Az áldozat igazságára senki sem kíváncsi

Az áldozat igazságára senki sem kíváncsi

Mit lehet kezdeni azzal a zaklatással, amely nem fizikai, és nem is verbális, hanem szellemi; amely a birtokbavételen, a másik fölötti uralkodáson és a mentális romboláson alapul? Hogyan lehet védekezni ellene, és hogy lehet segítséget kérni egy ilyen esetben, ha egyszer nem történik „semmi”? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Anna Burns Man Booker-díjas regénye, a Tejes, amely egy 18 éves lány történetén keresztül mesél a 70-es évekbeli robbanásveszélyes észak-ír társadalomról, a mindennapivá váló erőszakról, a pletykák okozta károkról, és a nők kiszolgáltatottságáról. A regény tétje, hogy lehet-e kezdeni valamit a hallgatólagos vagy nem világosan kimondott fenyegetésekkel. A Tejes a hét könyve.

Forgách Kinga | 2021. március 15. |

Egészen különleges regény Anna Burns Tejese: mind nyelvezetét, mind cselekményvezetését tekintve eltér a megszokott formáktól, teljesen másképp beszéli el az erőszakot, a társadalmi megosztottságot, a nők helyzetét, vagy a politikai problémákat, mint eddig bármilyen könyv. Amiben különbözik, az elsősorban az elvontsága: Anna Burns ugyanis olyan történetet írt, amelyből hiányoznak a megnevezések: sem a szereplőknek, sem a városnak, sem a vallásoknak, sem pedig a szemben álló politikai erőknek nincsen neve ebben a regényben. Csak „mi” és „ők” vannak, állami erők és államtagadók, ilyen és olyan vallásúak, „úton túliak” és „úton innen” élők. Nem mondódik ki, hogy pontosan kik állnak szemben kikkel, a szembenállás maga viszont nagyon is erős, egyértelmű és központi téma. A megnevezések látványos hiányának több oka is lehet: az egyik, hogy a történet ezáltal túlmutat konkrét eseményeken és általánossá válik, a másik pedig, hogy 

a könyv egyik fő témája éppen az igazság elhallgatásának és elfedésének kultúrája.

Anna Burns
Tejes
Ford.: Greskovits Endre,Scolar, 2020, 400 oldal
-

Amit sejteni lehet, hogy Észak-Írországban járunk a 70-es években, egy leginkább Belfasthoz hasonló városban, ahol mindennapossá vált az erőszak. Az élet ebben a térségben maga a pokol, a terrorizmus a hétköznapok része, állandóak a robbantások, a gyilkosságok, mindenki megfigyelés alatt áll, kiszámíthatatlan paramilitáris szervezetek uralkodnak. Anna Burns azonban nem történelmi vagy dokumentarista regényt írt, nem azt beszélte el, hogy konkrétan mik történtek Belfastban a 70-es években, hanem azt az érzést, hogy milyen volt ebben a fenyegetettségben felnőni, élni, fiatal nőnek lenni.

A regény elbeszélője egy 18 éves lány, aki teljesen átlagos életet próbálna élni, még ebben az egészen abszurd közegben is. Munkába jár, franciául tanul, fut, népes családja van, szeret sétálás közben olvasni és van egy „talán-fiúja” is, akinél hetente párszor ottalszik. 

Egyik napról a másikra lesz azonban egy zaklatója, egy bizonyos Tejes, aki tejet nem árul, viszont mindenhol felbukkan, ahol ő jár, követi őt a furgonjával, nyomoz utána.

