A város, a szeretteink, a barátaink, a média, a politika, a szex és a drogok is mind a zajt termelik. Mi is termeljük, ezért jön a spoiler alert: csend nincs. Életünk a zaj folyamatos termeléséről szól, ami segíthet elfedni, hogy nem tudjuk, mit kezdjünk az életünkkel, a szüleinkkel, a barátainkkal, a szerelmeinkkel, vagyis önmagunkkal. A csend, amire vágytál egy iszonyú zajos könyv, bizonyos szempontból az elbeszélés válasza a TikTokra: az első pillanatban elragadott figyelmünket Aradi hol nyelvileg, hol dramaturgiailag stimulálja, miközben túl sok az akció, túl sok a káromkodás, túl sok a drog, túl sok a múlt, túl sok a reménytelenség – és mégis jó érzékkel és jó ritmusban vágott történet ez.
Mi vagyunk a jövő
Dénes tinédzserként tehetséges futó volt, aki előtt sikeres jövő állt, csapattársaiból olimpiai versenyző vagy menő edző lett. A futást mint függőséget más szerekre cserélte, kommunikációs szakemberré vált, aki a kormány üzenetein dolgozik, sok pénzért termeli újra a rendszert, ami megsemmisítette a legfontosabbat és legszemélyesebbet, a jövőképét. Kiábrándultsága régen elmúlt már, dühös: a politikai rendszerre, annak minden tagjára, a családjára és önmagára is.
Dénes a rendszer része, mert ez túl van a politikai mi és ők diskurzusán, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének azok is a tagjai, akik gyűlölik.
Akik meg konkrétan a rendszert építik, például kommunikációs üzenetekkel, azokon a cinizmus sem segít.
A NER a regény valóságában még plasztikusabban ábrázolja a hétköznapjainkat. Az utóbbi években egyre több alkotói szándék mutat arra, hogy sokkal jobban meg kell érteni a rendszer és az egyén viszonyát, de ennyire még senki nem tette az irodalom részévé: nincs elemelve, nincs távolságtartás, hanem a jól ismert politikai döntések jelennek meg úgy, hogy közben a NER nem díszletvilág, amelyben Dénes él, hanem olyan organizmus, amelynek saját szándéka, akarata és ereje van, ami az egyén életét minden elemében áthatja. Olvasóként ez teljesen ismerős világ, és ettől zavarba ejtő: hogyan beszéljünk a rendszerről? Aradi döntése, hogy a politikát a társadalomtól, sőt az egyéntől nem választja le, szomorú és érthető döntés, nem is szabad máshogy tennie.
Aradi olyan cinizmussal ír egy cinikus politikai rendszerről, hogy végeredményben a cinizmus a funkcióját veszi el.
Ez a politikai közösség önző éneket termel, mindenki a saját történetének a foglya: nincs szolidaritás, empátia, mobilizáció, csak az én feladásával.
Elvileg egy tehetséges, fiatal sportolóra ma szép karrier vár Magyarországon. Aradi Péter első regényének hőse kiváló sprinter, viszont nem veszi be ezt a maszlagot. Dénes története drogokról, fegyveres rablásokról, az illúziók elvesztéséről és a haragba forduló csalódottságról szól. Olvass bele!
Zacskó kristály a szerelem
Dénes elbeszélése arról is szól, ahogy a politikai rendszer foglyul ejti az ént és felszámolja. Vagy az én saját magát számolja fel, mielőtt a rendszer tenné, végülis mindegy. Mindannyian zombik leszünk, toxikusan pusztítjuk egymást, például egy párkapcsolatban: Dénes találkozik egy régi csajával, Barbival, aki azzal nyit, hogy soha nem volt orgazmusa mellette, majd röviden vázolja, hogy csak azért kezdett el futni, hogy Dénessel legyen közös témájuk, mert másról nem lehet vele beszélni, magától nem kérdez, és egy kapcsolat végeredményben arról szól, hogy kíváncsiak vagyunk a másikra, aztán a futás csak elfedte az evészavarát és bulímiáját. Ez az egyik fontos jelenet, amikor Dénest egy nőnek a kocsmába kell vinnie, hogy beszélgetni tudjon vele, a másikban a barátnője, Kriszti ülteti asztalhoz, hogy a sör-unikumokat kihasználva nyissa meg Dénest, aki csak részegen képes magáról beszélni, vagy őszintézni. Ahogy egy ponton elhangzik az elbeszélőtől, amikor egy selfhelp könyvet nyit ki: “A szerelem az emberi létezés legmagasztosabb formája. >>Hát, én most kurvára szeretni fogom magam<< - nyitottam szét a könyvet nagyjából a felénél, ahol egy zacskó kiváló minőségű kristályt találtam”.
A regény ügyesen mutat rá, hogy a rendszer nem a valóság, hanem fikció, amelyet Déneshez hasonló emberek építenek bombás vagy sorosos plakátokkal, valótlan adatokkal, Facebook-posztokkal, valamint normalitásként kezelt hazugsággal, mert ez a regény már az igazságon túli világban játszódik. A NER narratívák, fikciók mátrixából építkezik, ahogy ez a regény is (érdemes ehhez elolvasni a G. Fodor Gábor Az Orbán-szabály című könyvéről, a NER nyelvhasználatáról írt cikkünket). Hogyan lehet hinni egy elbeszélőnek, aki nemcsak állandóanbe van állva, de a megélt realitása is hazugság?
