Szolláth Dávid irodalomtörténész kapta az idei Mészöly Miklós-díjat

Mivel tavaly Szolláth Dávidnak adták a Mészöly Emlékplakettet, ő az egyetlen irodalmár, aki mindkét elismerést megkapta.

sa | 2021. június 12. |

Szkárosi Endre elmondta, a díjazott a 2020-ban, a Jelenkor Kiadónál, az író születésének centenáriumán megjelent Mészöly-monográfiájával érdemelte ki az elismerést, írja az MTI.

"Magisztrális monográfia a mészölyi életműről, amely mögött tíz évi munka van. Erőteljes, részletgazdag, koherens mű, amely gondosan kibontotta azt a sokféle kontextust, amelyet Mészöly művei magukban hordoznak" - mondta az alelnök. Hozzátette: utoljára 1996-ban Thomka Beátától jelent meg hasonló monográfia, akinek pécsi doktori iskolájában tanult a szerző is.

Szolláth Dávid irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, a Jelenkor című folyóirat korábbi szerkesztője 1975-ben született Kecskeméten.

Doktori disszertációja A kommunista aszketizmus esztétikája címmel a Balassi Kiadónál 2011-ben jelent meg, Bábelt kövenként címmel 2019-ben láttak napvilágot irodalomtörténeti esszéi. Tagja volt annak a csoportnak, amely 2012-ben újra lefordította James Joyce Ulysses című regényét.

Kiadójának ajánlása szerint Mészöly-monográfiája alapos elemzés tárgyává teszi az író műveit és irányváltó pályaszakaszait, körültekintően vizsgálja történeti és világirodalmi kontextushoz való kapcsolódásukat, és a mészölyi hagyománynak a kortárs magyar irodalmi folyamatokra, szerzőkre gyakorolt hatását is igazolja.

A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó egyesület 2004-ben alapított elismerést; 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948-1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd (1963-2014), Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba és Lábass Endre, Szvoren Edina és Csabai László kapta meg a díjat.

Az egyesület idén is odaítélte a Mészöly Miklós-emlékplakettet, amelyet ezúttal Ablonczy Anna kapott Mészöly Miklós felesége, Polcz Alaine író (1922-2007) hagyatékának gondozásáért.

Hírlevél feliratkozás

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Csabai László kapta a Mészöly Miklós-díjat

...

Mészöly Miklós "kiábrándítóan sötét" regényt írt, visszadobták

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nyilvánosságra hozta azt a levelet, amelyben a Magvető hatvan éve megoldhatatlan problémákra hivatkozva visszautasította Az atléta halála kiadását.

...

Felolvasószínházban elevenedik meg Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezése

Csákányi Eszter és Trill Zsolt előadásában elevenedik meg Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése.

Kiemeltek
...

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!

Mennyire jó ötlet, ha egy középiskolás osztály megnéz egy boncolást? Erről ír regényt Harag Anita. Podcast.

...

Mohácsi Balázs: Ezt a történetet az élet írta, én csak kivágtam és keretbe foglaltam egy szeletét

Mit jelent regényt írni egy értelmét vesztett verseskötetből? Interjú Mohácsi Balázzsal.

...

Vajna Ádám: Egy kicsit innentől örökké középkori hóhér is leszek

Milyen egy középkori falu hóhérjának lenni? Interjú a Margó shortlistes Vajna Ádámmal.

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Horváth Adél: A babonák kapaszkodót nyújtanak

Interjúsorozatban mutatjuk be a Margó-díj rövidlistájára beválasztott szerzőket. Horváth Adél mesél írásról, babonákról, kutatásról.

Szerzőink

Chilembu Krisztina
Chilembu Krisztina

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

Hírek
...

Bödőcs Tibor: Ha nagyon realista lettem volna, akkor Szűz Mária is káromkodik

...

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

...

Simon Márton kiadja Nádas Péter verseit „fényről, szabadságról, vörösiszapról és földigilisztákról”

...

Ismerd meg Krasznahorkai László fordítóit!

...

Színdarab készült Babarczy Eszter apjáról szóló kötetéből

...

„Ezt nem értem. Döbbenetes” – Hajnóczy Soma túljárt Krasznahorkai eszén

A hét könyve
Kritika
Ahhoz is kell bátorság, hogy az életet válasszuk: Ocean Vuong új regényéről
Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Krasznahorkai László: A Nobel-díj már megvan, de hogy lesz ebből szivar?

Színes programsorozatban ünnepelték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem egykori diákját, Krasznahorkai Lászlót.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Polc

Hányszor lehet újrakezdeni egy életet? – Tóth Krisztina novelláskötetéről

...

Hitlernek kellett egy anya, aki mindenre képes volt – Nora Bossong Magda című regényéről

...

Egy kis élet: amitől zokog a TikTok, pedig csak darabjaira szedi az amerikai álmot

...

Vigyázz, mit kívánsz: lesben áll a gonosz! – Horváth Adél első regényéről

...