„Csak a holttestemen át” – így reagált Gennaro Sangiuliano olasz kulturális miniszter arra a Corriere della Sera napilapban megjelent hírre, miszerint a müncheni Glyptothek visszakéri a Lancellotti Diszkobolosz (vagyis diszkoszvető) néven ismert szobrot. A múzeum szerint a Diszkobolosz az övék, a miniszter viszont azt mondta: „A szobrot Hitler vette el Olaszországtól.”
A 2. századból származó szobor a görög Mürón bronzszobrának legértékesebb márvány másolata. 1781-ben találták meg a római Massimo csaláld Villa Palombara nevű birtokán, ahonnan a Lancellotti palotába vitték felújítása után. Adolf Hitler 1937-ben tárgyalásokat kezdett az olasz kormánnyal, hogy a náci Németország megvegye a szobrot,
a Führer szerint ugyanis az atléta szobra az árja test ideálját ábrázolta.
1938-ban Galeazzo Ciano külügyminiszter Mussolini közbenjárására 16 milló líráért (mai értékén több mint 15,5 millió euró) el is adta, Giuseppe Bottai oktatásügyi miniszter és a tudományos élet képviselőinek tiltakozása ellenére. Így került a Diszkoszvető Münchenbe, az antik szobrokat kiállító Glyptothekbe.
A háború után Rodolfo Siviano művészettörténész a Lancellotti Diszkoboloszt is felvette a nácik által illegálisan elrabolt műkincsek listájára, így 1948-ban visszaszállították Olaszországba. Akkor került jelenlegi helyére, a Római Nemzeti Múzeumba, mely a Massimo palotában van.
A szobor tulajdonjoga körüli vita amiatt lángolt fel újra, amikor a Római Nemzeti Múzeum igazgatója, Stéphan Verger hivatalos kéréssel fordult a Glyptothek vezetőjéhez, Florian S. Knaußhoz, hogy adja vissza a mű 18. századi talapzatát, amely Münchenben maradt. Knauß elutasította a kérést, és azt nyilatkozta, nem mond le a Diszkobolosz visszaszolgáltatására vonatkozó jogi igényükről. „A szobrot jogszerűen szerezte meg a német állam, azután, hogy felajánlották a New York-i Metropolitan Múzeumnak.
Az akkor hatalmon lévő olasz intézmények beleegyeztek a kivitelbe. Nem Adolf Hitlernek adták ajándékba.
A bajor állam és múzeumunk jogi szakvéleménye szerint az Olaszországba történő hazaszállítás törvénysértő volt”, közölte.
Gennaro Sangiuliano kulturális miniszter azonban másként látja, szerinte a szobornak „feltétlenül Olaszországban kell maradnia, mert ez a nemzet öröksége. Úgy gondolom, hogy Claudia Roth kulturális miniszter semmit sem tud erről az ügyről. És biztos vagyok benne, hogy a Németország és Olaszország közötti együttműködés, amely már most is számos területen kiváló, a jövőben a kultúra területén is javulni fog” – mondta Sangiuliano.
A náci Németország által elkövetett szisztematikus, minden megszállt országot érintő, elképesztő méretű műkincsrablásról és azok visszaszerzéséről számos könyv született, ezek közül ajánlunk most néhányat.
Göring párizsi ügynöke, vagyis a művészettörténészből lett műkereskedő Bruno Lohse élete kapcsán tárul fel a II. világháború, a nácik fosztogatásai a megszállt területeken, leginkább Franciaországban. Az ERR (más néven: a Rosenberg bevetési törzs) nevű egység hajtotta végre a híres zsidó műgyűjtemények felszámolását és elkobzását. A zsákmányból – Lohse révén, aki Párizsban tevékenykedett – Göring kollekciója is gyarapodott, mint ahogy a linzi Führermuseumba is jutottak értékes képek, ám még sokan meggazdagodtak a rablott műtárgyak kereskedésével. Bár Lohse öt évet ült francia börtönben, szabadulása után zavartalanul visszatérhetett a műkereskedelem világába. Petropoulos könyve hátborzongató képet ad a nácik fosztogatásairól (a tulajdonosokat rendszerint deportálták), és az ebben szereplők utóéletéről, az előkerült és máig meg nem talált festményekről, illetve arról a főként volt nácik alkotta hálózatról, amely az ötvenes években korlátozások nélkül folytatta zavaros ügyleteit.
