Weöres Sándort is jelölték az 1971-es irodalmi Nobelre

Weöres Sándort is jelölték az 1971-es irodalmi Nobelre

Ötven évig senki sem tudhatja, hogy egy adott évben, kiket terjesztettek fel Nobel-díjra (az idei jelöltek névsorát is legfeljebb az unokáink ismerhetik majd), ezért is izgalmas mindig, amikor a Svéd Királyi Akadémia a fél évszázad letelte után feloldja a titkosítást.

ro | 2022. január 05. |

A Literary Saloon szúrta ki, hogy megnyílt az 1971-es irodalmi Nobel-akta - ez volt az az év, amikor Pablo Neruda kapta az elismerést „a latin-amerikai költészetben betöltött kiemelkedő szerepéért”. De érdemes végigböngészni a jelöltek névsorát, mert egy igazi all-star felsorolás.

Megtalálható rajta mások mellett James Baldwin (portrécikkünket ITT olvashatjátok róla), az argentin Jorge Luis Borges, a francia Romain Gary, a Budapesten született Arthur Koestler (Sötétség délben című kötetéről ITT írtunk), és - az 1970-es évhez hasonlóan - Weöres Sándor is, akit Kibédi Varga Áron hollandiai magyar irodalomtörténész jelölt a díjra. (A teljes listát ITT lehet végigböngészni.) A svéd lapok közben arról írnak, hogy 1971-ben a rövidlista (ami soha nem nyilvános, a svéd akadémia már csak a díjazott nevét jelenti be) a következőképpen alakult: Pablo Neruda (a későbbi Nobel-díjas), W.H. Auden, André Malraux, Eugenio Montale és Patrick White.

A kilencven nevet tartalmazó listán x-szel jelölték azokat, akiket először javasoltak a díjra: köztük van a már említett James Baldwin éppúgy, mint A Legyek Urát jegyző William Golding (ő végül 1983-ban kapta meg a díjat), a Máramarosszigeten született Elie Wiesel (aki 1986-ban Nobel-békedíjban részesült) vagy első mongol jelöltként Tsendiin Damdinsüren.

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Abdulrazak Gurnah kapta az irodalmi Nobel-díjat

A Nobel Bizottság indoklása szerint Abdulrazak Gurnah kompromisszumok nélkül és mély együttérzéssel mutatja be a kolonializmus hatásait, illetve a menekültek sorsát a kultúrák és a kontinensek közötti szakadékban.

...
Hírek

Illyés Gyulának 1966-ban is helye volt az irodalmi Nobelre jelöltek listáján

...
Hírek

A Nobel-zsűri aggódott Szolzsenyicinért

Az irodalmi Nobel-díjat 1970-ben Alekszandr Szolzsenyicinnek odaítélő zsűriben nagy viták folytak a döntés előtt, a Svéd Akadémia tagjai aggódtak amiatt, hogy a díjnak milyen következményei lehetnek az író számára - derül ki a Svéd Akadémia most nyilvánosságra került dokumentumaiból.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Jordán Ferenc: Az ember találmánya a szaporodáshoz való jog - Olvass bele a biológus könyvébe!

Litkai Gergely a Bookline Zöld podcastjének következő adásában Jordán Ferenc hálózatkutatóbiológussal beszélget Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Olvass bele a kötetbe!

...
Zöld

Túlélés vagy tanulás? John Holt könyve az iskolai kudarcok meglepő okait mutatja be – Olvass bele!

Miért jelent kudarcélményt sok gyerek számára az iskola? Mi az oka, hogy rengeteg gyerek unatkozik, feszeng, retteg az órákon, és alig tanul valamit? Mi történik valójában az osz­tályteremben? Hogy lesz az egyik gyerekből „jó”, a másikból pedig „rossz tanuló”? Olvass bele John Holt könyvébe!

...
Zöld

UFO-invázió nem lesz, de arrogáns azt gondolni, hogy egyedül vagyunk – Podcast Rab Árpád jövőkutatóval

Litkai Gergely a Bookline Zöld új podcastjében Rab Árpád jövőkutatóval beszélget Jane McGonigal Elképzelhető című könyvéről. 

...

Kerber Balázs: Az olvasás az sokszor az íráshoz is inspirációt jelent (podcast)

...

Ezt senki nem mondta – Péterfy-Novák Éva: Kívülállóként néztem a fájdalmaimra

...

Hogyan készüljünk fel a magyarérettségire? (podcast)

A hét könyve
Kritika
Jesmyn Ward rabszolgalányról szóló története a test nyelvén mesél pokoljárásról és felemelkedésről
...
Nagy

Gimesi Dóra: Kelenföldi álmok [A mi utcánk]

A mi utcánk a mi életterünk: ezt mutatta be május 4-én öt kortárs író négy képzőművész, három zenész és közel egy tucat színész a Gárdonyi téren. Olvasd el Gimesi Dóra írását!

SZÓRAKOZÁS
...
Szórakozás

5 könyvből készült film és sorozat, amit májusban nézhetsz a Netflixen

Visszatér egy igazi Netflix-kedvenc, a Bridgerton, de Jeff Bridgest is új sorozatban láthatjuk.

...
Szórakozás

Viszály: kinek fáj jobban az árulás, Capoténak vagy a Hattyúknak?

Fényűzés, intrika, hűtlenség, egy megtörtént botrány, sztárszínészek –  a Viszály: Capote és a Hattyúk című sorozatban minden adott a sikerhez. Megnéztük.

...
Szórakozás

Ezeket az új adaptációkat nézd májusban a Disney+-on!

A Disney+ április végi és májusi premierjei között négy könyvadaptációt is találsz.