Arthur Koestler Sötétség délben című kötetének nemcsak az elő-, hanem az utóélete is kimondottan regényes, hiszen rendkívül zaklatott körülmények közepette íródott, és magyar származású szerzője hiába vetette papírra németül, a világ végül az angol fordításból ismerte meg a művet. Amikor 2015-ben egy Matthias Weßel nevű doktorandusz a zürichi központi könyvtárban kutakodott és a kezébe került egy Rubaschow: Roman című dokumentumköteg, elsőre még ő maga sem gondolta volna, hogy minden irodalomtörténész álmát valósította meg ezzel – megtalált ugyanis egy évtizedekig elveszettnek hitt eredeti kéziratot.
Arthur Koestler: Sötétség délben - Új fordítás az eredeti kéziratból
Fordította: Mesés Péter, Magvető Könyvkiadó, 2019, 304 oldal, 3499 HUF
A fenti kézirat (pontosabban gépirat) a Sötétség délben címmel megjelent regény eredetije volt, megtalálása pedig igazi irodalmi szenzáció, amely most magyarul is megjelent Mesés Péter fordításában. Az újrafordításról, Koestlerről és a regény keletkezéséről hétfő este Szegő János faggatta a Magvető Caféban a műfordítót, aki saját bevallása szerint már azelőtt tudta, hogy érdemes lesz újra, az eredeti alapján lefordítani a könyvet, még mielőtt egyetlen billentyűt lenyomott volna. És ez még akkor is így van, ha égbekiáltó különbségekre nem igazán lehet számítani; mint mondta, a regény nem változott azzal, hogy az eredeti alapján újra lefordította, ugyanaz az eleje és a vége, „csak a szöveg más”. Mesés Péter szerint különbséget a német és az angol fordítás között lehet felfedezni, amire Michael Scammel író-műfordító mutatott rá több helyen. Hogy ez hogyan lehetséges, ahhoz időben vissza kell térni az 1939-40-es évek Párizsába.
Napfogyatkozás
A budapesti születésű Koestler itt írta a sztálinista börtönben ítéletére váró Rubasov és társai történetét. Az író helyzete ezidőtájt finoman szólva is kétségbeejtő volt: a kelet-európai, zsidó származású, ex-kommunista Koestler az adott politikai viszonyok közepette túl sok jóra nem számíthatott, szerelmével, Daphne Hardyval arra vártak, hogy biztonságban elhagyhassák az országot. Az írót ez idő alatt kétszer is internálótáborba zárták – egyszer mint szovjet, másszor mint német kémet –, ám ott is írta a könyvét, Hardy pedig folyamatosan fordította angolra. Daphne Hardy abban az időben 23 éves volt, meglehetősen tapasztalatlan – nemcsak a műfordításban, hanem az élet dolgaiban is. Így történhetett, hogy a fiatal angol úrilány bizonyos – például a Szovjetunióval kapcsolatos – utalásokat egyáltalán nem érthetett meg, de hasonlóképp nem tudta azt sem, hogy a szöveg mikor utal konkrétan Hitlerre. Ezzel fontos jelentésrétegek vesztek el, emellett az angol nem adta vissza azt a feszességet, amit a német eredeti kínált (erre amúgy akkor Koestler is panaszkodott). Mesés Péter szerint viszont Daphne Hardy a körülményeket figyelembe véve óriási munkát végzett, és magát a címet is neki köszönhetjük, Koestler ugyanis németül a Sonnenfinsternis (Napfogyatkozás) címet adta a művének. Mesés Péter azt mondta, sokat gondolkodott azon, érdemes-e más címmel kiadni az újrafordított szöveget, de a Magvetővel végül arra jutottak, hogy jobb címet nem lehet adni neki.
A regény végül azért Daphne Hardy fordítása alapján kanonizálódott, mert a világ – és élete végéig maga Koestler is – abban a hitben volt, hogy az eredeti gépirat elveszett. Az egyetlen példányt az író annak idején Emil Oprechtnek, a zürichi Europa Verlag vezetőjének küldte el, az ő irodalmi hagyatékának tanulmányozása közben bukkant rá 2015-ben a szövegre a Matthias Weßel nevű doktorandusz. A háború után így aztán egyedül Daphne Hardy fordítása állt rendelkezésre – ez lett az ősszöveg, minden egyéb nyelvű fordítás ez alapján készült.
Támadások kereszttüzében
A megjelenés után amúgy Koestlert sok támadás érte, például hazugsággal és szovjetellenességgel vádolták, és kétségbe vonták a mű egyes részleteinek – főleg a Szovjetunióval és a börtönnel kapcsolatos részletek – hitelességét. Holott Koestlernek mindkettőből kijutott: 1931-32-ben első kézből tapasztalhatta meg a Szovjetunió valóságát, igaz, még azelőtt elhagyhatta az országot, hogy börtönbe került volna. Nem úszta meg viszont a fogságot a spanyol polgárháború alatt, ahol hónapokig olyan cellában tengődött, ahonnan például egy nap az egyik cellatársát a francóisták kivégezni vitték. Valamikor 1938-ban történt, hogy ismét találkozott egy gyerekkori barátjával, Striker Évával (aki később Eva Zeisel néven lett világhírű keramikusművész a – a szerk.), aki viszont valóban megjárta a Lubjanka börtönét, és elmesélte neki a szovjetunióbeli börtöntapasztalatait.
A bűn és a bűnösség amúgy kulcselemei a könyvnek: a regénybeli Rubasov például tisztában van azzal, hogy ő maga is bűnös (noha nem abban, amivel vádolják), és elmélkedései során arra jut, hogy megérdemli, hogy bűnhődjön. Mesés Péter szerint Koestler is tisztában volt vele, hogy ha bűnöket nem is követett el, de egy bűnös rendszerben hitt és egy bűnös rendszer szószólója lett, a regény írása pedig lehetőséget nyújtott neki arra, hogy szembenézzen saját magával és a múltjával is.
Az elveszettnek hitt eredeti kéziratból fordították újra a híres Koestler-regényt
(Kép forrása)A Sötétség délben Arthur Koestler életművének kulcsfontosságú regénye, melyet eredetileg német nyelven vetett papírra még a párizsi évei alatt, ám a világ mégis szerelme, Daphne Hardy angol fordításából ismerte meg. A német eredeti elveszett, amikor 1940 májusában Koestler és Hardy a...
A könyv sikerét mindenesetre jól mutatja, hogy eddig több mint harminc nyelvre fordították le, és csak magyarul négy változat ismert: szamizdatban annak idején még a Londonban élő Jotischky László fordításában lehetett olvasni, majd a nyolcvanas évek végén Bart István fordításában jelent meg az Európa Könyvkiadónál, és lefordította Lukin Gábor is. A negyedik fordítás természetesen Mesés Péteré. A bemutatón szóba kerültek az álmok, melyek kulcsszerepet játszanak a regényben. Mesés Péterrel például előfordult, hogy a fordítás időszaka alatt nyugtalanul aludt, mert – ahogyan mondta – hiába olvasta már vagy ötször a könyvet, ha az ember lemászik egy szöveg legmélyére, akkor teljesen más szövetét fedezi fel ugyanannak a műnek. „Iszonyúan nyugtalanító szöveg még ma is” – tette hozzá.
