bezártság óráit is jobb a hírek folyamatos görgetése helyett lenyűgöző olvasmányokkal kitölteni, és ilyen lebilincselő, magával ragadó könyv a Szerelem a kolera idején is, melynek középpontjában egy hagyományosnak semmiképp nem nevezhető szerelmi történet áll. A szöveg egy hatvanas éveiben járó férfi öngyilkosságával indul, de a fő szál mégsem ez lesz, a hangsúly egyre inkább a holttesthez kiérkező orvosra, Juvenal Urbinora, és az ő házasságára helyeződik. Rövid időn belül azonban az idős doktor is meghal (éppen egy papagájt igyekszik levenni egy mangófáról), feleségének pedig már gyásza első óráiban meglepő szerelmi vallomást tesznek: „Fermina – mondta -, több mint fél évszázadon át erre az alkalomra vártam, hogy örök hűségemet és el nem múló szerelememet újra csak esküvel bizonyítsam önnek.”.
A történet igazából innen indul, és közel fél évszázaddal korábbi időkbe nyúlik vissza, egész pontosan abba az évbe, melyben a Karib-térség egyik kisvárosának a fiatal postai alkalmazottja, Florentino Ariza beleszeret az akkor 14 éves Fermina Dazába. Az elképesztő, csupán elképzeléseken és naivitáson alapuló szerelem megszállott levelezésbe torkollik, hogy aztán váratlanul, és az indulásához hasonlóan érthetetlenül érjen véget. Fermina elutasítja furcsa, zárkózott szerelmét, és pár évvel később a város sikeres orvosához megy feleségül. Florentino Ariza azonban egyetlen percre sem tud (és akar) szabadulni a lány gondolatától, és bár a hosszú évek alatt szinte megszámlálhatatlan szerelmi viszonya van, mégsem képes felejteni, meg van győződve arról, hogy egyszer csak elnyeri Fermina szerelmét:
„Florentino Ariza életében viszont nem volt olyan pillanat, hogy ne gondolt volna Fermina Dazára, attól kezdve, hogy a lány kettejük hosszú és üldözött szerelme után irgalmatlanul kiadta az útját, pedig ötvenegy év, kilenc hónap, és négy nap telt el azóta. Nem volt rá szükség, hogy rovátkákkal jelölje a napok múlását egy börtöncella falán, mert nem múlt el egyetlen nap sem úgy, hogy ne történt volna valami, ami eszébe juttatta Fermina Dazát.”
Akkor sem adja fel a reményt, mikor a lány férjhez megy, mikor gyemekeket szül, mikor szépen, lassan megöregszik. Nem tesz semmit, nem avatkozik Fermina életébe, pusztán „csak” reménykedik és vár.
Az évtizedek történetét átfogó regény három ember sorsát tárja fel rendkívüli részletességgel, egy hosszú, jónak nevezhető házasság történetét és egy agglegény megszállott várakozását, valamint szexuálisan túlfűtött életét.
A három ember élettörténetének, egy házasságnak és egy ötvenhárom éven át tartó szerelemnek a krónikája a könyv, melyet a Márquez-regényekből jól ismert atmoszféra leng körül. Latin-Amerika legnagyobb mesélője megeleveníti a fülledt éjszakákat, a fürdőszobában titokban elszívott cigarettákat, a megcsalt szív fájdalmait, a szexualitás minden vonatkozását, a fiatal és az öregedő testek kipárolgásait. A regény kívül helyez a valóságon és észrevétlenül beléptet a világába, a gőzhajózás fénykorába, a polgárháborúk sújtotta időszak történéseibe és hangulatába. A testek és a lelkek legapróbb rezdüléseit és legnagyobb mélységeit is ismeri a szerző, a kettőt ráadásul nem is választja szét, naturalista leírásai között váratlan, aforisztikus bölcsességek tanyáznak.
Mintha mindent tudna a szerelemről, a házasságról, a sóvárgásról, a vágyról és az unalomról is. Na és persze a végeláthatatlan várakozásról és a reményről.
A történet hosszú, ráérősen hömpölyög előre (talán ezzel is érzékeltetve a várakozás kíméletlen lassúságát), de varázsos mondatai elfeledtetik a racionalitást és a hétköznapi csodák birodalmába vezetnek. A szöveg európai gondolkodástól távoli mágikus realizmusa olyan összefüggéseket tár fel a világban, melyekre pusztán a józan ész segítségével lehetetlen rálelni, itt mégis megtehetjük. Minden szépsége ellenére nem cukormázas könyv, hiszen sok tabuval is foglalkozik (legfontosabb közülük talán az időskori szerelem), bár a kolumbiai író világában nincs is igazán tabu, mint ahogy bűn is alig, hiszen minden sors, minden ballépés mögött ott van az ember, akit meg lehet érteni, és akinek – éppen ezért – meg lehet bocsátani. Hosszabb, elmélyült olvasást igénylő szöveg a Szerelem a kolera idején, épp olyan időkre, mint a mostani. Megmutatja, hogy mekkora erő rejlik a várakozásban, és hogy a türelem igazi életerő, akár a halált is legyőzheti: „Aztán Florentino Arizára nézett, látta ezt a törhetetlen akaratot, ezt a rendíthetetlen szerelmet, és átfutott az agyán az a késői és döbbenetes felismerés, hogy nem annyira a halál, mint az élet határtalan.”
