Declan Donnellan nemzetközi hírű rendező, aki olyan társulatok élén dolgozott az elmúlt évtizedekben mint a Cheek by Jowl, vagy a londoni Royal National Theatre, de rendezett előadásokat a Royal Shakespeare Companynek, a Moszkvai Nagyszínháznak, életművéért pedig elnyerte a velencei Arany Oroszlán-díjat, a Charlemagne-díjat és a Sztanyiszlavszkij-díjat is. A színházról és színészetről szerzett tapasztalatairól írt könyve 2002-ben jelent meg angolul, amit 15 nyelvre fordítottak le. Idén tavasszal végre magyarul is olvashatjuk, Koltai M. Gábor fordításában.

Declan Donellan

Színész és célpont

Ford.: Koltai M. Gábor, Corvina, 2021, 264 oldal

Megveszem

A könyv tartalomjegyzékét vizsgálva azt hihetjük, hogy egy szigorú értelemben vett színházi szakkönyvvel van dolgunk, amit pár elvetemült színházrajongón kívül kizárólag a szakma képviselői, sőt azon belül is csak a színészek fogják a kezükbe venni, de  őszintén remélem, hogy nem így lesz. Ez a könyv ugyanis azoknak is szól, akik évek, évtizedek óta foglalkoznak színházzal, színészetben alkalmazott technikákkal, a szerepek látható és láthatatlan oldalával, de azoknak is komoly szemfelnyitogató élmény lehet, akik sose foglalkoztak ezekkel a témákkal alaposabban és még az is nagy kérdés számukra, hogy “hogyan tud egy színész annyi szöveget megtanulni”. 

(Előadáskép Declan Donnellan Ahogy tetszik rendezéséből, a Cheek by Jowl társulat tagjaival.)

A könyv kézhezvételekor rögtön találkozhatunk a hazai színházművészet pár jelentős képviselőjének ajánlójával. Ascher Tamás szerint a könyv “megrázó, felfedezésértékű elemzésekkel kápráztatja el az olvasót” miközben nem csak a színészmesterségről kíván szólni, hiszen ahogy Ascher is írja, olvasás közben “az életünket működtető titkos törvényekről szerzünk értékes ismereteket”. 

A színészet misztikumáról pedig pont így lehet a legegyszerűbben és a legkézzelfoghatóbban beszélni, akár a laikus érdeklődöknek is. A könyv elején Declan Donnellan arról ír, hogy a színjátszás egyidős az emberi léttel, hiszen az életünket ábrázoló történetek elmesélése és továbbadása ősi igény bennünk, gondoljunk akár csak az ógörög tragédiákra, vagy a ma népszerű sorozatokra és telenovellákra. Az utánzás velünk született ösztön, amit már az egészen pici kisbabáknál is megfigyelhetünk. Később a nagyobb gyermekeknél is láthatjuk, ahogy megpróbálja bizonyos szerepeken keresztül lemásolni az őt körülvevő világot, sőt arra is viszonylag hamar ráeszmél, hogy ezekhez közönsége is lesz, akik reagálnak. A megfigyelés, az utánzás és a látottak reprodukálása, a különböző szerepek felvétele akkor is megtörténik velünk, ha nem színészetre adjuk a fejünket. Az egyetlen, amiben a színész biztosan különbözik, hogy tudatosabban teszi és használja ezeket.

A könyv nagy része egy nagyon nehezen megfogható fogalomról beszél, amit, ahogy a címben is olvasható, Donnellan “célpont”-nak nevezett el. 

A plasztikus példákon és a hétköznapi hasonlatokon keresztül közelebb kerülhetünk annak a megértheséhez, hogy mi készteti cselekvésre a színész által megformált szereplőt, mi mondatja ki vele a következő mondatot és mi történik olyankor, amikor azt érzi, leblokkolt.

Donnellan nemcsak a játszó, de a befogadói oldal ősi késztetéseit is igyekszik megvilágítani, és arra a kérdésre is keresi a válaszokat, hogy vajon miért akarunk olyan szélsőséges érzelmeket és radikális határhelyzeteket látni, amit saját életünkben nem is biztos, hogy át szeretnénk élni.

Tasnádi Bence, a Katona József Színház színészeként a színpadi félelem elzavarását és a jelenben levést emelte ki a könyvből, Sodró Eliza, a Radnóti Színház művésze a színész legjobb barátjának nevezte a könyvet, Zsótér Sándor pedig az előszót azzal kezdi, hogy ez a legviccesebb könyv, amit valaha olvasott színészetről, és azzal fejezi be, hogy foglalkozástól és életkortól függetlenül mindenkinek szórakoztató lesz olvasni, miközben olyan helyekre léphetünk be általa, ahova mindig is vágyakoztunk.