Giovanni Boccaccio: Dekameron
A sokak által ismert klasszikusban, a Dekameronban a Fekete Halál a tizennegyedik századi Firenzében szedi áldozatait. Boccaccio úgy festi le a szörnyű kórt, mintha csak a szerelemről mesélne, bár a szerelmesnek csókot adni sokkal kifizetődőbb, mint a halálnak.
Daniel Defoe: A londoni pestis
A londoni pestis épp azt adja, amit a címében ígér: pestist Londonban, méghozzá 1772-ben. A várost bubópestis tizedeli, a járvány pedig minden időben érvényes kérdéseket vet fel. Ha pestis támadja a városod, akkor megkímélve magad a fájdalomtól és a betegség horrorjától, elmenekülsz előle, vagy maradsz, és segítesz másokon? (Esetleg meghalsz.) Defoe munkája számos pestisregényt inspirált, a legfontosabb ezek közül Albert Camus 1947-es könyve.
Albert Camus: A pestis
„Április 16-ának reggelén Bernard Rieux doktor kilépett rendelőjéből, s a lépcsőforduló közepén döglött patkányba botlott.” Ezzel a mondattal indul Albert Camus egyik legismertebb művének krónikája, amely egy fiktív pestisjárvány kialakulását és lefolyását mutatja meg az algériai Oran városában. A pestist a koronavírus miatt renegetegen veszik meg, mi már újra is olvastuk.
Hermann Hesse: Narziss és Goldmund
Herman Hesse fogja a címszereplőit, az aszkéta paptanárt, Narziss-t, és a művészi ideált hajszoló Goldmundot, és megmeríti őket a pestissel sújtott középkori Németország szörnyűségeiben. De mi van akkor, ha valaki azt hiszi, pestises vagy, de te tudod, hogy téved?
José Saramago: Vakság
A legjobb módszer a társadalom törékenységének bizonyítására az ebola. Vagy ahogy a Nobel-díjas Jose Saramago képzelte 1997-ben, a Vakság. Ha tudni akarod, hogy milyen, amikor egy modern nagyvárosban üt be a krach, akkor megtaláltad a neked való regényt.
Mary Shelley: Az utolsó ember
Mary Shelley úttörőnek számító 19 századi sci-fi antiutópiájában, Az utolsó emberben a nemzetközi felelősséget kérdőjelezte meg. Arra volt kíváncsi, vajon Európa és Amerika felelős-e az ebola terjedéséért. Nem biztos, hogy akarjuk hallani a válaszait.
Jack London: A skarlát
Jack London 1912-es regénye szintén a jövő emberét dobja áldozatul a szörnyű kórnak. 60 évig pusztított a Vörös Halál A skarlátban (The Scarlet Plague), és mire a történet 2073-ban elkezdődik, csak egy kérdés marad: mit örököljenek tovább a kultúránkból azok, akik túlélték a borzalmakat.
John Le Carré: Az elszánt diplomata
Az elszánt diplomata című John le Carré-regényben egy nemzetközi összeesküvést sejtenek a világméretű AIDS-járvány mögött. Hogy kinek áll ez érdekében? A kérdés inkább az, kinek nem.
Dan Brown: Inferno
Dan Brown regényében Robert Langdon egy vírus kiszabadulását igyekszik megakadályozni. A szimbólumkutató ebben a sztoriban éppen Olaszországba, Firenzébe érkezik, ahol az életére törnek, a rejtélyek sorát azonban végül Dante Isteni színjátékának segítségével oldja meg.
Margaret Atwood: Maddaddam-trilógia
Margaret Atwood nagyszabású, háromrészes disztópiájában levezette, hogyan fog kihalni az emberiség, ráadásul mindezt úgy tette, hogy csupa olyan jelenségből, technológiából és ötletből indult ki, amely már létezik vagy fejlesztés alatt áll (vagy már megvan rá az elméleti lehetőség). A klímaváltozás mellett a könyvekben hangsúlyos téma az új vírusok és baktériumok megjelenése okozta veszély. Igaz, ezek a trilógia világában nem feltétlen maguktól terjednek hipersebességgel.
