Salman Rushdie az az író, akinek minden könyvmegjelenése eseményszámba megy: a Quichotte című legújabb regénye is telitalálat lett, és nagyon ráérzett arra, ami jelenleg körülöttünk zajlik. Az író a Nyugati tér blogon megjelent interjújában – amely a Könyves Magazinnal együttműködésben valósulhatott meg – ugyanakkor azt mondta, a Quichotte után különösen úgy érezte, hogy most aztán tényleg mindent kiírt magából. Szerinte az írás a világ legnehezebb dolga, közben mégis felemelőbb bármi másnál: „Amíg úgy érzem, hogy van mondanivalóm, addig meg fogom próbálni szavakba önteni”.
Rushdie szerint egy író mindig meg akarja változtatni a világot, és közben ő maga is megváltozik. Ez a kettős átalakulás pedig új dolgok felé tereli a figyelmét, és új mondanivalóval tölti fel: „Gyakran tekintek a könyveimre úgy, mint életem különböző szakaszainak – mondjuk, minden 2–3–4–5 évemnek – lenyomataira”. Az interjúban kitért a párhuzamos valóságok létezésére és a jelenlegi amerikai elnökválasztásra is. Utóbbi kapcsán úgy vélte, az Egyesült Államokban romokban hever a demokrácia, rengeteg támadás érte az elmúlt majdnem négy évben, ráadásul a legmagasabb helyről: „Attól tartok, ha ezt a következő választáson nem korrigáljuk, akkor az amerikai demokrácia végérvényesen megsemmisül”.
A Quichotte korábban a hét könyve volt nálunk, akkor a következőt írtuk róla:
„A kitaláció, a valóság, a hazugság, a fantázia, a mese, a hit, a valószerűtlenség és az abszurd mind-mind keverednek a regényben, amely pontosan tudja magáról, hogy teljes egészében fikció, mégis az igazságról szeretne mesélni. Rushdie voltaképpen úgy írt nagyregényt a történelem és a világ végéről, a Szerző haláláról és magáról az elmúlásról, hogy közben megénekelte a nagy narratívák lehetetlenségét is.”
Salman Rushdie: Olyan korban élünk, amelyben az igazság támadás alatt áll - Könyves magazin
Nem ez az első olyan eset az életemben, amikor egy könyvem valósággá válik nem sokkal azután, hogy megírtam. Szerintem ez azt mutatja, hogy figyelek, de persze előfordult már olyan is, hogy tévedtem. Ha a faji kérdést nézzük, az én karaktereim, Quichotte és a fia, nem afroamerikaiak, de színesbőrű férfiak.
Az író néhány hete Skype-on adott interjút a Könyves Magazinnak, amelyben elárulta például azt is, hogy a regényben szereplő vírust eredetileg egyszerű metaforának szánta, és nem számított arra, hogy meg is fog valósulni: „Néha előfordul, hogy egy olyan téma, amit az ember metaforának használ, hirtelen teljesen váratlan módon szó szerint valóra válik.” A valóság és a fikció kapcsolatáról pedig a következőképpen fogalmazott: „Szerintem egy olyan korban élünk, amikor az igazság témája nagyon problémássá vált, mert az igaz fogalma támadás alatt áll nap mint nap – Trump Amerikájában minden ötödik percben. Paradox módon közben a fikció jó eszköz lett arra, hogy felébresszük az emberek igazságérzetét. Amikor tetszik egy regény, az olvasás öröme részben abból fakad, hogy észreveszed benne a világot, amiben te is élsz, és azt tudod mondani, igen, a világ pont ilyen. Ez a felismerés teszi az olvasást igazán élvezetessé. Szóval különös módon pont ez a forma, amely teljességgel fikciós, és ami már a kezdet kezdetén elárulja magáról, hogy kitaláció, alkalmas arra, hogy fejlessze a valóság iránti érzékenységet.”
A teljes interjúért kattintsatok IDE!