Néhány nappal azután, hogy a náci Németország megadta magát, a szövetségesek hihetetlen felfedezést tettek: az osztrák Altaussee falu sóbányájából a valaha volt leglenyűgözőbb művészeti gyűjtemény került elő Rembrandt, Rubens, Michelangelo és sok más művész több száz remekműve rejtőzött a bánya járataiban. 1933 és 1945 között a nácik több millió műkincset és antik tárgyat raboltak el. Hitler személyes parancsára speciálisan képzett csapatokat küldtek Európa különböző részeibe, hogy fosztogassanak: a múzeumok, galériák és a zsidó családok gyűjteményei jogos zsákmánynak számítottak. A legkiválóbb műalkotásokat Hitler tervezett Führer Múzeumában szándékoztak közzétenni, míg az elfajzottnak ítélt műalkotásokat külföldi valutára cserélték. A háború után a műkincsek nagy részét megtalálták, de több mint százezer alkotásnak nyoma veszett. Ezek az elmúlt évtizedben időről időre felbukkantak, közülük sok tisztázatlan körülmények között került híres múzeumok birtokába Párizsban, New Yorkban és Berlinben. Ezeknek ered nyomába Anders Rydell lebilincselően izgalmas oknyomozó kötetében. A Fosztogatók a nácik fanatikus művészeti megszállottságának, valamint az "elveszett" kincsekért napjainkban folyó elkeseredett jogi és erkölcsi harcnak a lebilincselő története. Milliárdokat érő műalkotásokról esik szó, és az örökösökről, akik a múltjukhoz való jogukért harcolnak.
Anne-Marie O'Connor, a Washington Post munkatársa Gustav Klimt 1907-es remekművének – egy bécsi zsidó társasági hölgy, Adele Bloch-Bauer lélegzetelállító portréjának – megragadó történetét eleveníti fel. Az ünnepelt festményt a nácik a II. világháború alatt ellopták, majd évtizedes vita tárgyává vált az örökösök és az osztrák kormány között. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságáig jutott az ügy, döntésük pedig mélyreható következményekkel járt a művészeti világban. A szakszerűen kutatott, mesterien elbeszélt hölgy egyszerre lenyűgöző ábrázolása a századforduló Bécsének, lebilincselő történet a náci háborús bűnökről, és lenyűgöző bepillantás a kortárs művészeti világ nagy tétekkel teli működésébe. Az igaz történet alapján film is készült Hölgy aranyban címmel, Helen Mirren főszereplésével.
Arthur Brandet, a holland műkincsnyomozót találkára hívja a műkereskedelem világának egyik legveszedelmesebb figurája, hogy a segítségét kérje egy szobor felkutatásához és eredetiségének megállapításához. A válasz egyben a II. világháború egyik nagy rejtélyéről is fellebbentené a fátylat: arról, hogy mi is történt valójában Hitler kedvenc szobrával, a Lépkedő lovakkal, amely Berlin bombázásakor tűnt el.
Brand a szobor nyomába ered: texasi olajmágnásnak álcázva magát lemerül a máig létező náci alvilágba, ahol újfasiszták és volt KGB-ügynökök hozzák a szabályokat, és eurómilliókért cserélnek gazdát a Harmadik Birodalom relikviái. A nyomozás egyre kockázatosabbá válik, amikor Brand csapdát állít, hogy elkapja a bűnözőket, akik a feketepiacon próbálják eladni a két bronzlovat. De kikre is vadászik valójában? És célt ér-e, mielőtt leleplezik valódi kilétét? A Hitler lovai egy John Le Carré-regényhez méltóan szövevényes kaland, a történelem egyik legkülönlegesebb műkincsrablásának krónikája.
(Forrás: ANSA hírügynökség, La Repubblica)
