„A magyar irodalom közvetítésének egyik központi alakjává vált Németországban”
– indokolták meg, miért kapta Agnes Relle, azaz Relle Ágnes München város fordítói díját. Relle Münchenben és Budapesten él, több antológia szerkesztője és fordítója. Neki köszönhetjük, hogy többek között Kertész Imre, Márton László, Bartis Attila és Kiss Noémi prózája is olvasható németül.
A pesti nő 2017-ben készített vele interjút, amiből kiderül, hogy Relle Ágnes szülei 1956-ban emigráltak, ő már Németországban született.
“Egész életemben az elveszett fészek iránti honvággyal éltem. Pest volt a gyerekkori meséim színhelye. Apám, Gabi lurkó kalandos gyerekkori történetei Óbudán játszódtak, anyám meséi pedig a Rózsadombon. (...) Ott voltam a légópincében, 1947 karácsonyán, amikor bejöttek az orosz katonák, anyám pedig ott lapult beágyazva a kétéves öccse alatt. (...) Átéltem azt a rettegést, amikor elvitték Rajk Júliát, aki nagyapám unokatestvére volt. Elvették tőle a kis Lacit, aki még egy éves sem volt akkor. Mire kiszabadult, az összes fogát kiverték. A családi vonatkozások miatt sokat hallottam otthon a Rajk-perről, a meghurcoltatásokról. 1956. október 23-án lélekben ott voltam anyámmal a Parlament előtt, amikor Sinkovits Imre elmondta a Talpra magyart. Követtem a tizenhárom éves öccsét, aki meglógott otthonról es végignézte, ahogy ledöntik a Sztálin-szobrot. Látom magam előtt, ahogy dübörögnek az orosz tankok Budapest utcáin, látom a szüleimet menekülni (...) Ezt az örökséget hoztam magammal, ezeken a történeteken nőttem fel” - mesélte az interjúban. Tízévesen járt először Magyarországon, a magyar identitása pedig azóta is fontos számára.
A műfordítással kapcsolatban kifejtette: “Amióta gondolkodni tudok, a két nyelv, a két kultúra között közvetítek. (...) Különösen hálás vagyok a sorsnak, hogy Kertész Imre Kudarc című regényét fordíthattam – a szüleim történeteit ismertem fel benne. Hogy mit jelent egy diktatúrában élni. Rengeteget tanultam a vele folytatott eszmecseréből. 1999-ben összeállítottam egy válogatást a rendszerváltás utáni magyar irodalomból. (...) Szinte mindegyik mű, amit fordítottam, valahogy kapcsolódott a saját gyökereimhez, a saját életemhez is. A családom történetét átszövik a huszadik századi magyar történelem traumái. Rendkívül mélyen érintett Bartis Attila műveinek, különösen a Nyugalom fordítása. A sors különös ajándékának tekintem, hogy Párizsban volt alkalmam megismerni Fejtő Ferencet. Rájöttem, hogy az Érzelmes utazás még sosem jelent meg német fordításban, úgyhogy elkezdtem foglalkozni azzal is. Fejtőnél rábukkantam egy cipős dobozra, amiben családi fényképek voltak az Érzelmes utazás szereplőiről. Végül ezekkel a fotókkal és hozzájuk fűződő visszaemlékezéseivel egészítettük ki a német kiadványt. Ritka kordokumentum ez, itt értettem meg, hogyan működhetett az együttélés a Monarchia területén és hogy mi veszett el azzal, hogy szétszakították ezt a térséget. Fejtő egy életen át küzdött a szabad gondolkodásért, kiállt az igazság, az emberi jogok mellett. A huszadik század ördögeinek tekintette a rasszizmust és a nacionalizmust. Meggyőződéses européer és világpolgár volt, miközben rengeteget tett a magyar hazájáért. Magamévá tettem a jelszavát:
„Csökönyösen, dacosan: remélek!”