Egy ujjal sem ér hozzá, vészjósló jelenlétével és fenyegető megjegyzéseivel azonban egyre nagyobb és nagyobb pszichés nyomást helyez a lányra, aki nem tudja mit tegyen, hiszen ezeken a találkozásokon nem történik semmi olyan, ami kézzelfoghatóan és bizonyíthatóan bántó lenne. (Sajnos szomorú aktualitást ad a könyvnek a napokban Nagy-Britanniában elrabolt és meggyilkolt lány, Sarah Everand esete, amely újra ráirányította a figyelmet arra, hogy a nők mennyire kiszolgáltatottak  a leghétköznapibb helyzetekben is. Azóta brit nők tömegei osztják meg az utcai zaklatásról szóló történeteiket a közösségi médiában. )

„Miért nem tudok egyszerűen csak megállni, hogy megmondjam ennek az embernek, hagyjon békén? Azon kívül, hogy >, ezek a gondolatok csak később ötlöttek fel bennem, és ezt nem úgy értem, hogy egy órával később. Úgy értem, húsz évvel később. Akkor, tizennyolc évesen, egy robbanásveszélyes társadalomban nevelkedve, ahol az volt az alapvető szabály, hogy ha nem alkalmaztak fizikai erőszakot az emberrel szemben, nem vágtak a fejéhez nyílt sértéseket, és gúnyos pillantásokat sem vetettek rá a környéken, akkor semmi sem történt. Hogyan is tekinthettem volna fenyegetésnek olyasvalamit, ami ott sem volt? Tizennyolc évesen nem értettem, mi alkotja a személyi szféra megsértését.”

Ami tetézi a bajt, hogy a negyedben szárnyra kel a pletyka, hogy a lánynak viszonya van a Tejessel, így a (nála jóval idősebb) férfi részéről történő mindennapos zaklatás mellett azt is el kell viselnie, hogy őt kiáltják ki bűnbaknak, azaz hitvány vénlánynak és léha nőnek. 

Miközben egyre inkább szűkül az élettere és egyre kevésbé tudja élni a saját életét, mert a Tejes miatti szorongás veszi át az irányítást minden felett, úgy válnak egyre vadabbá és a vadabbá a nemlétező viszonyáról szóló pletykák és a szóbeszéddel járó kirekesztés.

Tenni pedig semmit sem lehet, mert az igazságra senki sem kíváncsi: „egy olyan negyedben, amely gyanakváson, feltételezéseken és pontatlanságokon tenyészett, ahol mindent összekuszáltak, nem lehetett egy történetet rendesen elmondani, vagy nem elmondani, csupán csendben maradni”.

Miközben látjuk ezt a fiatalt lányt, aki elszenvedi a zaklatást, az is világossá válik, nincsen semmilyen megküzdési stratégiája az őt ért támadások ellen, egyedül csak a hallgatás. A taktika azonban nem jön be, hiába próbálja ugyanis kivonni magát az ügyből, hajadon fiatal nőként bármit csinál, céltáblája marad a támadásoknak. Közben felsejlik egy társadalom képe, amely megmagyarázza, hogy ez miért van így, hogy miért lesz áldozat ebből a lányból és miért nem tud tenni ellene semmit. Egy nagyon mélyen megosztott társadalmat látunk, amely nekünk is egészen ismerős lehet. Az emberekből ebben a városban „mi” és „ők” lesznek, a törzsi azonosulás lesz az új normalitás.

Minden tett és minden szó politikai nyilatkozattá válik, miközben ezen a helyen folyton kicsavarják, meghamisítják és eltúlozzák a szavakat.

Egy olyan államot látunk, ahol az elszenvedett sérelmek, a politikai problémák, a felhalmozódott bajok és a remény elvesztése folyamatos félelmet, bánatot, sérelmet és haragot hív elő a polgárokból, és ez mozgat mindent. Egy olyan népet, amelyet a pesszimizmusa tart sötétségben. Ehhez adódik hozzá az elhallgatás és az elnémítás kultúrája, amely nem kíváncsi az igazságra és amely nem engedi, hogy a problémákat a nevükön nevezzék. Pletykák vannak és besúgók, szélsőségesek és kirekesztettek, kimondhatatlan dolgok és hallgatólagos fenyegetések. A valóságot pedig egyszerűen elfedi az illúzió és a paranoia.

