Leila a legszebb nő a világon. Különleges mágikus képességgel rendelkezik: aki rápillant, a számára ideális nőként látja őt, az igazi arcát pedig senki nem ismeri. A szépség számára azonban inkább átok, mint áldás, mert senki nem kíváncsi arra, mi van a lány külseje mögött. Leila nehezen tud beilleszkedni, és gyakran éri zaklatás. Egy nap azonban minden megváltozik, amikor egy kávézóban rajtakap egy fiút, aki titokban lerajzolja őt, Olivér ugyanis képes látni a lány igazi arcát. Ahhoz azonban, hogy kapcsolódni tudjanak, szembe kell nézniük a múltjuk legfájóbb eseményeivel.
Biró Kincső 2000-ben született, irodalom szakot végzett, jelenleg kommunikáció- és médiatudomány mesterképzésen tanul a Debreceni Egyetemen. 23 évesen írta a Medúzalány című regény kéziratát, ami az érzelmi magányról, egy különös szerelemről és a traumák hatásairól szól. Ahogy korábbi interjúnkban elmondta, egy graffiti adta az alapötletet: „ronda zene, ronda embereknek” szöveggel. Biró Kincső a világ legszebb nőjéről akart írni, aki nem tudja kihasználni ezt az adottságát, de valójában
minden fiatal nőről ír, aki rájön, hogy a szépség miatt kapott figyelem nem értékes, és szeretné, hogy ne csak vágyják, hanem lássák is a felszínen túl.
A regényben két nézőpontból ismerjük meg az eseményeket: Leila és Olivér szólamai egymást kiegészítve, néha felülírva mutatják meg a két, szinte teljesen ellentétes ember közötti vonzalmat és azokat az érzelmi elakadásokat, amelyeken sokáig nem tudnak túllépni. Leila impulzív, szeszélyes, hullámzó, mint imádott mesevilágának helyszíne, a tenger, Olivér pedig a felszínen kiegyensúlyozott, megfigyelő, aki biztonságos távolságot tart a saját fájdalmas élményeitől.
Tündérmese helyett rémálom
Leila tudja, hogy valójában a legjobb korba született: a felszín soha nem volt ennyire fontos. A szépség bűvöletében élünk, emberek milliói képesek extrém beavatkozásokra és diétákra, hogy megfeleljenek egy vélt vagy valós ideálnak. Arról már alig esik szó, hogy mi vár az emberekre a szépség „sötét oldalán”: a megfelelő külső milyen súlyos terhet jelenthet, teljesíthetetlen elvárásokkal, sztereotípiákkal és zaklatásokkal.
A Medúzalányban a potenciális tündérmeséről kiderül, hogy valójában egy rémálom.
A világ legszebb nője éveken át nem tud szembenézni azzal a traumával, ami a bőre alá is bekúszott,
szociális szorongással küzd, depressziós, és van, hogy napokig nem mozdul ki az ágyból. Egyedül marad a szépségével, egyszerre szeretne látva lenni és elmenekülni a világ elől.
Csak két társa van a saját földi poklában, két barátnő – akik szintén nem ismerik a valódi arcát. Leilát még a saját szülei sem annak látják: anyja látássérült, fizikai korlátai miatt nem ismeri a lánya arcát, az apja pedig egy másik személyt, a gyerekkori szerelmét keresi benne.
Van kiút a pokolból?
A Medúzalány központi témája nem egy szerelem kezdete, és nem is a szépség, hanem az, hogy
hogyan lehet együtt élni a kibírhatatlannal, és mi kell ahhoz, hogy az ember lemerészkedjen a lehető legfélelmetesebb helyre: a saját lelke mélységeibe.
Bár a trauma csak töredezett emlékfoszlányokban tárul elénk, tapintható, nyomasztó entitásként telepszik Leila életére olyan következményekkel, mint a testképzavar, önértékelési problémák, magány, szégyen és az intimitástól való félelem.
Leila története nem egyedi, és az abúzus nem csak nőket érint. A regény egyik férfi szereplője, aki maga is áldozat, a másik végletet választja: online árucikké teszi a testét. A regényben mindenki cipeli a saját történetét, ami megakadályozza, hogy mélyebben kapcsolódjon másokhoz.
Míg Leila fel meri vállalni a sebzettségét, Olivér csendben küzd a démonaival.
A gyógyulás lassú folyamat, és nincs olyan recept, ami mindenkinél beválik. A szerző egyik célja az volt a regénnyel, hogy segítse azokat, akik Leilához hasonló traumákkal küzdenek, hogy megmutassa, érdemes segítséget kérni. A regény mindezek ellenére groteszk humorral, öniróniával enged betekintést a szerző generációjának nehézségeibe. A huszonévesek világába, akik már önálló életet élnek, de még
szenvednek attól, hogy valójában nem látják őket a szüleik, sőt, a közösségimédia-profilok mögött saját kortársaik sem.
Nyitókép: Valuska Gábor
