Nézz bele a Természetes fénybe!

Nézz bele a Természetes fénybe!

Márciusban lesz a világpremierje Nagy Dénes első mozifilmjének, a Závada Pál azonos című regénye alapján készült Természetes fény című alkotásnak. Itt az első trailer!

ro | 2021. február 23. |

A Berlinale idei nagyjátékfilmes versenyprogramjába két magyar film, Fliegauf Bence Rengeteg 2 és Nagy Dénes Természetes fény című alkotása is meghívást kapott – írtuk a napokban. Utóbbi Závada Pál azonos című regényén alapul, amely 2014-ben az ötvenes listánkon is szerepelt. A napokban megmutattunk néhányat a forgatáson készült fotókból, most pedig itt az előzetes is:

A Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. A történet egy magyar honvéd gyalogos egységet követ, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres – írta róla a filmhu. Nagy Dénes első nagyjátékfilmje egy alhadnagyra, Semetka Istvánra fókuszál, akinek a vállára egy hirtelen haláleset miatt súlyos teher nehezedik.

A Variety egy olyan jóravaló ember portréjaként jellemzi a filmet, aki képtelen ellenőrzése alatt tartani az eseményeket, és mire megérti, mi is zajlik körülötte, addigra már túl késő lesz. A film egyik központi gondolata éppen ezért az a helyzet vagy probléma, amikor valaki nem lát tisztán. Semetka alhadnagy egy borzalmas atrocitás szemtanúja lesz, amit megakadályozhatott volna; Nagy Dénes pedig egy olyan főhőst akart filmje középpontjába állítani, aki nem igazán van tisztában azzal, milyen döntéseket kell meghozna. Mi vezetett ahhoz, hogy az öldöklések részesévé vált? És vajon miféle döntéseket mulasztott el? Ezek a kérdések mind nagyon izgatták a rendezőt, aki a Varietynek nyilatkozva ugyanakkor hozzátette azt is, hogy egyértelmű válaszok nem léteznek.

Nagy Dénes szerint ebből a szempontból a film a jelen helyzetünkre is rezonál, amikor azt hisszük, teljesen világosan meg tudjuk ítélni a környezetünket, tudjuk, mi a feladatunk az életben. A film ugyanakkor megkérdőjelezi a saját magunkról alkotott képünket, és meg akarja mutatni, mennyire törékeny ez az elképzelésünk.

A film a tervek szerint 2021 tavaszán lesz látható a mozikban.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Berlinalén versenyez a Závada Pál Természetes fényéből készített nagyjátékfilm

Fliegauf Bence és Nagy Dénes filmjét is beválogatták a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába.

...

Vannak olyan egyedülálló helyzetek, amelyekbe lehetetlen belehelyezkedni - Összekötve Závada Pállal

Egy család történetén keresztül az ország egy történelmi időszaka elevenedik meg Závada Pál Hajó a ködben című regényében. A Libri irodalmi díjra jelölt kötetről, a nácikkal kötött alku morális dilemmáiról, a Weiss családról beszélgettünk Závada Pállal az Összekötve  műsorában.

...

Rokonok - Závada Péter és Závada Pál

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

Ezekért őrül meg a BookTok 2026 őszén: tarolnak a kalózok és a horror romantasy-k

Milyen könyveken zokognak, és miről posztolnak a BookTokon?

Szerzőink

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Émile Zola íróként az igazságot, fotósként a családi szeretetet örökítette meg

bs
bs

10 friss magyar megjelenés, amiért megéri várni az őszt

A hét könyve
Kritika
Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről
Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Boldog sárga: Nádas Péter halálára 

Nádas Péter a halála előtt egy kettévágott tökről küldött fotót régi barátjának: vers született.

Olvass!
...

Két magyar szabad nő, akikre az amerikai elnökök is hallgattak: Olvass bele Kirmen Uribe regényébe!

Olvass bele A delfinek előző élete című regénybe!

...

A nyugtalanság is csak mintázat, féreglyuk benne az ismétlődés – Olvass bele Márián Gábor verseskötetébe!

A valóság sokkal több egy költő kezében, mint gondolnánk. Olvass bele!

...

A járvánnyal együtt jár a hazugság és a kétségbeesés – Olvass bele a Fóbia folytatásába!

A világjárvány nemcsak félelmet kelt, hanem tönkreteszi az emberi kapcsolatokat is. Olvass bele!

Polc

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Ebben a partiumi faluban nyolc nap alatt szabadul el a pokol: Olvass bele a Sok ördögök című regénybe!

...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

...

Amikor nem a vízhiány pusztít – így lett még aktuálisabb Tara Menon cunamiról szóló regénye

...