Anna Burns regénye mindezt nagyon kézzelfoghatóan és átérezhetően mutatja meg nekünk. Főhősének történetén keresztül pedig arra is rávilágít, hogy a társadalom egésze miért nem tudott kezdeni bármit a kegyetlen állapotokkal, miért fogadhatta el és szokta meg azt a „rendet”, amelyben mindennapossá vált a halál, a fenyegetettség és a hatalommal való visszaélés. 

A Tejes arra mutat rá, hogy a tehetetlenség megteremtése és fenntartása már maga is az erőszak része.

És amíg nem törjük meg a hallgatást, amíg nem teremtjük meg a közeget, amelyben nevén lehet nevezni a dolgokat, addig nem is lehet tenni ellene semmit.

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Anna Burns nyerte a Man Booker-díjat

...
Beleolvasó

A Tejes a hallgatás és a szándékos meg nem hallás regénye

Anna Burns regénye, amely 2018-ban elnyerte a Man Booker-díjat, a mindennapivá váló erőszakról, a nők helyzetéről és a pletykák okozta károkról is szól. Olvass bele!

...
Hírek

Kapkodják a boltokban a szexuális zaklatásról szóló Man Booker-díjas regényt

...

Ránki Sára bűnügyi nyelvész: Klemperer leírta, hogyan erőszakolja meg a hatalom a nyelvet

...

Bódis Kriszta: Számomra úgy van értelme az életnek, ha változást hozok

...

Számoljuk fel az emberközpontúságunkat! [Ms. Columbo Olvas]

...

Litkai Gergely: Multidolgozóként minden bűnt elkövettem a természettel

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Tüske a cipőben - ma lenne 80 éves Hajnóczy Péter

Számkivetettségében is ünnepelt szerző, akit az író „Péterek” (Nádas, Esterházy, Hajnóczy) nagyjai között tartanak számon, és aki senkit nem hagy nyugodni, ha egyszer megérintik a szövegei. Hajnóczy Péter drámaian rövid életében és életművében megkerülhetetlen tényező az alkohol, de korántsem csak ezért érdekes. Mit tudunk kezdeni vele ma?

...
Nagy

Meg kell ismernünk a női írókat, akiket elfelejtettünk

Új podcast-sorozatunkban arra tettünk kísérletet, hogy visszamenőlegesen is megismerjük és feltárjuk elfeledett női szerzőink életútját, életművét. Az egyes epizódokban olyan írók, költők pályáját jártuk körbe mint Szendrey Júlia, Czóbel Minka, Karig Sára, Kádár Erzsébet, Lesznai Anna vagy Galgóczi Erzsébet. Elindult a N/ők is írtak.

...
Nagy

2021-ben a magyar szépirodalmi díjak 39 százaléka jutott női szerzőnek

Két évvel ezelőtt drasztikus torzulásokat tárt fel az irodalmi díjak odaítélése terén a SZÍN. Egy kutatás során arra jutottak, hogy az irodalmi díjaknak Magyarországon csak a 18%-át kapták nők a felmérést megelőző másfél évtizedben. A díjmonitoring ezután is folytatódott, most Horváth Györgyi összefoglalóját olvashatjátok arról, hogyan alakult azóta a helyzet. 

Olvass!
...
Zöld

A fák folyamatosan tanulnak, de egy kéthetes hőhullám szorult helyzetbe hozza őket

Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz! Olvass bele!

...
Beleolvasó

Gurubi Ágnes új regénye azt kutatja, amit a mesék elhallgatnak

A mesék a legtöbbször nem szólnak a levegőtlenségről, a kilátástalanságról, a dühről, amivel hol magunkat, hol a másikat büntetjük reménykedve, mert ahol büntetés van, ott van feloldozás is. Gurubi Ágnes szeptember elején megjelenő regényének hősei ugyanakkor már jóval túl vannak a mese végén. Olvass bele a Másik Istenbe!

...
Beleolvasó

A felnőtté válás jeges ökölcsapásokkal érkezik, és nem kegyelmez

Fliegauf Gergely első könyvének főhőse egy felnőtté válás küszöbén álló fiú, aki a börtönőri munkája és a szerelmi csalódások elől a fantáziába menekül. Olvass bele!