Fotó: Valuska Gábor
Csabai László vehette át idén a Mészöly-díjat A vidék lelke című kötetéért. Az elismerést Mészöly Miklós szülőhelyén, Szekszárdon adták át, az írót Szkárosi Endre laudálta.
A Mészöly Miklós irodalmi hagyatékát gondozó Mészöly Miklós Egyesület 2004-ben alapított elismerést kortárs magyar íróknak. A díjat minden évben Mészöly Miklós születése évfordulóján, január 19-én vagy az azt megelőző, illetve követő napokban adják át az író szülővárosában, Szekszárdon. Olyan író kaphatja, aki a tágabb értelemben vett fiatalabb nemzedékhez tartozik, jelentős írói, kritikusi vagy irodalomtörténészi életművet hozott létre, és fontos társadalmi kérdésekben nyilvánosan is hallatja a hangját. A díj alapítólevele szerint az elismerés adható magyar, illetve más közép-európai nemzet írójának. 2005-től Márton László, Darvasi László, Macsovszky Péter, Cserna-Szabó András, posztumusz Baka István (1948-1995), Péterfy Gergely, Zalán Tibor, Szkárosi Endre, Győrffy Ákos és Borbély Szilárd (1963-2014), Danyi Zoltán, Szabó Róbert Csaba, Lábass Endre és Szvoren Edina vehette át a díjat.
Idén A vidék lelke című kötetéért Csabai László vehette át az elismerést Szekszárdon. A könyvről kritikánkban ezt írtuk:
A nyírségiek és a beregiek szenvedéstörténetét dokumentálja Csabai könyve, de nem szociográfiaként, hanem anekdoták, személyes történetek, beszélgetések gyűjteményeként. Nemcsak sok története, de ezekhez sok hangja is van, hol a nyersebb és realistább Móriczot, hol a meseibb Mikszáthot idézi. Kortársai közül Oravecz Imre szövegeivel mutat hasonlóságot (még akkor is, ha az ábrázolt vidék sokban különbözik), mert láthatóan jól ismeri közegét, közülük beszél, minden mondatában meggyőző és autentikus. A megalázott, kiszolgáltatott vidéki emberek tablója pedig Tar Sándor írásaira emlékeztet, bár nem jut el a tragikumnak és a kilátástalanságnak olyan brutális végleteihez, mint a debreceni íróelőd. Csabai László meggyőzően és több ponton csatlakozik ahhoz a tradícióhoz, amelynek legfontosabb célja a vidék, a periféria megmutatása. Mindezt rendkívül hitelesen teszi, látható, hogy tökéletesen ismeri témáját, mindent tud a tanyákról, az ott élőkről, nyelvhasználatukról, érzelmeikről. Tudja, hogyan lesz a lebbencslevesből öreglebbencs, majd öhön, és azt is tudja, milyen a tekintete annak, aki épp az utolsó malacát szolgáltatja be.
Forrás: Litera
