„Mi vagyunk a Grund” – Karanténban is énekelnek a Pál utcai fiúk

„Álljunk bele, ha kell, / Bármi jöjjön is el, / Legyen szabad a Grund!” Kis túlzással a jelenlegi járványhelyzet egyik himnusza lett a Dés-Geszti-Grecsó-féle A Pál utcai fiúk dala, a Mi vagyunk a Grund. A debreceni Csokonai Nemzeti Színház színészei a social distancing jegyében most videón énekelték el a dalt. „Védjük meg a nagy, közös Grundunkat” – üzenték.

Könyves Magazin | 2020. április 05. |

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház színészei a Mi vagyunk a Grund videós feldolgozásával biztatnak arra, hogy tartsunk ki és fogjunk össze:

 

“Veszélyben a Haza! Veszélyben a Grund! Bizonytalan ideig nem állhatunk színpadra, hogy onnan énekelhessük el együtt ezeket a bátorító sorokat, ezért most ilyen formában szeretnénk reményt, erőt adni ezekben a nehéz időkben, az összefogásra és egymás segítésére buzdítani mindenkit. Eljött a pillanat, amikor a Pál utcai fiúk és a vörösingesek is vállvetve kell, hogy harcoljanak egy nagy, közös célért! Soha ne feledjük, hogy egyedül gyengék, együtt erősek vagyunk! Védjük meg a hazánkat! Védjük meg a nagy, közös Grundunkat!” – üzenik.

Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye a Dés-Geszti-Grecsó nevével fémjelzett vígszínházi zenés feldolgozás miatt most a reneszánszát éli. A járványhelyzetben is kifejezetten sokan osztják meg a dalt, van, aki a feldolgozásával üzeni meg az egészségügyi dolgozóknak, hogy #veletekvagyunk, mások az otthonmaradóknak játsszák le erkélykoncertként

A Pál utcai fiúkat nemrég mi is újraolvastuk. Ezt írtuk róla:

„Ha a bemutatott világ nem kegyetlen és gonosz (márpedig nem igazán tűnik annak), akkor mi okozhatja azt a tragédiát, mely Nemecseket az irodalomtörténet egyik legendás halottjává teszi? Minek az áldozata Nemecsek? Számomra egyértelmű, hogy A Pál utcai fiúk nem Boka, nem a grund, nem is a vörösingesek regénye, hanem a kis Nemecseké, aki gyenge, kicsi, sehol nem igazán számít, olyan, „mint az egy a számtanban”, se nem oszt, se nem szoroz. Az egyértelmű főhős mégis ő. A grund egyetlen közlegénye, aki – és ezt már a felnőtt teszi hozzá – nem a világ romlottságának, hanem saját idealizmusának, rosszul értelmezett hősiességének esik áldozatul. Vagy talán annak, hogy soha nem tartották semmire, és egy pillanatra úgy tűnik, főhőssé válhat.”

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Gyerekirodalom

NEMECSEK az nem kisbetű

A Pál utcai fiúkat mind ismerjük, de olvasmányélményeink többnyire a távoli múltba nyúlnak, ezért kíváncsiak voltunk, milyen több évtized után, „felnőtt fejjel” újraolvasni.

...
Nagy

Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk életem első katarzisa volt

...
Hírek

Éljen a grund! – Bemutatták A Pál utcai fiúkat a Vígben

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.

Kiemeltek
...
Kritika

Narine Abgarjan boldogtalan történetei mélyén mindig ott parázslik a remény

A mesei történetszövés, a különös figurák, a csoda és a szépség Narine Abgarjan új könyvéből sem hiányoznak.

...
Podcast

„Magamévá tettem a mantrát, hogy ha hülye vagy, gyereket szülsz” – Gryllus Dorka és Kőváry Katalin az anyaságról [Podcast]

Az Ezt senki sem mondta! podcast második évadának vendége ezúttal Gryllus Dorka színész és édesanyja, a Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró és dramaturg, Kőváry Katalin volt.

...
Kritika

A háborúnál is nagyobb teher, ha egy társadalom kettészakad

Alkoholizmus és mélabú, szegénység és anarchia. Na meg egy kitalált, végzetes hadművelet. Iulian Ciocan regénye feltárja a kelet-európai lelkekben a rendszerváltozás óta dúló háborút. Ez a hét könyve.

Hírek
...
Hírek

100 évesen elhunyt Lily Ebert, magyar származású holokauszttúlélő 

...
Nagy

Valuska László: Fontos cél, hogy ne csak egy, hanem sok könyvről beszéljünk [Margó-díj zsűri]

...
Hírek

Biden egy könyv szerint trágárul szidta Netanjahut Izrael háborúja miatt

...
Szórakozás

Túl sok volt a Netflixnek a Kaosból, elkaszálták a görög istenes sorozatot

...
Szórakozás

Börtön után újrakezdeni? Újabb Colleen Hoover-sikerkönyvből készül film

...
Nagy

Identitásthriller, lázongó diákok, közérzeti látlelet – Magyar írók és költők a Margón II.