Az Orbán-szabály címmel tavaly jelent meg G. Fodor Gábor könyve Orbán Viktorról, a politikai termékről. Lépésről-lépésre magyarázza meg Orbán döntéseit, igyekszik narratívát építeni, sőt szótárat is ad a korszak megértéséhez.
A hazugság valósága
Az a világ hazugság, amit az ő munkájával hoznak létre: “A helyzet viszont az volt, hogy itt ültem egy félig állami ügynökségnél, ami hazugságokat gyártott (...) Én kibaszott utasításokat követek és panelokból dolgozom, hogy valahogy elkozmetikázzuk, hogy folyamatosan meglopnak és kihasználnak minket.” Mit jelent a lázadás, a düh, az erőszak egy olyan rendszer ellen, amit te hozol létre? Aminek minden szabályáról azt hiszed, hogy ismered, és pont ezért leszel vak a rendszer hibáira és anyádra is.
Renton, Patrick Bateman és Tyler Durden is tehetetlenül nézné, ami a 2010-es években Magyarországon történik.
Dénes problémája jóval bonyolultabb: “Hogy én hogy gyűlöltem a munkámat. Pedig, ha valaki, én aztán a rendszer nyertesei közé tartoztam. Két melóm is volt, mindkettőt külsős kommunikációs szakértőként végeztem. Az egyik zsebemet a miniszterelnök szélsebesen meggazdagodott barátja, a másikat a miniszterelnök lánya tömte. (...) Reggelente mégis azért fohászkodtam, hogy mielőbb bedőljön a rendszer. Azt akartam, hogy minden lángoljon, hogy jöjjön a tisztítótűz, és felperzseljen mindent”. Az említett főszereplők mindegyike szélsőséges útját választja saját reménytelensége megélésének, a jövőkép elvesztésének. A szélsőséges helyzetekben vergődő Dénes ösztönös, dühös élőbeszédszerű megszólalása múlt és jelen között ugrálva próbálja megfejteni, hol rontotta el.
Toxikus életek
Dénes barátja, Gabi talán még súlyosabb helyzetben van, mert apja befolyásos politikus, érinthetetlen. A két barát között a legfontosabb különbség, hogy Gabi még súlyosabb helyzetében egzisztenciális kérdés a lázadás a rendszer és az apa ellen, míg Dénesnél ez a sok határátlépés egyike. A fegyveres rablások jó poénnak tűnnek, és ilyenek a mi Robin Hoodjaink, hogy majd kicsiben szívatják a rendszert azzal, hogy kirabolják a dohányboltokat vagy az államközeli bankokat. Ön- és közveszélyesek Dénesék, de mivel a NER mindenkit a cinizmusra kondicionál, így abban sincsen semmi különös, ha valakik brahiból rablásokat hajtanak végre. Gabi a kocsmában egy óriási jelenetben előadja a lázadó monológját, amiben arról beszél, hogy az elnyomottak a többség, nézzenek körbe, mennyien vannak, amiből erőt kell nyerni a harchoz, nem kell félniük!
A szétretorizált és -ironizált jelenet végeredményben mégis azt beszéli el, hogy a lázadókat is a rendszer termeli ki.
Miközben Aradi magas fordulatszámon pörgeti az elbeszélést, jó érzékkel enged teret az átlagosnak látszó jeleneteknek, mert kocsmai ivászatból, egy barátnővel töltött vacsorából, egy munkahelyi vitából is jobban érthetővé válik a rendszer és egyén egymásra hatása. Így ábrázolja a brutális irodai életet, a bulik és dealerek világát, amikor beszuperekizve rongyol bele egy orgiába. Meg nem élt szerelmek, érzéketlen szexek, pörgető szerek, terhelt családi kapcsolatok, vad piálások a budapesti éjszakában - ebben a regényben egy, a saját történetét szándékosan elveszítő fiú felnőtté válásán keresztül láthatjuk, hogyan mentünk tönkre.
Búcsú egy generációtól
A csend, amire vágytál című regénynek egyszerre előzménye Totth Benedek Holtversenye, amelyben a gimnazista úszóversenyzők sodródnak bele a tragédiába, valamint Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című nagyregénye is, amelyben a főszereplő szintén kiábrándul a rendszerből, saját úttalansága egy generáció útvesztését is ábrázolja. Dénes nemcsak a saját élete, hanem a generációja elbeszélőjévé is válik: “Azt mondták, szépek és okosak vagyunk, azt mondták, minden rendben lesz, hogy eljön majd az időnk. Azt javasolták, tanuljunk sokat, viselkedjünk szépen, szerezzünk diplomákat, menjünk orvosnak és ügyvédnek. Azt mondták, szuperteheteségesek vagyunk, sokra vihetjük, hogy hatalmas lehetőségek előtt állunk. Azt mondták, mi vagyunk a jövő. (...)”. Ha valamivel, akkor Aradi ezzel a hazugsággal leszámol.
Lehet, hogy ebben a regényben végig káromkodnak, ekiznek, arcoskodnak vagy rabolnak, mégis, a történet azért fájdalmas, mert láthatóvá teszi, ahogy egy rendszer megszünteti egy generáció jövőjét. Dénesék küzdenek az áldozatszerep ellen, de nemcsak áldozatok, hanem elkövetők is. Aradi Péter első regénye lendületes, akciódús és érzelmes is, szórakoztató és nyomasztó a maga módján, egy elveszett generáció búcsúbeszéde. A csend, amire vágytál a NER nélkül nem jöhetett volna létre, és bár a rendszert nem leplezi le, mégis sokat elárul a működéséről, és még többet arról, hogyan nem lehet elviselni: kiégve, reménytelenül, dühösen.
